Szombat délutáni mennyei kirándulás

Mit tehet a futball-szerető ember hétvégén? Otthon ül és bámulja a tv-t, esetleg fogja magát, kirándul egyet és kilátogat egy arrafelé rendezett megyei ligás mérkőzésre. Mi, a Foci és Társai Blog főszerkesztőjével, Marci barátommal úgy döntöttünk, hogy szombat kora délután buszra szállunk és elutazunk a Budapesthez közeli Biatorbágyra, ahol úgy gondoltuk, hogy a kirándulás mellett megtekintünk két szebb napokat is átélt futballcsapat, a helyi Viadukt SE és a tavaly az NB III-as csonkaszezonban kieső Dunaharaszti MTK bajnoki mérkőzését. 

Miután buszunk letett minket a város főterén, úgy határoztunk, hogy elindulunk a helyi nevezetesség, az egykori vasúti viadukt felé, amelynek történelme sajnos összeolvadt az 1931. szeptember 13-án, Matuska Szilveszter által elkövetett merénylettel, amely során 22 ember vesztette életét a magasból mélyre zuhanó Budapest-Bécs expressz 6 kocsijában. (17 fő megúszta sérülésekkel) Ez az építmény manapság kilátóként üzemel, bár a bicikli út felújítása miatt eléggé romokban volt a környék. Igaz, hogy tábla jelezte a felújítást, de mivel többen mentek arra, így mi sem akartuk kihagyni eme építészeti remekművet. Ahogy a városban sétálgattunk, el sem akartuk hinni, hogy Magyarországon járunk. Tisztaság és rend mindenfelé, amerre csak a szem ellát, takaros házak, emellett a környező hegyek csak emelték a hely szépségét. Látszott, hogy nem épp a szegényebb réteg lakik a településen. Az Iharos-pályát is egy gyönyörű erdős részen tudtuk megközelíteni egy bő 2 kilométeres sétával a központ felől. Szerintem az EGYIK(!!!) legszebb fekvésű sportpálya Magyarországon. 

 Szűk egy órával a meccskezdés előtt érkeztünk meg a sporttelepre, így tőlünk pont nem kértek belépőt, de azért odajött hozzánk egy biztonsági őrnek előléptetett úr, hogy megkérdezze, hogy kik vagyunk, valamint ellenőrizte, hogy rendelkezünk-e megfelelő okmányokkal a mérkőzés megtekintéséhez. Később láttuk, hogy sokaktól már kérték a belépőt, de mi ingyen néztük meg ezt a meccset. Amíg az úr elfoglalta a helyét a bejáratnál lévő bódéban, addig mi a pálya büféjét tekintettük meg, amely tele volt futball-ereklyékkel, sálakkal, zászlókkal, labdákkal és még egy Fradis órát is felfedeztem. Amíg vártuk a meccs kezdését, Marcival elfogyasztottunk egy-egy italt, addig kint gyűlt a nép, de teltházról közel sem lehetne beszámolni. A lelátón fel lehetett fedezni a Magyar Labdarúgó-Válogatott egykori szövetségi kapitányát, Csábi Józsefet is. 

 A meccsről nem lehetett sok pozitívat feljegyezni. Még az első percben hatalmas rohammal kezdtek a hazaiak, Vajda Dániel lódult meg nagy erőkkel a dunaharaszti kapu felé, ám a lehetőségből gól nem született. Innentől kezdve az első fél óra inkább a kapkodásról szólt mindkét csapat részéről. A félidő végén feljegyezhettünk néhány vendég helyzetet oldalsó beívelések után, ám azok vagy elkerülték a kaput, esetleg Lipők Benjámin kapus védett. Még a korábban a Kecskeméttel MOL Magyar Kupa-győztes támadó, az egykori újpesti játékos, Simon Attila sem tudott segíteni rajtuk. Az első félidő után meddő vendégfölényt jegyezhettünk fel a meccset nézve. A nagy akarás nyögésbe ment át mind a két oldalon. Lélektelen játékról egyáltalán nem lehetett beszélni. Csupán a játékosok rossz megoldásokat választottak. A biatorbágyiaknak lehettek volna veszélyesebb helyzetei ellentámadásokból, ám játékosaik mintha megijedtek volna a lehetőségtől és kipasszolták a gólhelyzetből a labdát. Így nem csoda, hogy gól nélkül ért véget az első játékrész, amelyben a hazai drukkerek nem csak csapatuk pontatlanságai miatt bosszankodtak, hanem azért is, mert többüknek elment a Tippmixe a Győri Audi ETO KC EHF Champions League veresége után. 

A második félidőre egy kicsit harcosabban jött ki a házigazda, Vajda Dániel és az egykoron NB II-ben is megforduló csapattársa, Despotovic Vanja rohamozták a haraszti kaput, ám próbálkozásaik gólt nem értek. Az egyik előreívelés után Vajda ütközött a kapussal, Scheilinger Györggyel, hogy az már felszedte a labdát. Nagy Attila játékvezető megkegyelmezett rajta, csupán sárga lappal figyelmeztette a túlságosan akaró támadót. A második félidő során főképp ellentámadásokból veszélyeztetett a Viadukt, ám ziccer sajnos kihasználatlanul maradt. Az utolsó 10 percre feltámadt a DMTK. A 81. percben egy beadás utáni fejest Lipők kapusnak kellett hárítani, majd a 87. minutumban egy jobb oldali beadást ment el mindenki előtt, amelyet sikerült a hosszú oldalon megmentenie egy haraszti játékosnak, majd ő visszapasszolta a labdát a korábban csereként beálló Szmola Dánielhez, aki a tizenhatos közeléből kirúgta a kapu bal oldalát. Az utolsó 10 perc alapján érett a gól, ám a játék képe szerint igazságosabb lett volna a döntetlen. A találat után mindent egy lapra feltéve támadott a Biatorbágy, ám emiatt majdnem ráfáztak, mikor három támadó egy védőre vezethette a labdát a 90. percben, ám Simon Attila passza után a játékszer elment Pataki Gergő lába alatt, így a második gólt megúszta a "Bia". A hosszabbításban az előreívelések nem hoztak eredményt, a Dunaharaszti 1-0-ra nyert idegenben, amellyel a tavalyi kiesés után csupán csak ezüstérmesként végeztek a Pest megyei I. osztályban bajnoki címet szerző (egykori másodosztályú) Vecsés mögött. 

A Biatorbágy vereségével minden esélyét elszalasztatta a dobogóról szőtt álmairól, amelynek alsó fokára a Nagykáta állhatott fel. A meccs után még sétálgattunk egy kicsit a városban, aztán elindultunk a vasútállomás felé, hiszen szerettünk volna hazaérni a UEFA Champions League döntőjére, ami végül a Chelsea sikerét hozta a Manchester City felett. Innen is gratulálok Löw Zsoltnak, aki a Bajnokok Ligája 1992-es átalakulása óta az első magyar (edző), aki aranyérmes lett a sorozatban. Egy remek délutánt töltöttünk Biatorbágyon annak ellenére, hogy a meccs nem volt igazán élvezetes semleges szurkolói szemmel. De a látványosság, a hangulatos utcák, a pályát körbevevő környezet nagyon megragadott minket. Aki még nem járt erre, annak ajánlom, hogy látogasson el! Megéri!