Derbi-hét, 1. rész: életem legborzalmasabb futball-élménye

 A hétvége során megkezdődik a magyar labdarúgó-bajnokság tavaszi szakasza, amelynek első teljes fordulójában rögtön egy Derbit rendeznek. Már jó pár budapesti rangadót átéltem csapatom szurkolójaként, ám úgy gondolom, hogy a hangolás első részén jobb letudni a legrosszabbat, amellyel a lila-fehér oldal szurkolóinak okozok egy kis érdekességet. Így éltem át azt a bizonyos, 6-0-s meccset.

Fotó: tempofradi.hu

Úgy gondoltam jobb kiadni ezt magamból elsőre. Sok negatívumot átéltem Fradi-szurkolóként: az NB II-es szereplést, azon belül mikor kikaptunk Kecskeméten 4-0-ra, de említhetném a sok olyan mérkőzést, amely végén hallgatnom kellett az ellenoldalról az "Ünnepel az egész város..." kezdetű nótát. (vasárnap este NEM AKAROM!!!!!!) Sajnos sokáig így volt ez a Derbiken is. Először a 2006. nyári élvonalból való kizárás előtti idényben vehettem részt rangadón. Meglepő módon akkor nem volt olyan nagy harc a Megyeri úti jegyekért, mint a másodosztályból való feljutás után. Akkor 2-1-es vereséget szenvedtünk a liláktól, majd jött az a bizonyos húsvéti 6 perc hosszabbítás. Sokáig az vitte a prímet, de elérkezett 2010. szeptember 11., egy olyan nap, amely bár inkább a feledés homályába merülne a IX. kerületben! Amíg mi felejtenénk, északon azóta is ünnepnap azon rangadó évfordulója. 

Mielőtt nem volt online jegyértékesítés, hatalmas harcok folytak a pénztáraknál, így egy héttel a meccs előtt én is már hajnalra kijutottam az Albert Stadionhoz "harcolni" a belépőért. Végül odaverődtem Lackóékhoz, akik jóval előrébb helyezkedtek a sorban, így tudtam szerencsésen tikettet venni, ám mint később kiderült, az FTC Baráti Kör által lett volna jegyem. Ugyanis nyár végén rendezték a Ferencváros Győri ETO elleni meccsét, amelyre ingyen engedték be a szurkolókat (akik rendelkeztek szurkolói kártyával) és részt vettem a bérletes helyek megjelölésében. Akkor nagyon lazán le tudtuk győzni a Rába-parti csapatot 3-0-ra, úgy hogy előtte a Montpellier ellen aratott szenzációs sikert Pintér Attila együttese. 

Nem véletlen voltunk nagyon optimisták. Ekkor az Újpest nyeretlenül állt a bajnoki tabella alsóházában, bár önbizalmuk nagyon megnőtt a Derbi előtt. Mi pedig nagyképűen legyintettünk: le fogjuk akkor is őket győzni. Jött a Váci úti vonulás, majd a Szusza Ferenc Stadion vendégszektoránál kezdődött a szokásos ketrecharc. Nagyon sok olyan szurkoló is érkezett, aki jegy nélkül próbált bejutni a létesítményben. Pont előttem volt egy hasonló eset, mikor a biztonsági jelezte drukkertársamnak, hogy csak ugorja át azt a három ágú sorompót. Valamikor kezdés előtt tudtam elfoglalni a hosszas harc után a helyemet a C lelátón, majd megkezdődött a meccs. Eleinte a Fradi irányította a játékot, a mieink harcoltak ki nagyobb lehetőségeket. Aztán a semmiből betaláltak a lilák, Simon Krisztián egy oldalsó beadás után lőtt gólt Marko Ranilovic kapujába. Ezután jött egy mérkőzést erősen befolyásoló döntés, mikor legnagyobb megdöbbenésünkre Marek Heinz kapott piros lapot. A Fradi nem akart ettől beállni védekezni, de ez csak arra volt jó, hogy a félidő végén Tisza Tibor már kettőre növelje a hazaiak előnyét. Titkon bíztunk a jó folytatásban. A második játékrész elején befutott a pályára a hírhedt katalán rendbontó, Jimmy Jump, aki a vb-döntő után Magyarországon akart főszerepet vállalni. A meccs pedig ott folytatódott, ahol abba maradt. A Fradi kitámadott, nem törődve a védekezéssel, így Rajczi Péter révén már a harmadik gólt rámolták be a lilák, majd Mitrovic egy gyönyörű bombagóllal növelte az előnyt. A 72. percben jött el számomra is az "ebből elég volt"-érzés. Ekkor Rajczi Péter már az ötödiket rámolta be és nem csak nekem, de a Fradi keménymagjának is betelt a pohár a csapatunk lelkét vesztett játékát látva. Az Újpest akkor lőtt gólt, amikor akart. A huligánok leszedték a transzparenseket, kirúgták a szektor menekülő-ajtaját és betörtek a pályára. Ekkor rövid időre félbe is szakadt a meccs, én pedig barátaimmal úgy láttam jobbnak, ha itt és most kimegyünk a stadionból. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor hagytam ott lefújás előtt mérkőzést. Abból is többször azért, mert sietnem kellett valahova. De a rendőrök nem engedtek minket el. Nem elég, hogy meg kellett hallgatnunk a hatodik találat utáni ovációt, de még az újpesti szurkolók ünneplését is végig kellett hallgatnunk. Nem hiába: "a Dózsa a rendőrség csapata!" - ahogy szokta mondani nagymamám is. Addig nem engedtek minket vissza a metróhoz, amíg nem ünnepelték ki magukat a lilák. Majd síri csendben megindult az általam csak "Váci úti szégyenmenetnek" elnevezett csendes vonulás. Senki nem szidta a lilákat, senki nem énekelte a szurkolói dalokat. Gyászos hangulat és bosszú mormolása volt jellemző. 

