Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2021

Nagyon jó meccsel zárult a nyár

Kép
 Az OTP Bank Liga 5. fordulójában az NB II bajnokaként feljutó hétszeres bajnok, a Debrecen érkezett az Üllői útra.

A sport hősei

Kép
 A hét elején kezdődtek meg Tokióban a XVI. Paralimpiai Játékok, amelyre szép reményekkel utaztak a magyar sportolók, akik hatalmas utat tettek meg azért, hogy ott képviselhessék hazánkat.

Egy álommal kevesebb

Kép
 A Ferencváros miután kedd este (is) vereséget szenvedett a svájci bajnok Young Boys ellen, az Európa Liga csoportkörében folytathatja.

Küzdelmes zuglói siker Kelenvölgyben

Kép
 Még a két kihagyott büntető is belefért a BVSC számára a Kelen SC elleni idegenbeli harmadosztályú bajnoki meccsen.

Csak őt ne!

Kép
 Az UEFA kihirdette a játékvezetői küldöttséget a kedden megrendezésre kerülő Ferencváros-Young Boys Bajnokok Ligája Playoff meccsre.

Gólzáporos vasárnap

Kép
A szombati ferencvárosi győzelem után úgy döntöttem, hogy vasárnap összefutok a barátaimmal, a Foci és Társai Blog szerkesztőivel és egy másik haverommal. Ez alatt két mérkőzést is terveztem megtekinteni. 

Győzelem, vezéráldozatokkal

Kép
A hétközi UEFA Champions League bravúrt követően a bajnokságban való javításra készült a Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapata. A gyenge, minősíthetetlen, Kisvárda elleni teljesítményt követően ezúttal a Mezőkövesd Zsóry Sportegyesület érkezett a Groupama Aréna-ba. 

Hihetetlen ferencvárosi siker!!

Kép
Nem a legjobb előjelekkel készült a Ferencvárosi Torna Club az SK Slavia Praha elleni UEFA Champions League-selejtezőre, ugyanis a zöld-fehér klub a hétvégén enyhén szólva is pocsék játékkal szenvedett 2-1-es vereséget hazai pályán a Kisvárda FC csapatával szemben. 

Az utóbbi évek legjobb Forma 1-es futama!

Kép
Bár nem rajongok a F1-ért annyira, mint kedvenc csapatom és egy jó focimeccs irányába, azonban szoktam nézni a világbajnokságot és tisztában vagyok a történésekkel. Idén végre kijutottam Mogyoródra, a Forma 1-es Magyar Nagydíjra!

Hiába nyert jó játékkal a Fradi, mégis hiányérzetünk van

Kép
Miután a Ferencvárosi Torna Club az UEFA Champions League selejtezőjének 1. körében két győzelemmel búcsúztatták a koszovói FC Prishtina gárdáját, a 2. körben a litván bajnok FK Vilniaus Žalgiris csapatát kapta meg a sorsoláson. 

Férfiak, vagy hisztis kislányok?

Kép
A hétvége folyamán lejátszottak Japánban egy Olimpiát megelőző labdarúgó-felkészülési mérkőzést Németország és Honduras csapatai között. Ezen a találkozón a Hertha BSC játékosa Jordan Torunarigha egy állítólagos sértő, rasszista megjegyzést kapott, ami miatt a német válogatott befejezte a játékot és "csapattársuk melletti kiállás jegyében" levonult a pályáról. 

Altatás után lecsapott ellenfelére a Fradi

Kép
Még javában zajlik az UEFA EURO 2020 mégis a kluboknak máris tétmérkőzésen volt jelenésük, hiszen megkezdődtek a selejtezők. A magyar bajnok Ferencvárosi Torna Club az UEFA Champions League sorozatában érdekelt, amelyben az előselejtezőt megnyerő koszovói bajnok, az FC Prishtina került az útjába. 

EURO 2020 - Rekordbeállítás Budapesten!

