Top 10: Életem eddigi legjobb idegenbeli túrái

Egy szurkoló életében jelentős részt foglalnak el az idegenbeli mérkőzésekre történő kirándulások, amelyek során barátságok köttetnek, esetleg meghatározó élményben lehet részünk. Most életem legjobb "túráit" szedem egy toplistába, hogy melyek voltak a kedvenceim a sok közül.

Gyermekkoromban már meg lett pecsételve a sorsom, hogy kinek szurkolok, hiszen fanatikusan Ferencvárosnak szurkoló nagyapám által nem volt nagyon más választásom. Belém nevelte szenvedélyét, majd 2002. óta már én is rendszeresen látogatom a ferencvárosi lelátókat, ahogy a régi Albert Stadionban, úgy jelenleg a Groupama Arénában is. Barátaim jó részét is szenvedélyemnek köszönhetem, többjükkel pedig egy-egy idegenbeli mérkőzésre való kirándulás során ismerkedtem meg. Ezekre, a köreinkben csak túráknak nevezett eseményekre 2005. decembere óta járok rendszeresen, amikor a csapat a Tatabánya vendégeként lépett pályára és nyert 3-2-re a bányászok ellen. Azóta megannyi élményt adtak számomra ezek az események, bár többségükön nem volt nagy mozgásterünk, hiszen a rendőrség emberei az esetek többségében úgy bántak velünk, mint a bűnözőkkel. De így is tudok válogatni a megannyi kirándulás között.

10., 2009. augusztus 29.: Kaposvár-Ferencváros (Kaposvár):

Eléggé kalandos utam volt 21. születésnapomon a Somogy megyei székhelyre. Eredeti tervek szerint autóval utaztam volna a mérkőzésre, azonban a szervező aznap reggel betegségre hivatkozva lemondta a kirándulást, így egy ismerősöm invitálására rögtön siettem a Déli pályaudvarra, ahol több ismerősömhöz csatlakozva elindultam egy Pusztaszabolcs-Dombóvár-Kaposvár útvonalon. Hangulatos utunk volt, gyorsan lejutottunk, fel is találtuk magunkat a városban. Azonban, ha a napra emlékeznék vissza, akkor nem sok jót tudnék felsorolni. Egyrészt gól nélküli döntetlennel zárult a mérkőzés, másodszor pedig megtörtént velem az, ami nem való egy közösségbe, mégpedig egy szurkolótársam meglopott engem. Ez akkor történt, miután Janó haveromnak megvettem a mérkőzésre a belépőjét, én pedig átadtam neki. Miközben ki akarta volna fizetni a jegyet, a bilétát egy másik drukker kitépte a kezéből és elszaladt. Sajnos nála nem volt annyi pénz, hogy egyszerre két jegyet is ki tudjon fizetni, így természetesen nem nehezteltem rá az eset után, hogy inkább a sajátját venné meg. Azonban az a szurkolótársunk, aki elkövette ezt a cselekményt, még velünk szemben akart erőszakot alkalmazni, mikor számon kértük, és arra, hogy térítse meg a káromat. Sajnos a végén többen álltak mögé, védve a bűnözőt (akinek mint későbbiekben kiderült nem ez volt az egyetlen simlissége), így a pénzemet azóta se kaptam vissza. Én nem fogom megnevezni az illetőt, de szerintem jó páran tudják, hogy kiről van szó.
Ha csak erre emlékeznék, nem került volna fel a toplistára az esemény. A mérkőzést követően már nem volt aznap közvetlen vonat hazafelé. Itt ketté szakadt a társaság, hiszen volt, aki inkább utazással töltötte volna azt az időt, amit mi pihenéssel, úgyhogy elindultak Nagykanizsa felé, hogy az első hajnali vonatra felszállva, délelőttre Budapestre érjenek. Sokat gondolkoztam azon, hogy elinduljak-e Fonyód felé és felhívjam-e Balatonnál nyaraló édesapámat, hogy jöjjön elém és náluk szálljak meg, de végül maradtam a társasággal és elindultam Dombóvárra, hogy ott húzzuk meg magunkat a vasútállomáson. Még éppen "punnyadtunk" az egyik padon, mikor jött a kanizsai brigádtól az infó, hogy egy balhé miatt levezényelték őket a vonatról és emiatt úton vannak vissza Kaposvárra, hogy ott várják a reggelt. Ezután jött hozzánk a dombóvári állomás főnöke, hogy kik vagyunk és mit csinálunk. Ekkor mutatott, az egyik távoli vágányon álló vagonokra, hogy oda felmehetünk aludni, úgyis az lesz a mi vonatunk, amely hajnali 5 után elindul Pusztaszabolcsra. Eztán megkérdezte az úticélunkat, amelyre válaszoltuk, hogy Budapest. Ekkor egy másik vonatra mutatott, amely 15 percen belül elindul szerelvényvonatként Pincehelyre, amely onnan már menetrend szerint megy majd a Délibe. Fel is szálltunk rá és a sötét kocsikban aludva elindultunk a főváros felé. Viszonylag nyugodt körülmények között érkeztünk haza hajnali 5 óra előtt. Akik ott voltunk, azok mind emlékezünk erre az eseményre, és sosem felejtjük el, hogy menetrenden kívüli, papíron utasok nélkül közlekedő vonaton utaztunk.

