Derbi-hét, 3. rész: tüzes búcsú az Albert Stadiontól

Újabb résszel jelentkezem a vasárnapi Derbire hangoló, visszaemlékező sorozatomból, amelyben ezúttal a régi Albert Stadion utolsó bajnoki meccsét elevenítem fel, amikor Vladan Cukic csatlakozott a ferencvárosi legendák közé.

Folytatódik a vasárnapi Derbire hangoló visszaemlékező sorozatom. Miután már felelevenítettük a borzalmas 6-0-s vereséget, valamint Pölöskey Péter Újpest-ölését, ezúttal az egyik legemlékezetesebb rangadó kerül beszámolásra.

Ricardo Moniz vezetőedzői munkája során valami visszatért a múltból, ami a legendás Ferencvárost jellemezte. A szurkolók ismét elkezdtek úgy rajongani a csapatért, mint egykoron, a futballisták újfent közel kerültek a szurkolókhoz, aminek az utóbbi időben csak töredékét látjuk. Újból fellelkesült, megalkuvás nélküli támadójáték jellemezte az FTC-t, főleg a középpálya harcosával, az azon a nyáron Kecskemétről érkező Vladan Cukiccsal. A szerb játékos töretlen akarata, fanatizmusa miatt hamar a drukkerek kedvence lett, az egykori hősök hozzáállásából mutatva valamit a pályán. 

A szezonnak még Détári Lajos vezetésével vágott neki a Fradi. A legutóbbi szezonban még a Derbin hősként ünnepelt Pölöskey Péterből egy edzőmeccsen történt meggondolatlan, szurkolók részére adott visszaszólás után egyből ellenség lett a IX. kerületben. Amikor az első fordulóban lejátszott mérkőzés során felmutatták a táblán a 60-as számot, mint lecserélendő játékost, sokan ünneplésben törtek ki, hogy végre lejön, majd átváltott erős füttyszóba, amíg el nem hagyta a pályát. A támadó szerződését a mérkőzést követően közös megegyezéssel fel is bontották a klubbal, így ingyen távozott a bajnoki címvédő Debrecenhez. Az akkor kispadon ülő, játékosként legenda vezetőedző távozását már a Pápa ellen 4-1-re megnyert találkozó után lehetett érezni, mikor eléggé feszült hangulatú interjút adott a meccset közvetítő televíziónak, majd egy hétre rá mikor a Szusza Ferenc Stadionban 2-1-re kikaptunk a Derbin, Döme újabb kiakadása (a játékvezető öltözete miatt) már az állásába került. (lehet, hogy már korábban el volt döntve, ezt nem tudom) Ekkor érkezett az Üllői útra az elmúlt 10 év (szurkolók közötti) legnépszerűbb trénere, a holland, Ricardo Moniz, aki korábban a Red Bull Salzburgnál, a Hamburgnál és a Feyenoordnál is letette a névjegyét. Vele a kispadon bár elveszítette 2-1-re az első meccsét a Fradi a Honvéd ellen hazai pályán, de így is felállva tapsolta a közönség a megalkuvást nem tűrő játékot bemutató csapatot. Eléggé régen volt ilyen! A németalföldi mester irányítása során olyan későbbi kedvencek érkeztek Ferencvárosba, mint a most a Fradihoz ősszel újfent visszatérő Muhamed Besic, Julian Jenner, vagy a nem éppen nyugodt természetéről ismert brazil támadó, Leonardo Santiago. Moniz irányítása alatt ismét belelkesült a Fradi-tábor, volt, hogy vereségek után is ünnepeltük a csapatot, a lelátón pedig gyakran zengett a "Ricardo, Ricardo!" rigmus. 

Amíg visszatért az élet az Üllői útra, addig jöttek a hírek a stadionfelújítással kapcsolatban és eldőlt, hogy 2013. március 10-én utoljára lép pályára bajnoki mérkőzésen az Albert Stadionban a Ferencvárosi Torna Club. Mit ad Isten, ez pedig egy Derbi volt az örök "gyűlölt" rivális, az Újpest ellen. Ugyanolyan harc indult meg a jegyekért, mint egy Szuszában rendezett rangadó előtt. Ehhez kellett egy szenzációs tornagyőzelem a felkészülési szezonban, amely során olyan csapatokat utasított maga mögé a Fradi, mint a Dinamo Kijev, az akkor még Mohamed Szalahval a soraiban felálló Basel, vagy éppen az akkor újbóli fénykorát élő Steaua Bukarest (ma FCSB). Teljesen belelkesült a fradisták apraja nagyja, emellett nagyon sok külföldi szurkolótábor is csatlakozni szeretett volna erre a meccsre. Így a bécsi testvéreinken, a Rapid Wien szurkolóin kívül a helyszínen volt néhány fővel a Dynamo Dresden egyik szurkolói csoportja is, valamint Lengyelországból, Gdyniából is érkeztek drukkerek, de lehetett hallani Lazio ultrák jelenlétéről is lelátói pletykákon keresztül.

Már órákkal a meccs előtt tízezrek hangoltak a stadion környékén. Gyulladtak a görögtüzek, hangoltunk ezerrel az ismerősökkel. A Szögletnél pedig aztán előkerült egy Újpest-zászló, amit alkalmi piszoárként kezdtek használni az arrajárók, majd később tábortüzet raktak rá. A "faházaknál" már egy gombostűt sem lehetett leejteni, a Könyves Kálmán körúton pedig teljesen leállt a forgalom. A fradisták pedig utoljára elkezdtek gyülekezni a kordonoknál, hogy "sok szeretettel" várják a IV. kerületből érkező ellenlábasaikat és ott üdvözölve őket "minden jót" kívánjanak számukra, esetleg (még távolról) itallal is "megkínálják őket". Én ekkor már nem vettem részt a lilák "üdvözlésében", hiszen barátaimmal úgy döntöttünk, hogy inkább bemegyünk a stadionba. Hihetetlen futballünnep volt az Albert Stadion lelátóin, korán megteltek a széksorok, a kapu mögött pedig leszerelték az üléseket, hogy minél többen elférhessenek a lelátón. Hangorkán közepette érkeztek meg a csapatok a bemelegítésre, a hivatalos közlés szerint 16 ezer drukker volt kíváncsi a találkozóra, de én azt is megmerném kockáztatni a tapasztalatok alapján, hogy sokkal többen voltunk a stadionban.