Kép
Amikor 2019. novemberében kisorsolták az Európa-bajnokság csoportjait és megtudtuk, hogy adott esetben, ha kijut a válogatott, a harmadik fordulóra szerzett portugál-francia meccsjegyet igyekezünk elcserélni és elutazni Münchenbe, szurkolni a mieinknek. Sajnos az élet és a járvány közbeszólt. Civil munkámból kifolyólag csupán különleges engedéllyel hagyhattam volna el az országot, emellett a németországi járványszabályok miatti pluszköltségeket nem igazán akartam vállalni, így maradtunk Budapesten és úgy döntöttünk, hogy ebben az esetben, ha már van belépőnk kilátogatunk a harmadik Puskásban (Népstadionban) megrendezendő csoportmeccsre. 

Na, álljunk csak meg egy szóra!

Kép
Egyre idegesítőbbek azon cikkek, megjegyzések, amik a közösségi médiában szembejönnek velem a lefújás óta. Egy futballünnepen vehettem részt a Puskás Aréna lelátóján, ahol a szerényebb képességű, de hatalmas szívvel küzdő magyar válogatott meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott igen csak remek hangulatban, 60000 fanatikus szurkoló (mert a franciák is azok voltak tegnap) előtt a világbajnok - és futballsztárok sorát felvonultató, sokkal erősebb, világranglista 2. helyezett Franciaország ellen. 

EURO 2020 - Hatalmas magyar siker!

Kép
Szinte fel sem ocsúdtunk a portugálok elleni mérkőzés végjátéka után, rögtön egy újabb, sokkal nagyobb hal akadt a horgunkra, hiszen a világbajnok francia válogatottal nézett szembe a Marco Rossi által trenírozott Nemzeti Tizenegy. 

EURO 2020 - Nem vallottunk szégyent

Kép
Egy év csúszással, de végre eljött a nap! 2016. után ismét Európa-bajnoki mérkőzésre készült a magyar labdarúgó-válogatott. Izgatottan vártuk ezt a napot, ahogyan a pótselejtezőket is, mikor közbeszólt a vírus és aztán eltolódott minden. 

Túlterhelt focisták - Eriksen csak az első?

Kép
Egyre több helyen panaszkodnak a labdarúgás világában, hogy a sorozat terhelések miatt egyre fáradtabbak, kikészültebbek a labdarúgók. Legutóbb Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője adta ki nem tetszését az ügyben a UEFA Champions League átszervezése okán. 

Nyögve nyelős győzelem az újpesti éjszakában

Kép
Bő másfél évvel az Uruguay elleni Puskás Aréna-avató mérkőzés után ismét szurkolói előtt léphetett pályára a Magyar Labdarúgó-Válogatott. Ezúttal már az őszi sikereket követően az Európa-bajnokság előtti felkészülési meccsen fogadta a ciprusi nemzeti csapatot. 

Szombat délutáni mennyei kirándulás

Kép
Mit tehet a futball-szerető ember hétvégén? Otthon ül és bámulja a tv-t, esetleg fogja magát, kirándul egyet és kilátogat egy arrafelé rendezett megyei ligás mérkőzésre. Mi, a Foci és Társai Blog főszerkesztőjével, Marci barátommal úgy döntöttünk, hogy szombat kora délután buszra szállunk és elutazunk a Budapesthez közeli Biatorbágyra, ahol úgy gondoltuk, hogy a kirándulás mellett megtekintünk két szebb napokat is átélt futballcsapat, a helyi Viadukt SE és a tavaly az NB III-as csonkaszezonban kieső Dunaharaszti MTK bajnoki mérkőzését. 

Bajnokok a ferencvárosi kézisek!!!

Kép
Magyarországon már-már egyedülállónak lehet nevezni a Győri Audi ETO KC uralkodását a női kézilabdában. A Rába-parti csapat legutóbb 2017-ban veszített el bármilyen címet, akkor pont a FTC Kézilabda győzte le őket a Magyar Kupa kecskeméti döntőjében. Akkor a Fradi büntetőkkel győzte le legfőbb riválisát a kecskeméti fináléban. 

Trónon a ferencvárosi focista lányok!

Kép
Érdekes szezont futott az elmúlt idényben a Ferencváros női labdarúgó-csapata. Dörnyei Balázs együttese a pokol legmélyebb bugyrait is megjárta az elmúlt egy évben, a koronavírus által megnehezített szereplés alatt. 