9., 2006. augusztus 19.: Szolnok-Ferencváros (Szolnok)

2006. nyarán sokunk tragédiaként élte meg, ahogy szeretett csapatunkat, a Ferencvárost száműzték a másodosztályba. Az NB II-es pokoljárás első évében csupán három mérkőzést hagytam ki, de az idegenbeli meccsek nagy részén ott voltam. Az első kirándulás pedig hatalmas élmény volt számunkra. A teltházas (Marci barátom szerint nem, mert ő érvényes jegyével végül nem ment ki a meccsre), Jászapáti elleni hazai szezonnyitót követően vártuk a meccset. Roli barátommal már közel két órával az indulás előtt találkoztunk a Nyugati pályaudvaron, ott pedig csodálkozva figyeltük, ahogy a vonatok sorra húznak ki az állomásról Szolnok felé, tele fradistával. A Tiszaliget aznap zöld-fehérbe öltözött, több ezer IX. kerületi szurkoló utazott le a megyeszékhelyre, még a hazai szektorokban is sokan szurkoltak a Ferencvárosnak. Lipcsei Petiék végül 5-2-re nyerték meg első meccsüket vendégként, majdnem 8000 vendégdrukker szeme láttára. Ekkor még hittük, hogy sétagalopp lesz csapatunknak a másodosztály. Tévedtünk. De a szolnoki kirándulást sosem feledjük!

8., 2006. november 4.: Kazincbarcika-Ferencváros (Kazincbarcika)