Fotó: tempofradi.hu

Visszaérve a Népligethez kevesen indultak haza. Dühös tömeg várta a IV. kerületből visszaérkező focistákat. A legszomorúbb az egészben az volt, hogy a biztonságiak, akik védték a csapatot, azok is ott voltak, hogy számon kérjék Prukner Lászlót és a játékosokat. Végül a vezetőedzővel a csapatkapitány, Rósa Dénes és a helyettese Csizmadia Csaba jött ki, hogy szót értsen a dühös tömeggel. Fogadkoztak, hogy megpróbálnak mindent helyretenni. A szurkolók nem Solymosi Péter ítéleteivel foglalkoztak elsősorban, pedig volt néhány érdekes megnyilvánulása a meccsen. A legfőbb baj az volt, ahogyan hozzáálltak a játékhoz. Hogy az Újpest úgy ment át a védelmünkön, ahogyan csak akart. Nem volt tűz a játékosokban. 
Pár héttel később rendeztek egy Barcelona-Real Madrid rangadót Spanyolországban, amelyet a katalánok 5-0-ra nyertek meg. Az utolsó percekben Sergio Ramos lépett oda a Barca sztárjának Lionel Messinek brutálisan, amellyel súlyos sérülést is okozhatott volna és a játékvezető azonnal felmutatta a királyiak csillagának a piros lapot. Erre mondta az egyik ismerősöm a 2010. szeptemberi Derbire utalva: "látod? Ezt hiányoltam a mieinkben. Könnyen megadták magukat. Egyszerűen beletörődtek a súlyos vereségbe, amely nem profi focistához méltó. Senki sem akart odalépni a liláknak, hogy legalább fájjon nekik valamennyire. Csak hagyták és nézték őket! Ramos a példa, ő nehezen viselte el a súlyos vereséget, nem tudta a szívében teljesen elfogadni! Így kellett volna a mieinknek is!" 

Mi fradisták pedig azóta is fortyogunk. Igaz, azóta nem sok öröm termett a Megyeri úti brigádnak a Fradi ellen. Ahogy pedig az egyik kedves ismerősöm mondta: "a 8-3-at is visszakapták, ezt is visszafogják egyszer!"

A tavaszi visszavágón teljesen fordított volt a kép, hiszen az Újpest támadott végig. Ám egyszer meg tudott lépni a Ferencváros és Marek Heinz bevette Balajcza Szabolcs kapuját. Azzal az első játékrészben szerzett találattal nyert 1-0-ra a zöld-fehér gárda, de közel sem érezte úgy az Üllői úti nép, hogy visszaadtuk nekik az őszit, de mégis egy Derbi-győzelem, közel 8 év után. Prukner Lászlót pedig egy későbbi meccs miatt sem zárta a szívébe a Fradi-tábor (hiába szerzett bronzérmet a csapattal), miután egy rangadón hazai pályán 5-0-ra kikaptunk a Videotontól. Ő akkor azzal jellemezte, mind a 6-0-s újpesti vereséget, mind a fehérváriaktól hazai pályán kapott ötöst, hogy ő a Fradi-stílus jegyében akart végig támadni. 

A Fradit nem az jellemzi, hogy mindig támad. A Ferencváros mindig szívből, keményen játszik és ebből jött, hogy szinte folyamatosan támadt! És ez volt az, amiért annyira népszerű lett a klub! Sajnos a mai fiatalokban nem nagyon látjuk ezt a tüzet a csapaton belül. Szomorú, hogy a "zsoldos légiósokban" így is több akarat van, mint bennük.

Azt a napot, amelyen ezt a súlyos vereséget elszenvedtük Újpesten, legszívesebben kitörölném a memóriámból, a történelemkönyvekből, mert annyira fájt azt átélni. De a fájdalom, amit akkor éreztem az megtanította az embert valamire. Lelketlenül semmire sem lehet menni! És ezt üzenném saját csapatomnak, a jelenlegi légiós-hadnak a vasárnap esti Derbi előtt. Szívvel-lélekkel! Ez erről szól, ha felveheted ezt a mezt!