A szégyenteljes angyalföldi szezon lezárása

Kép
Hatalmas reményekkel vágott neki a magyar labdarúgó másodosztályú-bajnokságnak a Vasas FC. 

Így ünnepelték a Bajnokcsapatot! - videó

Kép
 A Fradi 32. alkalommal szerezte meg a labdarúgó magyar bajnoki címet!

Hozták a lányok a kötelezőt!

Kép
Utoljára október közepén volt lehetőségem egy vidéki idegenbeli mérkőzésen szurkolni a Ferencváros számára bármilyen sportágban. Akkor Kisvárdán csak félve sejtettük, hogy a járványhelyzet miatt nem nagyon lesz sok lehetőségünk ugyanígy utazgatni az országban. Több, mint fél év után már-már a bekattanás előtt állva végre megnyíltak a "védettek" számára a kapuk, így a Foci és Társai Blog-ot szerkesztő jóbarátommal, Rolival úgy gondoltuk, hogy ha már van rá lehetőség, szombaton délelőtt leutazunk Balatonboglárra, ahol a Nemzeti Kézilabda Akadémia - Balatonboglár fogadta a FTC Kézilabda csapatát. 

Győztes visszatérés

Kép
2020. november 8-án egy Ferencváros-Mezőkövesd összecsapás volt az utolsó, amelyet nyilvánosan, szurkolóként meg tudtam tekinteni a helyszínen. Majdnem fél évet kellett várnom arra, hogy megnyílhassanak előttem a kapuk, azonban ehhez az is kellett, hogy beadassam magamnak a koronavírus elleni védőoltást és kézhez kapjam a "védettségi igazolványomat", amely szükséges ahhoz, hogy ismét meccsre járhassak és élőben buzdítsam kedvenc csapatomat. (és ne csupán akkreditáció igénylésével) 

Végre Fradi-meccsen!

Kép
A szombati MTK-Budafok találkozó után végre ismét nem otthon üldögélés volt a hétvégi program. Ma délután Rákoscsabára vezetett az utam, ahová a Foci és Társai Blog-ot szerkesztő Rolival tévedtünk ki, ismét csak sajtóakkreditációval, amelyhez a segítséget nagyon szépen köszönjük az RKSK csapatkapitányának, Vattai Balázsnak és technikai vezetőjének, Medgyes Zoltánnak! 

Meccsen 5 hónap után: csak egy valami hiányzott

Kép
Szinte napra pontosan 5 hónap. Ennyi idő telt el azóta, amióta bármilyen meccsre kilátogathattam. Sajnos Fradi-meccsre nem tudtam bejutni, hiszen pl. a múlt héten a Budafok-FTC bajnokira a rendező klub illetékesei elutasították az akkreditációs kérelmemet, de ma kiinvitáltak engem is a Foci és Társai Blog-ot szerkesztő barátaim az MTK-Budafok mérkőzésre, így megigényeltem a sajtós belépőt, amelyet a kék-fehérek engedélyeztek számomra (is), így hosszú idő után végre beléphettem egy stadion lelátójára. 

Bajtársból gyűlölt ellenség

Kép
Hol van már az az idő, mikor a Ferencváros először lépett pályára az Újpest korábbi pályáján, a Népszigeten és a hazai közönség hatalmas éljenzéssel köszöntötte a zöld-fehér gárda játékosait. Ilyenre már aligha fog sor kerülni még a távoli jövőben sem. Bár a két csapat között megvolt a főváros-vidék ellentét (hiszen Újpest csak 1950-ben lett Budapest része), a két csapat szurkolótábora nem volt ellenséges egymással a II. világháború és a szovjet beavatkozás idejéig. 

Akinek sokat köszönhet a Ferencváros

Kép
Több ismerősöm kérte az elmúlt hetekben, hogy írjak a Ferencvárosi Torna Club női labdarúgócsapatáról, hiszen sok mindent mondanak az utóbbi időben lányainkra, köztük a vezetőedzőre, Dörnyei Balázsra, akinek már-már habzó szájjal követelik a távozását a szurkolói honlapokon. 

Ebben sokkal több volt...