A másodosztályú pokoljárásban talán egyetlen egy jó dolgot lehet említeni, azok pedig az eseménydús idegenbeli kirándulások voltak. Így jutottunk el Kazincbarcikába, ahonnan nem tudtuk elhozni egyszer sem a három pontot, azonban mindig érdekesek voltak az utazások. 2006. tele egészen enyhe volt, de a november úgy indult, hogy nagy fagyokra is számíthatunk. Ugyanilyen didergős idő volt november 4-én, mikor a Fradi a borsodi vegyész városban lépett pályára, Kapitányunk, Lipcsei Péter szülővárosában. Viszonylag könnyen lejutottunk erre a meccsre, majd buszokkal szállítottak minket a Pethe András Stadionig, emellett úgy nézett ki, hogy jól is alakul számunkra a meccs, hiszen Tököli Attila és Bartha László góljaival már 2-0-ra vezetett a csapat. A vége mégis egy megdöbbentő 2-2 lett, így nem épp felhőtlen kedvvel hagytuk el a létesítményt. Amire pedig visszatértünk a vasútállomásra, a vonatunk is elment az orrunk előtt. Fagypont körüli hőmérsékletben kellett volna még két órát várakoznunk. Ekkor kérdezett meg engem egy haverom, Maci, hogy csatlakoznék-e hozzájuk egy alternatív hazaútra. Ugyanis akkoriban még kilométerre adta a MÁV a jegyeket, nem pedig ponttól pontig. Nem sokára befutott egy másik vonat, amely az ellenkező irányba indult, ám három átszállással egy órával a többiek előtt értünk volna Budapestre. Rolival elgondolkoztunk ezen, majd végül csatlakoztunk hozzájuk, így közel 30-an leváltunk a Tábortól. Először eljutottunk Putnokig, ahol egy "kispirosra" átszállva Szilvásváradra vonatoztunk el. Amíg zakatoltunk a Bükk hegyei között, jókedvvel énekeltünk és élveztük az utazást. Szilvásváradon újabb vonatra szálltunk át, amely Egerbe vitt minket, onnan pedig már közvetlenül a Keleti pályaudvarra értünk. Nagyon jól éreztük magunkat az út során, emellett pedig a barcikai stadionban sikerült összehoznom egy közös képet Ifj. Albert Flóriánnal is.

7. 2009. március 24., Békéscsaba-Ferencváros (Békéscsaba):

Már főiskolásként vettem részt ezen a kiránduláson, így nem gondoltam, hogy nagy gond lenne az aznapi és másnapi hiányzás a kurzusokról, így néhány barátommal a délelőtti kurzusok után összefutottunk a Keleti pályaudvaron. Eredeti tervek szerint busszal jöttünk volna haza Békés megyéből, le is volt beszélve az ultrákkal, azonban egy fontoskodó sofőrnek köszönhetően ez nem jött össze. Szóval vonattal vágtunk neki a hosszú útnak, csak négyen. Jöttek is fel ellenőrizgetni a rendőrök, majd döbbenten vették észre, hogy csupán minket láttak zöld-fehérben a vonaton. Az akkori időkben már ha fel merted venni a Fradi-sálat, bűnözőnek néztek téged, így le is videóztak minket, hogy ilyen volt a vonat állapota és kik utaztak itt. Mintha mi azért mennénk, hogy szétvernénk a vonatot. Mi négyen, fiatalok! Kérdezték is, hogy a többiek hol vannak? Mintha nem olvasták volna az interneten a meghirdetett utazást. Mi azt feleltük, hogy valahol úton. Vagy kocsiban, vagy buszon, vagy máshogy, de nem itt. Teljesen ledöbbentek. Békéscsabára leérve betereltek minket egy kocsmába, több vidéki fradistával, majd pedig feltereltek minket az ultrák buszára, hogy azzal menjünk el a Kórház utcai stadionig.  A meccset szenvedősen, de 1-0-ra megnyertük a viharsarki lilák otthonában, de nem volt balhétól mentes a meccs. A hazaiak folyamatosan mutogattak a vendégszektor irányába, majd ledöbbentek, mikor megindultak a zöldek közül többen és néhány pofon kiosztása után "ereklyékkel" tértek vissza. De így is folyamatosan zúdítottak felénk a 90 perc során a görögtüzeket, az egyik pont mellettem landolt. 
A találkozó után a megbeszéltek szerint felszálltunk az ultrák buszára, hogy hazautazhassunk. Tájékoztatták erről a sofőrt is, aki egyből a rendőröknek szólt, hogy szállíttassanak le minket. Végül annyit sikerült elérni, hogy kivigyenek minket a stadion környékéről a vasútállomásig, ott szálltunk le. Gondolkoztunk, hogy mi legyen így estére. Annyi biztos volt, hogy eltettünk magunkról minden ferencvárosi kelléket, így se sál, se mez nem volt rajtunk. Először úgy gondoltuk, hogy átvonatozunk Gyulára, ám az utolsó vonat nem sokkal az érkezésünk előtt ment el. Így nem volt más választásunk, belevetettük magunkat a csabai éjszakába. Először egy étterembe ültünk be, ahol elfogyasztottunk egy pizzát, amely után az állomáson próbáltuk meghúzni magunkat. Miután ott elég érdekes alakok tanyáztak, jobbnak láttuk sétálni a városban. Végül eljutottunk az egyik nagyáruházig, amely akkoriban 0-24-es nyitvatartással működött. Oda ültünk be, valamint vettünk egy-két dolgot a hazaútra. Hajnal fél 2 után indultunk vissza a vasútállomásra, mert jött volna a vonatunk, amely Budapestre indult. Csak a Bukarestből érkező nemzetközi gyorsvonat több, mint egy órát késett, így a restibe ültünk be, amely szerencsére nyitva volt. Majd végül hajnal fél 4 körül befutott a szerelvény, amellyel végre úton voltunk haza. Ezt a túrát pedig amíg élünk nem felejtjük el. Részegek, románok, rendőrök: Békéscsaba by night. I love it. 

