Az Aranycsapat nyomdokain Szoboszlaiék?

 Bár a cím vitákat gerjeszthet a nemzetünk köreiben, de az tény, hogy a magyar labdarúgó-válogatott már másfél éve nem talált legyőzőre, akár a nyáron pedig beállíthatja Puskásék rekordját. Ezúttal a koszovói együttest győzte le a Marco Rossi vezette gárda.


Elképesztő sorozatban a Nemzeti Tizenegy. Legutóbb 2022. szeptemberében az Olaszország elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen szenvedett vereséget válogatottunk, amióta pedig Szoboszlai Dominikot jelölte ki csapatkapitánynak Marco Rossi nem szenvedtek vereséget. Volt pár gyengébb teljesítmény, mint Luxemburg ellen, vagy a Kaunasban a házigazda litvánok ellen lejátszott döntetlen, de az eredmények nem hazudnak. Lehet vitatkozni azon, hogy milyen teljesítményt nyújtanak, de a győzelmeket nem kell megmagyarázni, ahogyan a Törökország elleni sikert sem, amelyet a Liverpoolban játszó "cséká" büntetőből szerzett góljával ért el a nemzeti csapatunk. Az ellenfél ezúttal a Szerbiából függetlenedő szakadár állam, Koszovó volt. Politikailag érdekes összecsapásnak bizonyul, hiszen bár déli szomszédunk még mindig saját területének ismeri el az államot, mellettük olyan országok nem ismerték el a kiválást, mint többek között Románia, vagy Spanyolország. Mint friss FIFA-nemzet nem szabad lenézni a balkáni riválist. Nagyon sok játékosuk a svájci futballrendszerben nevelkedett és onnan vált az albán etnikumú válogatott játékosává, addig a helvéteknél is nagyon sok koszovói származású játékos játszik a keretben, mint Xherdan Shaqiri, vagy Granit Xhaka. Emellett a jelenlegi csapatukban is nagyon sok az ismert játékos, mint pl. a Werder Bremenben és a Premier League-ben is tudását megcsillogtató Milot Rashica, vagy pedig a Napoli védelmének oszlopa, Amir Rrahmani, de még említhetjük a Freiburgban Sallai csapattársaként játszó Florent Musliját, a LASK oszlopaként az Európa Ligában is teljesítő Valon Berishát és a Mallorca csatárát, Vedad Muriqit. Szóval nem egy gyenge, lelegyinthető gárdáról beszélünk. Bennem volt egy kis aggódás, hogy pont emiatt szenvedhet vereséget a magyar válogatott tőlük.


A keddi időpont egy kicsit átírta a terveimet, ugyanis már ezen a napon már vidékre utaztam volna szabadság okán, de úgy gondoltam a válogatott meccsen ott kell lennem. Még volt egy kis dolgom a meccs előtt, így nem egyenesen munkából mentem oda, de pont odaértem a Verseny utcába az ultrák vonulásához, akik szép számmal gyülekeztek. Én úgy döntöttem, hogy megkerülöm a sort, és nem a tömeggel érkezek meg a stadionhoz, így eléggé gyorsan be tudtam lépni, majd következett a hegymászás a harmadikra. Remek kondimnak köszönhetően majd kiköptem a tüdőmet mire felértem. :) Vettem egy-két finomságot a büfében, majd elfoglaltam a helyemet. Ott néztem meg a kezdőcsapatot, amelyet teljesen felforgatott Marco Rossi, köztük sérülések miatt. Sallai Rolandnál valahogyan még elhittem az információt, de Kerkez Milos esetében valahogy vártam, hogy talál ürügyet szerbként, hogy ne játszhasson Koszovó ellen. A megérzésem nem csalt. De ott volt a kezdőcsapatban Dárdai Márton is, aki esetleg olyan bástyája lehet a hátsó alakzatnak, mint Willi Orbán és egy formában lévő Szalai Attila. (Lang egy erős kakukktojás ott számomra) A meccs előtt féltem, hogy a korai időpontnak köszönhetően úgy fog kinézni a lelátó, mint az előző napon Stockholmban a Svédország-Albánia meccsen, ahol a szkipetárok szinte hazai pályán játszhattak. A vendégszektor üres volt, a hazai szektorokban voltak Magyarországon élő koszovóiak és albánok, de nem olyan számban, mint mondjuk a törökök Berlinben, vagy a már fent említett eseményen a vendégdrukkerek. 


Mondjuk ki, egy elég pocsék első félidőt játszott a Nemzeti Tizenegy. Bár az elején meddő mezőnyfölényt alakított ki a magyar válogatott, de igazi gólhelyzet nem alakult ki a Burnley hálóőrének, Arijanet Muric-nak kapuja előtt. Szoboszlai Dominik többször is adhatott be oldalról, de a védelem folyamatosan tisztázta ezeket a próbálkozásokat. Majd az első nagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott, a Lille szélsője, Edon Zhegrova lőtt nem sokkal Dibusz Dénes kapuja mellé, majd Vedad Muriqi fejelte a labdát a kockafeje élével.