Kép
"ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ" A korlátozások első foka után harmadolással folytatódott a magyar labdarúgó-bajnokság első osztálya, így a Ferencváros bár közel 9000 belépésre jogosult szurkolót regisztrált a mérkőzésre, de csupán 6000-en léphettek be a stadionba a Mezőkövesd elleni bajnokira. Az ember még gondolkozott, hogy az erősödő járványban még egyáltalán kimenjen-e a találkozóra aggódva a családja egészségéért, de végül csak rászántam magamat, mert a meccsen kisebb az esélye megfertőződni, mint hétköznap a zsúfolt tömegközlekedési járműveken. 

Keserű szájízű vereség a Juventus ellen

Kép
Eljött a második hazai Bajnokok Ligája mérkőzés, amelyen a Fradi kedvenc olasz csapatomat, a Juventust látta vendégül a Puskás Arénában. 

Hét gól és megannyi kihagyott helyzet

Kép
Nagy nap jött el a Ferencváros női labdarúgó-csapatának életében. A lányok az újjáalakulás óta először léptek pályára az Üllői úton, a Groupama Arénában. A Fradi lányai utoljára még Hevesi Tamás irányításával játszhattak bajnoki mérkőzést a régi Albert Stadionban, ám mióta Dörnyei Balázzsal teljesen új alapokra helyezték a mérkőzést, és már nem csak névileg tartoznak az FTC-hez, azóta a mai napig kellett várni erre a lehetőségre. 

Felforgatott döntetlen Fehérváron

Kép
A szerdán, a Dinamo Kijev ellen elért bravúr-döntetlen után a MOL Fehérvár FC vendége volt a Ferencvárosi Torna Club az OTP Bank Liga 9. fordulójában. Nem tudtam mire számítsak a meccsen, hiszen a fehérvári gárda ebben a szezonban még nem mutatta meg keményebb arcát, így eléggé verhetőnek éreztem Márton Gábor legénységét. 

25 év után szerzett magyar csapat pontot a BL-ben!

Kép
11 év után ismét Bajnokok Ligája csoportmérkőzésre készült Magyarország! A Liverpool DVSC elleni látogatása után a Dinamo Kijev érkezett hazánkba, hogy a 25 év után a futball legjobbjai közé kerülő Ferencváros ellen mérkőzzön meg. 

Meggyőző siker a Derbin

Kép
Ahogy hazánkban egyre jobban erősödik a #covid19 terjedése, mi még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a saját szórakozásunk, a focimeccsen való részvétel még engedélyezett. Közel 16 ezer drukker gondolta úgy, hogy október 24-én, szombaton kilátogat a Ferencváros-Újpest mérkőzésre.

Sikeres BL-főpróba Szabolcsban

Kép
A múlt heti válogatott sikerek után visszazökkenhettünk a klubfutball világába és alig két nappal a szerdai moszkvai NL-döntetlen után kedvenc csapatomnak Kisvárdán volt jelenése. A hét elején még nem úgy nézett ki, hogy megyünk, a hétköznapi időpont miatt, azonban szabaddá tudta tenni magát a brigád és késő délután már faltuk a kilométereket a tetemes forgalmú M3-as autópályán Szabolcs megye felé. 

Egy rossz döntés elronthatja a napodat

Kép
Válogatott forduló. Ilyenkor szünetel az NB I és a másodosztály is, de az ember túrázni szeretne. Idegenbeli válogatott meccsre emiatt a nyamvadt #covid19 miatt nem mehet el, így a Foci és Társai Blogot szerkesztő barátaimmal gondolkodtunk, hogy merre lehetne kirándulni egyet? Bedobtuk azt, hogy Budapesten belül mászkálunk egyet (FTC II-Hódmezővásárhely v. Újpest II-Honvéd II, utána pedig a BVSC-Tiszaújváros), vagy Komáromba, esetleg Salgótarjánba utazunk el, végül A Legbátrabb Város, Balassagyarmat mellett döntöttünk. Nem is döntöttünk rosszul! 