Alaposan bekezdett a Ferencváros. Böde és Jenner előtt is adódtak hatalmas helyzetek, azonban egyik támadó sem tudott betalálni Balajcza Szabolcs hálójába. Az Újpest ritkábban tudott kiszabadulni a Fradi szorításából, majd elérkezett a 39. perc, mikor Somalia kapott labdát a térfél közepén egy bedobást követően és senkitől sem zavartatva vezethette kapura a játékszert, majd úgy eltalálta azt, ahogy még azelőtt nem nagyon. A megeresztett bomba védhetetlenül száguldott a lilák kapujának felső sarkába, hangrobbanást idézve elő az Üllői úton. Megkezdődött a ferencvárosi örömünnep! A második félidő elején pedig bosszankodás vette át az uralmat, miután Kabát Péter úgy arcon vágta Gyömbér Gábort, hogy a védekező középpályást vérző sebe miatt ápolni is kellett. Ezután az újpestiek pont a partvonalon kívülre kerülő játékos helyén megindultak, a támadás végén pedig az általunk vélt szabálytalanságot elkövető Kabát Péter egyenlítette ki az eredményt. Döbbent csend szállt a Fradi oldalán a lelátóra. Nehezen hittük el, hogy ez megtörtént, a szurkolást is visszavetette. A lilák gólját követően sorra alakította ki a helyzeteket a Ferencváros és nehezen hittük el, hogy a lehetőségek kimaradtak. Főleg mikor Gyömbér Gábor szinte a gólvonalról rúgta kapu fölé a labdát. A hajrára beállt a frissen igazolt Leonardo is, akinek már a megmozdulásain lehetett látni, hogy klasszisokkal jobb az OTP Bank Liga játékosainál. Egyből átcselezte magát a lila-fehér védelmen, azonban lövése nem sokkal kerülte el a kaput. Aztán jött a hosszabbítás és mintha egy tündérmesébe csöppentünk volna. Már lefújás közelébe került a találkozó, mikor az Újpest védője, Iandoli fejelt egy labdát rossz helyre, a játékszert pedig a "Fradi-katona" jelzővel is megilletett Vladan Cukic egy átvételt követően egyből zúdította kapura, amely védhetetlenül utat talált a hálóba. Ekkora hangrobbanást és eufóriát ritkán éltem át szurkolóként. Környéken lévő fradisták egymás hegyén-hátán, ismeretlenek ölelik meg egymást, mint rég nem látott testvérek! Nem elég, hogy megvertük az Újpestet, hanem ahogyan történt! Augusztusban teljesen bosszús voltam többed magammal, mikor Bawon Tshibuabua (avagy ferencvárosi körökben "csivava") ugyanekkor szerezte meg a három pontot ellenlábasunknak, most mi ünnepelhetünk, ráadásul totális teltház előtt. Hosszú perceken át éltettük a csapatot a stadionban, amelyet követően órákon át nem hagytuk el a Népliget környékét, olyan örömittasak voltak a zöld-fehér hívek. Ez egy örökre emlékezetes Derbi lett! 

Bár a szezon végén nem jutott ki a csapat a nemzetközi kupába, de így is sok örömben volt részünk. 2004 után került ismét trófea az FTC vitrinjébe, miután a Videotont otthonában, Székesfehérváron 5-1-re legyőzve elhódította a Ligakupát. Nem egy nagy cím, lehet, hogy röhögtek rajtunk a riválisok, ahogy megünnepeltük, de akkor ott annak nagyon örültünk. A Puskás Stadionban is szép létszámot produkálva jelentünk meg olyan meccseken, mint pl. az Eger, vagy a Siófok elleni bajnoki, azonban a szezont az albérletünkben már korábbról lekötött rendezvények (mint pl. egy Depeche Mode-koncert) miatt a Győri ETO otthonában fejeztük be. Az pedig az ottani drukkerekre nézve szégyenteljes, hogy úgy jobban megtöltöttük a stadionjukat egy tábor által bojkottált MTK és Kaposvár elleni mérkőzésen, hogy csapatuk nyerte meg az NB I-et. 

Mi viszont a szezon során elköszöntünk otthonunktól. Még egy Eger elleni Ligakupa-elődöntőt, valamint a CFR Cluj (Kolozsvár) elleni gálamérkőzést még lejátszottunk az Albert Stadionban, amelynek utolsó gólját Milan Peric szerezte büntetőből. Sajnos az erdélyiek elleni gálameccs nem hozott gólt a csípős, hideg időjárásban, de a szurkolók előszedték a régi dalokat a lelátón, a pályán pedig elbúcsúztattuk egykori kedvenceinket, mint Lipcsei Pétert, Balog Zoltánt, Keller Józsefet, Rósa Dénest, Dragóner Attilát, akiknek még utoljára járt a vastaps. De az utolsó igazán emlékezetes momentum a létesítményben mégis csak Vladan Cukic bombája maradt. 

Azóta lehúztunk másfél szezont a Puskás Ferenc Stadionban, beköltöztünk a Groupama Arénába, de a régi stadion azóta is hiányzik. Az volt a SZENTÉLY!