6., 2018. augusztus 11., Kisvárda-Ferencváros (Kisvárda):

Amióta Árpi barátom megszerezte a jogosítványát és megvette első autóját, azóta főképp autóval szoktunk eljutni az idegenbeli meccsekre. 2018. augusztusában Kisvárdára vezetett az utunk, ahol egy kiadós pancsolást csaptunk a stadion mellett található strandon, majd ott fogyasztottam el életem egyik legrosszabb gyroszát. A rekkenő hőségben jól esett a hűs medencékben ejtőzni, majd estére focimeccsre menni. Még körbenéztünk a vár romjainál, majd elfoglaltuk a helyünket a lelátón. Nem volt egy kifejezetten jó meccs, de így is 2-0-ra nyert a Fradi. A találkozót követően pedig volt szerencsénk több játékossal is közös képet készítenünk, majd ismét autóba vágtuk magunkat. Ezúttal nem hazafelé indultunk, hanem az országhatár túlsó oldalára. Az Ungvár melletti Kincseshomokon (Holmok) foglaltunk szállást. Nem volt egyszerű Záhonynál az átlépés Ukrajnába, hosszú sorok, ideges vámosok, de valahogy jó 2 óra alatt csak átléptük a határt, megkaptuk a pecsétet az útlevelünkbe. Helyi idő szerint hajnal 2-re érkeztünk meg a szállodába, amely kifejezetten kényelmes volt a számunkra. Ébredés után egy kiadós reggeli, majd belevetettük magunkat Kárpátalja nevezetességei közé. Először a régió székhelyén néztünk körbe, Ungváron, amely nem nyerte el a tetszésemet. Mondjuk a Lehóczky-kastély látványos tárlatát élveztük. Itt még tudtunk magyarul kommunikálni, nem úgy, mint Munkácson, ahol a várban még egy plusz jegyet is kifizettettek velem, mert először magyarul mertem megszólalni. De a kiállítást élveztük és tetszett az épület maga. A napot Beregszászban zártuk, ahol elfogyasztottunk egy ebédet, majd ideje volt visszatérni Magyarországra. Több, mint három órán át várakoztunk Beregsurányban, így a szabolcsi terveink dugába dőltek, egyből elindultunk haza Budapestre. Hazafelé még "elkaptuk" a Dolmányos-brigád kispesti különítményét is, akik Mezőkövesdről tartottak haza. Élvezetes volt a kirándulás!

5., 2018. augusztus 25., Mezőkövesd-Ferencváros (Mezőkövesd):

2018. augusztusa elég jó hangulatban kezdődött számunkra. Egy jó kárpátaljai kirándulást követően Mezőkövesdre vezetett az utunk. A meccset megelőzően menesztette kedvenc klubunk a kispadról Thomas Dollt és nevezte ki a sikeredzőt, Szerhij Rebrovot, aki ezen a meccsen debütált a csapat élén. Mi pedig korán elindultunk Matyóföld felé. Gondolkoztunk, hogy egyet fürdünk a Zsóryfürdőben, végül egy hirtelen ötlettől vezényelve Gyöngyösnél letértünk az autópályáról és megindultunk a Mátra felé. Fürdés helyett inkább felmegyünk a Kékes csúcsára. Miután készítettünk egy csoportképen az ország legmagasabb pontját szimbolizáló kővel, felmentünk a kilátóba. Sajnos eléggé párás volt az időjárás, ezért nem láttunk el nagyon messze. Majd egy rövid mátraházi pihenőt követően Sirok felé vettük az irányt, ahol felmentünk a várba. Miután ott is körbenéztünk, a hegyoldalban találtunk egy vendéglőt, ahol elfogyasztottuk ebédünket, majd tettünk egy kitérőt Egerbe, a város megtekintése után természetes módon Szépasszonyvölgyben lyukadtunk ki, majd végül megérkeztünk Mezőkövesdre. Hova máshova sikerüljön beülnünk megnézni a Honvéd-Debrecen meccs végét, mint a hazai klub székházába! :D Végül a szenvedős mérkőzésen egy hosszabbításban szerzett góllal nyert a csapat 1-0-ra, elhozva a 3 pontot a matyóktól.

4., 2011. június 5. San Marino-Magyarország (Rimini, Serravalle):

Ahogyan a Ferencvárosnak, úgy a magyar válogatottnak is saját csapatként szurkolok. 2011-ig kellett várnom, hogy eljussak első idegenbeli válogatott meccsemre, amelyre San Marinóban került sor. A világ legrosszabb válogatottjaként jellemzett miniállam csapatához a Carpathian Brigade utazását vettük igénybe Marci barátommal, a túrához való csatlakozáshoz sokat segített nekünk a csoport egyik vezetője, Tomi. Az indulást megelőző nap Szentendrére utaztam, ahol keresztapámtól kértem kölcsön egy sátrat a kempingezéshez, így teljesen készen álltunk az útra. Dél körül indultunk el a Népligetből, a hangszórókból pedig folyamatosan szóltak a dalok, remek hangulatú volt az utazás. Először Nagykanizsán álltunk meg egy hosszabb pihenőre, majd Maribort követően egy Ljubljana előtti kis településen Trojanéban tartottunk egy kisebb megállót. Másnap reggel érkeztünk meg a tengerparti olasz városba, Riminibe. Miután a kempingben felállítottuk a sátrunkat azonnal a tengerpartra indultunk, ahol megmártóztunk a nyár elején még hűvös Adriában. Bár az idő is hidegebb volt a kánikulánál, de a Nap így is tűzött, sokunk leégett. Én sem úsztam meg. Délutánra pedig egy nagy vihar csapott le a városra, gyorsan el is bújtunk a sátorban. Délután megnéztük a várost, majd estére egy össznépi kocsmázás kezdődött, ahol egy asztalnál ült fradista, kispesti, vidista, kaposvári, nyíregyházi, zalaegerszegi drukker. A jó hangulat közepette még ingyen pizzát is kaptunk a tulajdonosoktól.
Másnap esős időben mentünk fel San Marinóba, amely még így is gyönyörű volt. Miután az egyik ajándékboltban vettünk emlékbe egy helyi futballsálat, Marcival az egyik étteremben fogyasztottunk el egy kisebb ebédet. Sajnos a rossz idő miatt a várig nem jutottunk el, de így is körbejártuk a miniállam fővárosát. Délután mentünk át Serravalléba, ahol a meccset rendezték. Még bevásároltunk a hazaútra egy stadion melletti bevásárlóközpontban, majd miután a helyi lányok készítettek velünk egy-két közös képet, bementünk a stadionba, ahol egy kis pirotechnikai parádé után könnyed 3-0-s győzelmet aratott a válogatott. A hazaúton már inkább csendben pihentünk. 

3., 2018. október 27., Diósgyőr-Ferencváros (Miskolc):

Az olyan túrák, amikor csak jövünk-megyünk, azok nem nagyon kerültek fel a listára, hiszen nem volt sok emlékezetes esemény rajta a meccsen kívül. Erre az idegenbeli mérkőzésre a ferencvárosi ultrák egységes kirándulást szerveztek, különvonattal a borsodi megyeszékhelyre. Miskolcon sosem várt ránk egyszerű mérkőzés, hiszen a hazai lelátón tombolt a gyűlölet felénk, amely azóta is csillapíthatatlan diósgyőriek felől. Már az indulás is hangulatos volt a Keleti pályaudvaron, füstbombák, görögtüzek, szinte alig lehetett látni az aluljáróban, majd zengett a csarnok, ahogy szálltunk fel a vonatra. Igazi futballhangulat uralkodott az állomáson. Végig énekelve, remekül szórakozva érkeztünk meg Miskolcra, ahonnan különbuszokkal vittek minket a DVTK stadionjához. A meccsen pedig eléggé könnyedén nyertünk vendéglátónk ellen, tömött vendégszektor előtt, 4-1-re. Böde Dani mesterhármast lőtt, rajta kívül Stefan Spirovski volt még eredményes. A meccs után a vonatút is eléggé remek hangulatban telt, volt, aki annyira leitta magát, hogy azt gondolta, hogy ő egy énekesmadár. Azóta szól a bulijainkon, túráinkon, ha felcsendül a Hip Hop Boyz aktuális slágere: "Úgy szeretném, ha lenne egy kecském...!" :D Jól éreztem magamat!

2., 2019. november 11., Debrecen-Ferencváros (Debrecen):

Ismét egy jó autós túra, ezúttal Schafi kocsijával vágtunk neki a hosszú útnak. Nagyon reménykedtem benne, hogy meglesz ezen a meccsen az első győzelem idegenben, Debrecenben, amelyen ott is vagyok. Arra nem gondoltam, hogy ilyen fölényes lesz. Barátunk ötletétől vezényelve, először Hajdúszoboszló felé vettük az irányt, ahol csobbantunk egy kellemeset a fürdőben. Ezután betértünk egy kiadós ebédre a Kemencés Csárdába. (egyből éhes leszek, ha rá gondolok) Kezdés előtt kb. 10 perccel estünk be a Nagyerdei Stadionba, majd remek hangulatban vártuk, hogy bevonuljanak a csapatok. Már az első félidőben 2-0-ra vezettünk, de még nem mertem őszintén örülni. A második játékrész elején szépített is a DVSC, de utána beindult a Fradi-henger és 6-1-re páholtuk el az idény végén a másodosztályba kieső riválist. Egy jó túra, még jobb meccs és végre büszkén nézhettem a minket mérhetetlen gyűlölettel ócsározó Loki-drukkerek szemébe!

1., 2018. október 15., Észtország-Magyarország (Tallinn):

Nem volt egy eseménytelen túra. Egy szombatra eső munkanapon utaztunk volna Észtország fővárosába. Bécsbe kellett volna kiutaznunk, ahonnan a schwechati reptérről indultunk volna, végül egy nappal eltolták járatunk indulását, így egyszerűbb volt a kiutazásunk, édesapám vitt el engem és Rolit Bécsbe. Egy jó hangulatú repülőutat követően érkeztünk meg a balti államba, ahol osztottuk az észt. Délután belevágtuk magunkat a városba, ahol a válogatott stábjának több tagjával, köztük Gera Zolival is találkoztunk. Másnap megnéztük a tengerpartot, valamint elnéztünk a város melletti tv-toronyhoz, ahol elfogyasztottunk egy isteni jávorszarvas-steaket, igaz a medve-húshoz nem volt elég bátorságunk. Délután a belváros maradék részét is megtekintettük, majd este jött a meccs. A stadionhoz vezető úton a villamosvezető-hölgy majdnem rendőrt hívott ránk, ahogy hangolásként énekeltünk a járaton. Mondjuk a meccs nem okozott sok örömöt, 3-3-as döntetlen lett. Másnap ahogy kijelentkeztünk a szállodából, irány a légikikötő, onnan pedig repülővel visszamentünk Bécsbe. Schwechatról vonattal mentünk be a főpályaudvarra, ahol megebédeltünk. Még volt egy kisebb idő vonatunk indulásáig, így bevetettük magunkat a városba. Bevásároltunk a hazaútra, majd estére a Keletiben találtuk magunkat. Talán életem eddigi legjobb idegenbeli túrája volt ez a tallinni. 

+1., 2017. december 16-17. Vienna Capitals II-Ferencváros (+ St. Pölten-Rapid Wien) (St. Pölten, Bécs):

2017. év végén már ismét járt a Tábor meccsre, mi pedig úgy döntöttünk, hogy ismét elindulunk és túrázunk. Szombathelyről tartottunk hazafelé Árpival és Rolival, amikor jött az ötlet, hogy Advent alkalmából kimehetnénk Bécsbe, mikor a sereghajtó, Vienna Capitals második csapatával mérkőznek meg a Ferencváros jégkorongozói. Végül Árpinak jött egy olyan ötlete, hogy fűszerezzük meg a kirándulást egy kis kitérővel St. Pöltenbe, ahol testvércsapatunk, a Rapid Wien lépett pályára. Talált is egy nagyon jó szállást a város főterén, valamint beszerezte a meccsre is a jegyeket, így már teljesen felkészülve vágtunk neki a jó 250 kilométeres útnak. Érkezés után elfoglaltuk az apartmant, majd bevetettük magunkat a városba, ahol találtunk egy bevásárlóközpontot. Az étteremben, mint kiderült, egy magyar hölgy szolgált ki minket, akivel először még angolul beszéltünk, amikor pedig meghallotta, hogy magyarul beszélünk, megjegyezte: "akkor jól hallottam a b@zmeget!" Mint megtudtuk, a szakács is magyar volt. :D Délután még megtekintettük a város további részét, majd irány a stadion, amelyet egy több kilométeres sétával értünk el. A meccsen a Rapid fölényesen 5-0-ra nyert a vendéglátók ellen. Meccs után még megtekintettük a karácsonyi-vásárt, ahol elfogyasztottam egy olyan ételt, amelyet még azóta is emlegetek, az Alpen-dogot. Most is csorog a nyálam, ahogy ezen sorokat írom! :P 
Másnap még felmentünk a városi torony tetejére, majd kocsiba szálltunk és irány Bécs. Hova máshova üljünk be ebédelni, miután megérkeztünk? Persze, hogy a Kärtnerstraßén, Bécs legdrágább részén! XD
Ebéd után felmentünk a Stephansdom tornyába, ahol körbenéztünk a városra, majd a Rathaus előtti karácsonyi vásárban való bámészkodást követően irány az Albert-Schultz-Eishalle, ahol jött a jégkorong-meccs. A belépő szimbolikus volt, azért adtam 1 €-t érte, a szünetben pedig megkóstoltam a Capitals-burgert. Finom volt. Bármennyire is jól szurkoltunk a meccsen, sajnos meglepő módon a mieink kikaptak 2-1-re. Ez se szegte a jókedvünket. Hazafelé még az M1-es autópályán összefutottunk a Tatabányán vereséget szenvedő Pick-Szeged kézilabdázóival, akik igyekeztek letudni ezt a napot.
Bár főképp focimeccsekről volt szó, de úgy gondoltam, hogy ennek a túrának fel kellett férnie a listára, mint emlékezetes kirándulás és idegenbeli meccs. 

A túrákról bővebben ezen az oldalamon írtam beszámolókat, itt röviden megpróbáltam összefoglalni, hogy melyek és miért voltak emlékezetesek. Számomra ezek felejthetetlen emlékek maradnak.