2022 - A szurkolóként átélt legemlékezetesebb futballév

 A ma kezdődő labdarúgó-világbajnokság miatt már egy hete leállt a magyar bajnokság, így összegezve kijelenthetem, hogy a szurkolóként átélt legemlékezetesebb év ér lassan véget.

Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna, mikor Rudi papa megfertőzött engem a labdarúgás szeretetével. Amikor visszanéztem a 2, valamint 4 éves koromban készített felvételeket és ott ülök nagyapám ölében nézve a Fradi-meccseket. Ugyanúgy emlékszem, mikor 2002-ben anyámék először vittek ki focimeccsre a Fáy utcai Illovszky Rudolf Stadionba, ahol a Ferencváros a szezon végén kieső Vasas vendégeként gól nélküli döntetlent játszott. Azóta bekerültem a lelátó körforgásába, 2005 tavasza óta pedig kisebb megszakítással bérletes szurkolóként a helyszínről és gyakran idegenben is buzdítom a csapatomat. Sajnos szurkolóként sok negatív élményt éltem át. A 2006-os NB II-be történő kizárást, majd a 3 év szenvedést, amikor folyamatosan hallhattuk az ellenfél szurkolóitól az "Ünnepel az egész város..." kezdetű rigmust. De valahogy ez a 2022-es év sok mindent visszaadott számomra, amiben a legendás időkben nem lehetett részem. 

Az évet új edzővel kezdte meg kedvenc csapatom, egy nemzetközileg is elismert tréner, Sztanyiszlav Csercseszov érkezésével. Valahogy olyan kép alakult ki a szurkolókban, mint a Bűnvadászok című film egyik szigorú, de kedvelt alakja, az öreg McBride papa lenne az orosz tréner. Mit ne mondjak, eléggé döcögősen indult a pályafutása a IX. kerületben. A Felcsút, a Paks elleni vereségek, a Gyirmót elleni fájdalmas döntetlen nem épp bizakodásra adtak okot. Igaz, neki fel kellett építenie azt a rebrovi idők után, amit Peter Stöger porig zúzott a csapaton belül.

De egyből egy Derbi-győzelemmel örvendeztetett meg minket január végén. Fene gondolta volna, hogy pont az a Stjepan Loncar "válik legendává"* Ferencvárosban (*az Újpest elleni győztes gól megszerzésével érdemelte ki), akit a szurkolók egyenesen a pokolba kívánnak a teljesítménye okán. A tavaszi folytatás még döcögősen alakult, de valami kezdett összeállni. Nem volt szemet gyönyörködtető a játék, de a győzelmek jöttek, majd az emlékezetes Újpest elleni hazai Derbin a VAR hathatós segítségével a csapat megszerezte a 33. bajnoki címét is. Ezt követően szinte hab volt a tortán a Puskás Arénában rendezett Magyar Kupa-döntő, amelyben a Paks 3-0-s legyőzése után 24. alkalommal hódította el a klub a trófeát. A mérkőzést közel 40000 szurkoló tekintette meg a stadionban, amely létszámra majdnem 70 éve nem volt példa a sorozat fináléinak történelmében. 

A nyár pedig további élményeket adott a válogatottal kapcsolatban. Igaz, a négyből csak egy meccsre tudtam kilátogatni, a németek elleni hazai döntetlenre, de amit a Nemzeti Tizenegy produkált, az egyszerűen felfoghatatlan. Miután oda-vissza legyőztük Anglia válogatottját (ebből idegenben meseszerű meccsen 4-0-ra), a németekkel döntetlent játszottunk idehaza és még az Európa-bajnok olaszok elleni vereségen sem bánkódtunk. Csak egyszerűen kérdezgettük magunktól, hogy ez igaz? Tényleg megtörtént? Igen. Az utolsó pillanatig úgy nézett ki, hogy a mieink bekerülhetnek a Nemzetek Ligája négyesdöntőjébe, ám hiába nyertünk Lipcsében a németek vendégeként, az olaszok Budapesten is nyerni tudtak, így ők nyerték meg az A divíziós csoportunkat. Mondjuk bánta a fene. Túlszárnyalták a fiúk minden elképzelésünket!

Júliustól visszatért a klubfutball. A Tobol kiverése még mondhatni könnyű feladat volt a Fradi részére, a kinti 0-0 után az Üllői úton 5-1-re verte a kazahokat a csapat, de a sorsolás értelmében senki nem tudott ünnepelni. És ez nem a kazahoknak szólt. Mindenkit elfogott a bosszúvágy, mert 1992 után ismét a Slovan Bratislava csapatát sodorta utunkba a sors. Mindenkinek az akkori események jártak a fejében, csak az, hogy bármi áron bosszút állhassanak a szlovák főváros csapatának szurkolóin, játékosain. Gyűlölettől teljes hangulatban a csapat is túlságosan akart, de a pozsonyiak 2-1-re nyertek.

A visszavágón már sokkal hidegebb fejjel játszott a Fradi, és mondhatjuk sorsszerűen 4-1-re nyert a Téglamezei Stadionban. (Tehelné Pole). Szinte úgy érezhettük, hogy miénk a világ, megtoroltuk a 92-es eseményeket, de jött a Qarabag és az egyik legnagyobb pofon, amit az év során kaptunk. Azerbajdzsán futballválogatottja nem épp a legerősebbek között van nyilvántartva és az arra épülő (jelenleg bakui székhelyű) gárdát könnyen elintézheti a csapat. Aztán akkorát kaptunk, hogy a fal adta a másikat. A közel-keleti 1-1-et követően 3-1-re nyertek az azeriek és mehettek a BL-Playoffba. Számunkra pedig az Európa Liga rájátszása maradt a csoportkörért, ahol főképp a budapesti 4-0-s sikernek köszönhetően legyőzték a zöld sasok az ír bajnok Shamrock Rovers-t. A dublini meccsen nyújtott hozzáállást pedig inkább elfelejtenénk, de legalább ők is örülhettek egy sikernek. 

Addig a bajnokságban pedig szárnyalt a Ferencváros. Augusztus végéig csak hazai pályán játszottak Boliék, amely során egy hajrában szerzett góllal küldték haza pont nélkül a Felcsútot, majd ahogyan felforgatott csapattal 4-0-ra győztek a MOL Fehérvár ellen az már bíztatóan nézett ki az ősz előtt. A Honvéd pedig idén ősszel nem zavar sok vizet, de a Vasas ellen megszenvedtek a mieink a Fáy utcában. 

Itt jött el az idény első Derbije. Félő volt, hogy az angyalföldi teljesítmény csúnyán visszaüthet a Megyeri úton, de aztán nem hittünk a szemünknek. Ott voltam 12 évvel ezelőtt, mikor az Újpest alázta meg a Ferencvárost. Fájdalmas emlék a mai napig, ott az ötödik bekapott gól után kialakult rendbontás miatt elhagytam a stadiont, de a rendőrök nem engedték sehova a fradistákat.

Végig kellett hallgatnunk, ahogyan emberhátrányban megkaptuk a 6.-at is, majd ahogyan végigünneplik sajátjaikat a lilák. Ez a bosszúvágy 2022. szeptember 4-ig élt. Amilyen gyenge teljesítményt nyújtott a csapat a Vasas ellen még a vereség is benne volt a pakliban. De annyira a szánk íze szerint alakult minden a meccsen, hogy ezúttal mi nyertünk a Szusza Ferenc Stadionban 6-0-ra. Ryan Mmaee találata egy normális esetben szolíd gólörömöt hozott volna ki a szurkolókból, de ott 12 év fájdalma kirobbant belőlünk. Olyan jó volt végre a lilákat kiszámolni, főleg saját otthonukban. Így lett fájdalmasabb részükre a bosszú. De az elmúlt 20 év még mindig nincs elfelejtve. Van még mit törlesztenünk a városszéliek felé a pályán!

A folytatás már felemásan alakult. A Kisvárda 3-0-s legyőzése után még úgy éreztem, hogy sétagalopp lehet ez a bajnokság a csapatnak, aztán pedig jöttek a kijózanító pofonok Kecskeméten és Mezőkövesden a lélektelen játékoknak is köszönhetően. De a végén úgy alakultak az események, hogy a csapat 8 pontos előnnyel várhatja a téli szünetet úgy, hogy két mérkőzést majd januárban fog még pótolni, amelyek elmaradtak a nemzetközi szereplés miatt.

De az igazi élményeket az Európa Liga adta a számunkra. A Shamrock Rovers kiejtésével a sorozat főtábláján várhatta az ellenfeleket a csapat. Ahogyan megkaptuk a csoportunkba a Crvena Zvezda, a Monaco és a Trabzonspor gárdáit ellenfélnek, úgy éreztem, hogy van esélyünk a harmadik Konferencia Ligát érő helyezés megszerzésére. Ehhez képest nem hittünk a szemünknek. A szeptemberi első fordulóban az ismertebb játékosokkal felálló és sokkal jobb játékerőt képviselő török bajnok Trabzonspor érkezett Budapestre. Ki merem mondani, hogy ez volt az ősz meccse számunkra.

Hiába került korán emberhátrányba a csapat Civic kiállítása miatt, Tokmac Nguen és Adama Traoré góljaival megszerezte a három pontot a Fradi és olyan lendületet szerzett, amelyre évek óta nem volt példa magyar futballcsapattól. Az biztos, hogy több szívrohamot kihordtam lábon a második félidő során a lelátón. Talán életem legjobb meccse volt, amin kint voltam. Az ezt követő Monaco elleni meccstől pedig azt várta az ember, hogy a francia bajnoki bronzérmes, világsztárokat is foglalkoztató gárda győzni fog hazai pályán ellenünk. Erre jött Vécsei Bálint gólja a hajrában és a miniállamból is el lett hozva a három pont. A Zvezda elleni idegenbeli vereség benne volt a pakliban, de a szerbek elleni hazai mérkőzés is örök élmény maradt, amellyel a továbbjutás kapujába kerültek Zachariassenék. A Monaco elleni döntetlen pedig a belgrádi Zvezda-Trabzonspor meccs eredményével pedig azt eredményezte, hogy csoportelsőként jutott a Ferencváros tovább a csoportjából, egyenesen a sorozat legjobb 16 csapata közé. Ez azt is jelentette, hogy a Debrecen 2004-es UEFA Kupa továbbjutása után ismét megéli egy magyar csapat a nemzetközi kupák tavaszi szakaszát. Amikor a Fradi legutóbb ebben a részben szerepelhetett, KEK-döntőt játszhatott. Szép lenne, ha ez idén az Európa Ligában is megismétlődne. Főleg, hogy nem kell a fináléba Baselig utazni, mint akkor, hiszen a Puskás Arénában rendezik a döntőt.

Én pedig mit kívánhatnék 2023-ra? Folytatódjon ez a remek idény, ajándékozzon meg további sikerekkel minket a csapat! Mint az elején írtam sok negatív élményben volt részem eddig a Fradi szurkolójaként. Ott voltam a 2010-es 6-0-n, ott voltam, mikor a Videoton alázta meg az Üllői úton a csapatot, valamint végig szenvedtem az NB II-es szereplést is. Ez az év valamit törlesztett felém. Amit eddig irigykedve néztem más környékbeli csapatok esetében, azt végre idén én is átélhettem a Ferencvárossal. Most már csak abban reménykedhetek, hogy azon élményekben is részem lehet, amikben az idősebb szurkolóknak is lehetett a 60-as, 70-es években egy jó nemzetközi siker átélésében, vagy pedig egy idegenbeli külföldi túra esetében egy továbbjutást érő győzelem képében. Ez még hiányzik nekem. Remélem ezeket megadja számomra az új esztendő!