Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2024

Csak egy valakiről feledkeztek meg Klujberék, de az végzetes lett

Kép
 Nagyot küzdött a Fradi női kézilabda-csapata az Esbjerg elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős odavágón, azonban Henny Reistad túljárt a lányaink eszén és 10 gólja jelentette a különbséget a két csapat között az érdi összecsapáson.

Volt már jobb hangulatú bajnokavató is

Kép
 Szervezett védekezésének köszönhetően 1 pontot el tudott vinni a Groupama Arénából a kiesés elől menekülő Kisvárda csapata, azonban a Paks veresége után ez a döntetlen is elég volt a Fradinak a bajnoki címe bebiztosításához.

Főszerepbe került a legostobább magyar bíró Zalaegerszegen

Kép
 Egy igen élvezetes meccset játszott sok néző előtt a két baráti tábor, a Zalaegerszeg és a Ferencváros csapata, azonban a magyar élvonal legostobább játékvezetője, Erdős József rossz ítéletei miatt maradt emlékezetes a találkozó.

Arcpirító diósgyőri hiba borított mindent az Üllői úton

Kép
 Hozta elmaradt mérkőzését a listavezető Ferencváros a Diósgyőr ellen, így ezzel a győzelemmel már 11 pontra nőtt a zöld-fehérek előnye a második helyezett Pakssal szemben, Varga Barna pedig újabb lépést tett a gólkirályi cím felé.

Elképesztő bírói hiba sem segített a Pakson

Kép
 Gyönyörű időben, nagyon sok néző előtt rendezték meg az OTP Bank Liga csúcsrangadóját, ahol Karakó Ferenc játékvezető hatalmas hibája ellenére is győzni tudott a Ferencváros az elég durván játszó Paks ellen a Groupama Arénában.

Katasztrofális összeomlás a Tüskecsarnokban

Kép
 A második meccsen sem talált magára az FTC-Telekom jégkorongcsapata az Erste Liga döntőjében, ezúttal szinte megalázó, 4-0-s vereséget szenvedett saját közönsége előtt a Corona Brasov gárdájától.

Az Aranycsapat nyomdokain Szoboszlaiék?

Kép
 Bár a cím vitákat gerjeszthet a nemzetünk köreiben, de az tény, hogy a magyar labdarúgó-válogatott már másfél éve nem talált legyőzőre, akár a nyáron pedig beállíthatja Puskásék rekordját. Ezúttal a koszovói együttest győzte le a Marco Rossi vezette gárda.