A sport hősei

 A hét elején kezdődtek meg Tokióban a XVI. Paralimpiai Játékok, amelyre szép reményekkel utaztak a magyar sportolók, akik hatalmas utat tettek meg azért, hogy ott képviselhessék hazánkat.

Még 2016. augusztusában a Váci Napló munkatársaként látogattam el a helyi Reménység SE Kosdi úti sporttelepére, ahol javában készültek a város atlétái a riói játékokra. Keresztesi Erika csak azért jött be Vácra edzeni, hogy mint újságíró, készítsek róla pár képet, miközben edzője, Szikora Gyula - aki sajnos tavaly óta nincs közöttünk - elkalauzolt engem a parasportolók világába, felkészülésébe, miközben Erika futotta a köröket a salakos futópályán, hogy aztán Brazíliában 400 méteres síkfutásban képviselje a magyar színeket. Láthattam mennyi nehézségen kellett átmenniük, és milyen körülmények között hozták ki magukból a maximumot. Míg Vácon a fent leírt felületen kellett készülnie, a versenyeken volt lehetőség a szabvány, rekortán borításon sprintelnie, ám ez sajnos sérülésekkel is járhat az atléták esetében a két különböző anyag kölcsönhatásai miatt. Majdnem olyan a futballban a valódi- és a műfű közötti párhuzam. 

Közben megérkezett az aznapi tréningjére Kálmán Krisztina súlylökő is, aki egy baleset miatt került kerekesszékbe és nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Sokunk hasonló esetben keseregne a halál után sírva, ám Kriszta megtalálta a súlylökést, amely új irányt adott megváltozott életének. Hatalmas akaraterőről tett tanúbizonyságot számomra, miközben igyekezett gyakorolni és minél messzebb hajítani a golyókat. Ha jól emlékszem ottlétemkor döntötte meg az egyéni rekordját is. Míg ellenfelei könnyebb súlyokkal gyakorolnak, Kriszta már a nehezebb, épek versenyén használt versenyszereket is el tudta dobni. Nem kis munka, nem kis önerő kellett ahhoz, hogy idáig is eljusson! Minden tiszteletemet kiérdemelte a hölgy!

Ez alatt Gyula bácsi egy másik tanítványára is odafigyelt, hiszen Szőllősi István ekkor még bízott benne, hogy ő is kaphat repülőjegyet Rióba. Pisti is keményen dolgozott. Miközben én kiharcoltam a főszerkesztőnél, hogy a váci paralimpikonok címlapra kerülhessenek még vártam, hogy melyik fotót rakathassam ki. Nagyon bíztam benne, hogy az kerülhet ki, amelyen hárman vannak, ám mikor a lapzárta előtt felhívtam a Mestert, sajnos közölte a rossz hírt, hogy a fiú nem mehet. De így is nagyot harcolt. Át tudtam érezni, hogy mi mehetett át akkor benne.  

Voltak versenyzők, akik szemmel láthatóan épek voltak, így nem tudtam elképzelni, hogy ezen versenyzők miért csupán a Paralimpián indulhatnak el? Szikora Gyula elmondta nekem, vannak belső, vagy éppen szellemi hátrányok is egyes versenyzőknél, ami miatt esetleg nem úgy mozdulnak a végtagok, vagy az elrajtolásnál nem úgy reagálnak, mint az ép sportolók, ezért hozzájuk képest tetemes hátrányba kerülnének. Ezért náluk fontos az önbizalmuk megtartása is. Sajnos sok magyar szurkoló a tv előtt ülve dühöng, ha nem úgy jön valami és esetleg a közösségi médiában a sárga földig lehordja őket, pedig ők egyáltalán nem érdemlik meg, hogy úgy bánjanak velük, mint például Hosszú Katinkával a nyári Olimpián produkált gyengébb teljesítmény után. 

Amióta ellátogattam azon a napon Vácra, a szememben minden egyes paralimpikon a sportok hőse. Hihetetlen mennyi akaraterő, mennyi munka árán jutottak el oda. Talán kétszer annyi munkával, elszántsággal, mint az ép sportolók, akiket sztárolunk. 

Azóta elkerültem Vácról és sajnos nem jártam a Kosdi úton sem. Akkor még tervek voltak, hogy a Reménység SE pályája megkapja a felújítást és megfelelő körülmények között készülhetnek a város atlétái a versenyekre, amelyet 2018-ban  be is jelentettek sajtótájékoztató keretében.

Azóta az idei játékokon Veres Amarilla (vívás) arany-, Konkoly Zsófia (úszás) és Osváth Richárd (vívás) ezüst-, míg Szvitacs Alexa (asztalitenisz) bronzéremmel gazdagította hazánk éremkollekcióját a cikk megjelenéséig. Megérdemlik az elismerést és a gratulációt!

 

Innen is szeretnék gratulálni minden egyes sportolónak a tokiói játékokon való részvételért, akik mondjuk ki mégegyszer: a magyar sport hősei!

(a fotók a Váci Napló című regionális hetilap részére készültek, de mind saját tulajdonú, saját magam által készített fénykép)