Egy olyan idény, amely rég át nem élt élményekkel szolgált

 Sok öröm mellett nagyon sok bosszúságot okozott az elmúlt sportszezon a Ferencváros csapata, amelyre az előző idény végén, az új évad kezdete előtt visszaemlékezünk. Európai menetelés, évtizedes rossz emlékek visszafizetése, nemzetközi sikerek, van mire örömmel visszaemlékezni.

Sajnos amióta meccsre járok, az idei szezonig nem sok mindent élhettem át azon élmények közül, amelyekről édesapám és nagyapám sokat meséltek, valamint az idősebb szurkolótársaim történeteiből hallok. Nem csak ezekből irigykedhettem azokra, akik ezeket átélhették, hiszen különböző videókból is figyelhettem azokat az arcokat, amelyekben a régi sikereket ünnepelték. Az első tényleges bajnoki cím ünnepléséig 2019-ig kellett várnom. (bár 2015-ben a női focit ünnepelhettem, valamint 2016-ban a férfi focit is, de azok nem adták vissza azt a katarzist, amit a videókon láthattam) Azóta valahogyan kezd kárpótolni az élet. Az európai kirándulások, mint Zágráb, Razgrad, vagy az euforikus sikerek, mint a tavalyi duplázás, valamint a VAR-os bajnoki cím a Derbin már valamelyest kárpótoltak az olyan emlékekért, mint a Tirana, Zeljeznicar elleni európai kudarcok, vagy a három éves NB II-es száműzetés és a folyamatos vereségek a riválisok otthonában. Sztanyiszlav Csercseszov elkezdett egy munkát a Fradinál, amely teljesítmény az elmúlt őszön csúcsosodott ki. Olyan élményekkel gazdagodtam, amelyekről csak anekdotákat hallhattam a régi nagyok közül.

Az elmúlt években a kazah csapatok alaposan megdolgoztatták a magyar gárdákat, emlékezhetünk arra, amikor az Aktobe búcsúztatta 2011-ben az akkor kupagyőztes Kecskemétet. Ezúttal az Üllői úton visszatértek a régi idők hangulatai, amikor a Fradi 5-1-re tudott nyerni (egy nyögvenyelős kinti 0-0 után), azonban egy olyan múltbéli esemény hajtotta uralmába a fradistákat, amely vérre már 30 éve szomjazott a IX. kerületi publikum. 1992-ben a slovan bratislvava téglamezei stadionjában tombolt a szlovák gyűlölet a magyarok iránt, amelyben a kilátogató szurkolók is részesültek a hatóságok részéről is. Hasonló érzelmekkel fogadták a zöld-fehérek a pozsonyi csapatot, ahol érződött, hogy a csapat is nagyot akart. Kristoffer Zachariassen gólja után pedig elszabadult a pokol a Groupama Arénában, amely rányomta bélyegét a nagyon akaró zöldekre és 5 percen belül fordítani tudott északi szomszédunk ligájának címvédője. Azonban a visszavágó kárpótolt minden fradistát a Kárpát-medencében. Franck Boli vezérletével 4-1-re nyert a Fradi.

Még úgy is, hogy csak tv-n keresztül követtem a mérkőzést eufóriába kerültem. Ezzel a mérkőzéssel a mi elvárásaink is magasabbra kerültek, amely után a Qarabag elleni pofont olyan tragédiaként éltük meg, mint amikor a Tirana búcsúztatott minket. Valahogy próbáltam reálisan nézni a dolgokat, ugyanis az azerieket olyan játékosok is alkotják, akik a klub országának válogatottjának alapemberei. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Azerbajdzsán nem képviselt túlságosan nagy játékerőt az elmúlt években/évtizedekben, de ez a csapat Bajnokok Ligája főtáblán, Európa Liga nyolcaddöntőben szerepelt az elmúlt szezonokban, ezzel a kerettel. Szóval nem ártott volna nekünk is két lábbal a földön maradnunk. Ezt követően viszont nem túlzok, hogy az ír bajnok Shamrock Rovers búcsúztatása az EL playoffjában ujjgyakorlatnak kellett minősülnie. A hazai meccsen bár könnyedén 4-0-ra nyertünk, de ha a ziccerek alapján nem túlzás, ha azt mondom, hogy senki sem lepődött volna meg, ha 8-10 gólt is szerez a Ferencváros. A dublini visszavágón nem az 1-0-s vereség volt számomra bosszantó, hanem inkább az, hogy jól láthatóan a Fradi játékosai csak túl akartak lenni ezen a meccsen, mintha csak a mezt vitték volna ki a pályára.

A bajnokság is olyan emlékeket adott számomra, amelyekre örömmel tekintek vissza. Az első nagy élmény az volt, amikor már a 3. fordulóban megmérkőztünk azzal a Fehérvárral, amely az elmúlt 10 évben olyan pozíciót harcolt ki anyagilag és kereterősségileg, hogy legfőbb kihívója volt a bajnoki címért a Fradinak. Ott ültünk a lelátón, figyeltük a kezdőcsapatot és Árpi haverommal már azt kezdtük tárgyalgatni, hogy amíg mi pihentetünk és tartalékolunk, a "Vidi" teljes csapattal mérkőzik meg velünk, így szinte biztos a vereség ezen a meccsen. Aztán pedig döbbenten figyeltük, ahogyan Adama Traoré vezetésével 4-0-ra győztük le a székesfehérvári alakulatot. Az első 6 meccset veretlenül vívta meg a csapat, amelyből egy másik meccs is hatalmas élményt jelentett.