Nagyon átvette az irányítást a vendégcsapat, voltak olyan percek, amikor a mieink nem tudták átlépni a félpályát. Ez alatt Milot Rashica lövését védte Dibusz, de a koszovói játékos lesről próbálkozott, így ha be is talált volna, a gólt érvénytelenítik. Kegyetlenül rosszul játszott a válogatott, féltem, hogy bekövetkezik azon rossz érzésem, hogy a balkániak tudnak ezen a napon győzni a Puskás Arénában. A félidő derekán ismét Muriqi próbálkozott, lövése nem sokkal kerülte el a kaput. Teljesen kilátástalan volt a magyarok játéka. Az utolsó percekben megint volt egy kevés lehetőségünk, de a koszovóiak hátul nagyon jól összezártak, így abból sem született gól. Az első játékrész teljes mértékben az ellenfelünké volt, de be nem tudtak találni. Gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok, nem hiszem, hogy nagy lehetett az elégedettség a szakmai stáb részéről. 

Mondjuk az elégedetlenség meg is látszott, be is állt a csapatba Schäfer András, Varga Barnabás és Kleinheisler László és a folytatásban rögtön támadóbb felfogásban játszott a válogatottunk. Rögtön az utóbbi játékos egy jó passzal szolgálta ki Bolla Bendegúzt, akinek lövését hatalmas vetődéssel hárította Muric. Ezután még akadt egy koszovói lehetőség, Rrhudani lövését fogta Dibusz, majd nem sokkal később hangrobbanás rázta meg Zuglót. Schäfer tört  be egy jó passzt követően a tizenhatoson belülre, középre tett labdáját pedig Szoboszlai Dominik lőtte kapura, amely egy védőn megpattanva került a vonal mögé és táncolt a hálóban. 1-0! Vezet Magyarország! Az első félidő alapján nem hittem volna, de a második játékrészben gyökeres változás történt a mieink játékában.

Ezután még jött egy gyors koszovói támadás, Rrahmani fejese kerülte el a kaput. Ezután egy gyönyörű összjáték végén a Ferencváros gólkirály-jelöltje, Varga Barnabás került gólhelyzetbe, ám lövését hatalmas bravúrral védte Muric. Ha pedig már beszéltünk a koszovói-svájci összefüggésekről, beállt hozzájuk Florent Hadergjonaj, aki már a svájci felnőtt válogatottban is szerepelt. Őt sem szabad lenézni, aki még a Premier League-ben is pályára léphetett a Huddersfield csapatában. Ezután elkezdtek durvulni a koszovóiak, főleg Varga Barnabást faragták. Ekkor több sárga lapot is kiosztott az aradi illetőségű román játékvezető, Ovidiu Hategan. Berisha és Aliti is elkönyvelésre került, ahogy az angolok mondják. Aztán a hajrában igazán bosszankodhattak a "szakadárok", mikor Lang tört be a tizenhatoson belülre, remek meglátása után átpasszolta a hosszú oldalon üresen érkező Nagy Zsoltnak a labdát és a Puskás Akadémia Felcsút szélső hátvédje az elfekvő kapus mellett a kapuba passzolta a labdát. 2-0! Ez azt hiszem eldőlt. Örömünnep a lelátón és a pályán. Ekkor már sokkal nyugodtabbak vagyunk a lelátón. Láthatólag a koszovóiak feszültek lettek a második bekapott góltól. A hosszabbításban még Szoboszlai lőtt kapura, ám lövése nem sokkal szállt a léc fölé. A vége 2-0-s magyar győzelem lett, amellyel továbbra is tart a Nemzeti Tizenegy veretlensége. 

A meccs végén még a közönség megünnepelte a csapatot, a Himnusz eléneklése után el is indult haza a közönség a pesti éjszakában. Számomra pedig megkezdődött a tavaszi szünet, húsvétra hazautazva édesanyámékhoz, amely számomra most fontosabb volt, mint hogy Mezőkövesdre elutazzak Fradi-meccsre. A válogatott meccsről pedig megvolt a véleményem. Hiába a két győzelem, de nem volt eget rengető a teljesítmény. Tudom, hogy ez csak két barátságos mérkőzés volt, ne várjak sokat, de a szurkoló örül, ha a kedvencei az ilyen meccseken is jól teljesítenek. Dárdai Márton debütálásának nagyon örülök, hiszen a védelem vele sokat erősödött. A többi csapatrész pedig remélem élete formájának fog örvendeni az Eb-n. Számomra legközelebb a skótok elleni Eb-meccs lesz Stuttgartban, amelyen élőben tudok szorítani a válogatottnak, remélem addig formába lendülnek a srácok! Most pedig koncentráljunk a hazai eseményekre, hiszen egy szinte bajnoki döntővel folytatódik az NB I. De addig a jégkorongot sem fogom hanyagolni. Tartalmas április elé nézek!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon