Napsütéses szegedi jótékonykodás

 Egy jótékonysági mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros a szegedi Szent Gellért Fórumban, ahol a hajrában, Róbert Mak megpattanó lövésével nyert 1-0-ra a város másodosztályban szereplő csapata ellen, egy nagy visszatérővel a pályán.

Kevés olyan elvetemült szurkoló létezik, aki egy sima felkészülési mérkőzés miatt már 5-kor kelne egy álmos szombat hajnalon. Én viszont ezek közé tartozom, ahogyan Schafi barátom is, akivel már a 7 óra előtt a Nyugati pályaudvarról kigördülő InterCity fedélzetén voltunk, hogy leutazzunk a Napfény városába, Szegedre.

Na jó! Annyit be kell vallanunk, hogy nem elsősorban a meccs miatt utaztunk le. Útitársam hivatalos ügyeket is kellett, hogy intézzen, de ha már így adódott, akkor összehoztunk egy olyan napot, amelyben összevetettük a kellemest a hasznossal. Miután negyed 10 után megérkeztünk úticélunkhoz, a kötelességek elvégzése után a Mars téri piacon egy lángossal alapoztunk, amely után a városban való barangolást követően a Felső-Tisza-parton beültünk egy halászcsárdába, ahol elfogyasztottuk ebédünket, majd kisebb kacskaringóval eljutottunk a Szent Gellért Fórumig. 

Jelentős tömeg, kb. 3-4000 szurkoló volt kíváncsi a Ferencváros szegedi vendégjátékára, ám így is gyorsan jegyet tudtunk szerezni a mérkőzésre, végül a hazai oldallelátón elhelyezkedve, a csapatok bevonulására már a tribün tetején hallgathattuk meg Mága Zoltán hegedűművész és Molnár Levente operaénekes előadásában a Himnuszt. A mieinknél a válogatott játékosokon kívül mindenki elutazott, aki bevethető, köztük egy nagy visszatérővel, a kispadon helyet foglaló Sigér Dáviddal, aki júliusban szenvedett súlyos sérülést. 

A mérkőzésen főképp a Fradi fölénye volt kiütköző. Igaz, vérbeli belsőhátvédek nélkül állt fel a csapat, miután Blazic, Kovacevic, Dvali és Samy Mmaee nemzetközi kötelezettségeknek tett eleget, így ott Muhamed Besic és Somalia próbálta megállítani a hazaiak támadásait. Az első negyedórában sorra dolgozta ki a helyzeteket az FTC, ám a lehetőségek elkerülték a kaput, vagy pedig a "Grosics" védelme volt határozott. Valahogy nem éreztem azt az átütőerőt, ami szükséges lenne a gólhoz, a játékosokon pedig ismét a feszültség volt fellelhető. Amit székfoglalójában nyilatkozott Sztanyiszlav Csercseszov, mely szerint nála nem létezik "barátságos mérkőzés", azt Olekszandr Zubkovon véltem felfedezni, hiszen, ő még a legkisebb ütközéseket is nagyon a szívére vette, valamint szinte dühöngött az elrontott helyzeteket követően, emellett nagyon sokat önzőzött, annak a reményében, hogy "most megmutatja." A nem túl acélos védelmen kétszer is átjutottak a vendéglátók, ám mindkét próbálkozás eléggé erőtlen volt, így ezeket Bogdán Ádám könnyedén hárította. A szünetben gól nélküli eredménnyel vonultak be az öltözőkbe a csapatok, amely alatt a mérkőzés előtt is fellépő énekes énekelt el egy hazafias nótát. 

A második félidőre több játékost is lecserélt a Fradi-edzője. Beállt Marko Marin, Tokmac, Róbert Mak és Zachariassen is. Ám valahogy a lendület továbbra is hiányzott a Ferencváros játékából. A Szeged is több lehetőséget ki tudott dolgozni a IX. kerületi nevelésű, de jelenleg a Fehérvár kölcsönjátékosaként a kék-feketéknél szereplő Csoboth Kevin által. A zöldeknél viszont a legnagyobb örömöt Sigér Dávid visszatérése jelentette. A magyar válogatott középpályás még júliusban szenvedett súlyos sérülést, amely után harcosan tért vissza a pályára.

Még a szegedi szurkolók is örömujjongásban törtek ki a visszatérés okán. A hajrába érve már lehetőséget kaptak a fiatalok is Csercseszov-mestertől, beállt Kaján Norbert és Könczey Márk is. Utóbbi pedig igazolta, hogy akár a lehetőséget is megérdemelné az NB I-ben, hiszen véleményem szerint nem nyújtott rossz teljesítményt ezen a találkozón sem. A hajrában több nagy lehetőséget kidolgoztak a vendégek, ám Fortune Bassey szinte a gólvonalról lőtt fölé, Mak próbálkozását pedig a kapus védte nagy bravúrral. A 87. percben pedig a szlovák középpályás lódult meg a szélen, lövése megpattant egy menteni igyekvő védőn, amely után a labda védhetetlenül pattant a kapus fölött a kapuba. Már kezdtük volna elkönyvelni a gól nélküli döntetlent, de a Fradi csak betalált. 0-1. Ezután mintha már nem is akartak volna játszani a budapestiek. Szinte csak leálltak, a kettő perces hosszabbítás közben pedig a szegediek elpuskáztak egy hatalmas egyenlítési lehetőséget. A Fradi így győzelemmel zárta ezt a szegedi mérkőzést, amelyen szép összeg gyűlt össze a szurkolók jegyvásárlásai, valamint az egyéb adományokból, licitekből a kárpátaljai családok megsegítésére az ukrajnai háború okán. 

A mérkőzésen ismét nem nyújtott túlságosan meggyőző játékot a Fradi. Pászka Lóránd szerintem meggyőzte a szurkolókat és a szakmai stábot is, hogy nagyon jó alternatívája Eldar Civicsnek a balszélen, akár többször is bevethető lenne a bosnyák játékos helyett. A támadóknál továbbra sem éreztem azt az összhangot, amely egy csapatot jellemez. Látszott, hogy sokszor volt egyet nem értés a pályán a fradisták között. Mint írtam, Könczey Márk pedig jelezte, hogy bármikor bevethető lenne az OTP Bank Liga meccsein is. A mérkőzés azt is megmutatta, hogy a Szeged az NB II-ben miért is szerepel viszonylag jól.

Schafival arról is beszélgettünk meccs közben, hogy mennyire tetszik nekünk ez a stadion, valamint ide szívesebben járnánk idegenbeli bajnokira az élvonalban, mint mondjuk Kisvárdára, esetleg Mezőkövesdre. Szerintem ezzel nagyon sok tábor egyetért velünk. Talán a szegedi városvezetésnek azon lehet elgondolkoznia, hogy tömegközlekedésileg jobban elérhető lehessen a létesítmény, igaz a TramTrain egyik megállója nincs innen messze, de a villamoshoz, buszokhoz is kell egy kicsit sétálni. (azért a büfé minőségén lehetne változtatniuk a klubvezetőknek!)

Mi pedig a Dóm tér közelében egy finom dönerrel zártuk a napot (igaz, elvitelre kértük, hogy a vonaton fogyasszuk el), majd elindultunk a vasútállomásra, ahol már indulásra készen állt a vonatunk Budapest felé. Igaz, hogy csak egy felkészülési mérkőzés volt, de egy remek napot zártunk Szegeden! A meccs nem volt világszínvonalú, de az ilyen napok nem elsősorban erről szólnak! Azt pedig továbbra is elmondhatom, hogy Budapest mellett számomra a csongrádi megyeszékhely a második kedvenc magyar városom!