Nem vált be a falusi antifoci a Groupamában

Kép
A sikeresen megvívott Bajnokok Ligája-selejtezősorozat után először lépett pályára saját közönsége előtt bajnoki meccsen a Ferencváros labdarúgó-csapata. A zöld-fehérekre nem várt sokkal egyszerűbb feladat, hiszen a szezon elején a Covid miatt tartalékjaival is brillírozó, éllovas felcsúti gárda érkezett az Üllői útra. 

2016. december: Bécs, egy teljesen más világ

Kép
Épp, hogy véget ért a magyar labdarúgó-szezon, kis brigádunk egyből túracsukát húzott és elindult a távoli Bécsbe, hogy személyesen tekintse meg a Rapid Wien-Ried osztrák bajnoki mérkőzést. Alig 230 km Budapesttől, mégis egy teljesen más világ, ahol a szurkolót nem tekintik bűnözőnek se szurkolótársai, se kedvenc csapatának vezetői.

2016. augusztus: Méltó bosszú az árulás után

Kép
Egy megbontott baráti kapcsolatot követően találkozott augusztus 26-án a Wisla Krakkó és a Slask Wroclaw csapata a lengyel élvonal, az Ekstraklasa 7. fordulójában. Feszült hangulat, sok gól, mi pedig ezt a meccset nem hagyhattuk ki!

2015. november: Egy örökre emlékezetes este

Kép
Még gondolatban se voltam akkor, amikor a magyar labdarúgó-válogatott legutóbb ott lehetett világeseményen. 6 Eb, 7 vb telt el anélkül, hogy szurkolhattam volna a világeseményen saját nemzetemnek. 30 év hosszú idő. Ennek most végre vége!

2015. szeptember: Zágráb magyar megszállása

Kép
Nagy meglepetést okozott a Dinamo Zagreb a Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában, hazai pályán győzték le a sokkal esélyesebbnek tartott Arsenalt. Amíg a horvátok extázisban voltak, több ezer magyar szurkoló pedig bánkódott az ágyúsok vereségén.

Budapestet is bevette a veretlen Bayern

Kép
Egy évvel a női Bajnokok Ligája-döntő után ismét nemzetközi finálét rendeztek Budapesten. Ezúttal az UEFA Szuperkupa-döntőt rendezték fővárosunkban, amelyen a BL-győztes Bayern München és az Európa Ligában diadalmaskodó Sevilla mérte össze a tudását. 

Csepeli hibák után soroksári győzelem

Kép
A szombati Ráckeve-Fradi kupameccs után vasárnap a zöld-fehérek fiókcsapatának a meccsére látogattam ki, akik a BLSZ I-ben szereplő "szomszédvár" Csepel vendégei voltak. 

Egy kellemes ráckevei szombat délután

Kép
Elérkezett a szezon első olyan kupanapja, amikor már az élvonalbeli és a másodosztályú csapatok is csatlakoznak a sorozathoz. A Ferencvárost Ráckevére vezényelte Fortuna, illetve Gera Zoltán és Pisont István keze. 

Lehengerlő egerszegi győzelem

Kép
Egy ferencvárosi rendezvény után útba ejtettük a Hidegkuti Stadiont, ahol megtekintettük a ZTE vendégjátékát az MTK vendégeként.

Kiütéses győzelem keserű szájízzel

Kép
A sok járvány miatti zárt kapu és az idegenbeli meccsek után már nagyon vártuk, hogy végre a Groupama Arénában szurkoljunk csapatunknak. 

Kezeljük helyén a dolgokat!

Kép
Pár napja írtam arról, hogy hatalmas eufóriába kerültem a Ferencváros Celtic elleni sikerétől. Az elmúlt napokban sok dolgom volt, így most láttam először felvételről Hegyi Iván megnyilvánulását a Sport TV Europálya című műsorában. 

Két harcos csapat és egy nem kívánt főszereplő

Kép
Fradi szurkolóként remek hangulatban vártuk a vasárnapi túrát, amelyen zalai barátaink otthonában lépett pályára kedvenc labdarúgó-csapatunk. 

Döntetlen az új idény nyitányán

Kép
A 31. bajnoki cím megszerzését követően másfél hónapra eljött a 2020-21-es szezon első fordulója, amelyen a Ferencváros rögtön az NB II-ből feljutott örök rivális, MTK vendége volt.