2010-ben lehajtott fejjel vonultam ki az 5. gól után, mikor az Újpest ellen 6-0-ra kapott ki a Prukner László vezette csapat emberhátrányban. Titokban mindig bíztam abban, hogy ezt visszaadjuk a legnagyobb ellenlábasunknak, azonban pont nem 2022. szeptember 4-én éreztem azt, hogy ez meg fog történni. Talán a Vasas elleni meccsen látott teljesítmény mondatta velem, hogy azon a napon megszakad a remek sorozat a Derbiken, amelyet 2019 óta ír a Fradi, azóta mindig legyőzte az Újpestet. Aztán pedig jött a megdöbbenés. Szóhoz sem jutottam. Már félidőben 4-0-ra vezetett a csapat és már ekkor kérdezgettük egymást barátaimmal, hogy itt mi történik? A második félidő végén, mikor Ryan Mmaee bepasszolta a hatodik találatot Filip Pajovic kapujába, egy olyan hangos "GÓÓÓÓÓÓL!!!" ordítás jött ki a fradistákból, amely 12 éve beszorult. Alig vártuk, hogy ez a pillanat eljöjjön! Már csak egy dolgot szeretnénk átélni, hogy kvittek legyünk a lilákkal, még pedig, hogy kiesnek az NB II-be. Sosem felejtjük el azt a 3 éves ünnepet a Megyeri úton, amíg a Ferencváros a másodosztályban szerepelt. 

Talán nagyon sok fradistának az Újpest elleni kölcsön visszafizetése az év legemlékezetesebb meccse, azonban számomra egy másik mérkőzés jelenti ezt a rangot. A Derbi utáni csütörtökön kezdődött az Európa Liga csoportköre, amelyen az első ellenfél a Trabzonspor volt, amely a meccs előtt ismertebb játékosok szerződtetését is bejelentette. Ilyen volt például Maxi Gómez, akit a spanyol élvonalból vásároltak meg. Aztán pedig olyan játékot láthattam a Fraditól, amelyet amióta én is meccsre járok, nem nagyon élhettem meg. Hiába került a meccs elején emberhátrányba a csapat, így is 3-2-re nyert a sztárjátékosokkal felálló, török bajnok ellen. Alig hittem el. Ezen a meccsen minden játékos a tőle látott legjobb teljesítményt hozta. Irigykedtem a fehérváriakra a Sporting elleni 3-0 után, de ez egy olyan élmény volt, amit nehéz feledni. Egy héttel később a Monaco legyőzésekor a tv előtt ugráltam.

Kérdezgettük barátaimmal egymást, hogy ez tényleg igaz, aztán pedig jött a Crvena Zvezda legyőzésével egy olyan esemény, amelyre nem gondoltam volna pár évvel ezelőtt. A francia bronzérmes elleni hazai meccsen pedig egy olyan igazi bravúr is elérhető volt, amelyről csak álmodtunk az elmúlt évtizedekben. Már 2-1-re vezetett a Zvezda Belgrádban a Trabzon ellen, a Monaco pedig 1-0-s előnyben volt az Üllői úton, amikor jött Zachariassen és a csoport élére lőtte a Ferencvárost. Irigykedtem a fehérváriakra 2012-ben a Sporting és Basel legyőzésekor, 2018-ban a PAOK oda-vissza megverésekor, de most ennek vége. Már nem vagyunk irigyek, büszkén húztuk ki magunkat. Tavasszal pedig ott voltunk a Leverkusen stadionjában, szurkoltam a csapatomnak egy olyan helyszínen, amelyet a tv-ből csodáltam. Bár a gyógyszergyáriak oda-vissza 2-0-ra, összesítésben 4-0-ra búcsúztatta a Ferencvárost, de ez az európai menetelés számomra úgy ért véget, hogy büszke voltam a csapatomra fradistaként. Emellett ne feledjük, hogy az e Bayer 04 egy héttel később a Bayern Münchent győzte le hazai környezetben. Ez megmutatta, hogy az elmúlt évtized keserű emlékei miatt miért kell kihúznunk magunkat.

Azonban a nemzetközi kupamenetelés árnyékában a bajnoki meccseken és a Magyar Kupában pedig olyan botladozások következtek, amiknél pedig leginkább a földbe dugtuk volna fejünket struccként. Bár az egész szezont nézve a Kecskemét elleni vereségek valamilyen szinten belefértek, de a Mezőkövesd le nem győzését nem tudom hova tenni. Az számomra maximális csalódás. Mondjuk jól esett az is, hogy végre győztesen hagytuk el a nagy falut, Felcsútot. Kialakult egy nagyobb előny is, de a tavasz kész csalódás volt. De olyan előnyt dolgozott ki a Fradi, hogy még ez a kiábrándító teljesítmény is belefért. Mondjuk ez egy olyan bajnoki cím volt, amit a végén nem tudtam őszintén megünnepelni. Hiába volt a gyengébb tavasz, az Iváncsa elleni kudarc, mégis egy olyan idényt zárt a gárda, amelyre így is örömmel tudok visszaemlékezni. Ezeket az élményeket pedig már senki sem fogja elvenni tőlem, tőlünk!