Egy remekül sikerült túrán vagyok túl, amely során Graz városát látogattam meg, valamint kilátogattam a város kisebbik csapatának, a GAK-nak soros bajnoki mérkőzésére, amely semleges szemmel is hozott sok érdekességet.
Egy újabb kirándulásra adtam a fejemet. Sokat gondolkodtam azon, hogy melyik irányba induljak el, felmerült Szlovákia, benne egy esetleges felvidéki kirándulással, de ott sok olyan helyen már megfordultam, ahová tudtam volna menni. Így két lehetőség maradt számomra, az egyik Eszék városa, valamint Ausztriában Graz. Mindkét hely újdonság lett volna számomra, de azt is figyelembe vettem, hogy vasárnapra haza szeretnék érni, mikor kedvenc csapatom a Fradi, a Győr otthonában játszik. Sajnos arra a meccsre nem sikerült jegyet szereznem, de a szempont alapján végül Stájerország székhelye lett a befutó, többek közt azért is, mert olyan időpontban lép pályára a város kisebbik csapata, a GAK, amellyel szombaton haza tudtam utazni. Így már vettem is a vonatjegyet a Mura IC csütörtökön induló járatára, majd hazafelé szombatra. Találtam egy igen jó szállást is, alig 10 perc sétára az állomástól (valamint 15 perc gyaloglásra a belvárostól) és már meg is vettem online a meccsjegyemet, amely 32 €-ba került. Már minden készen állt ahhoz, hogy útra keljek.
A déli körvasút átépítése miatt nem a Keleti pályaudvarról, hanem Kelenföldről indult a vonatom, így hiába lakom előbbihez közelebb, át kellett metróznom a másik állomásra. Mondjuk kényelmesen elértem a vonatot, 8.25-kor pedig már el is indultunk 5 órás utunkra. Szombathelyig kényelmes volt az út, majd akkor egy agglomerációs járatként már több helyi utas is felszállt. Így futottam össze egy zalai haverommal. Csak hirtelen meglepődtem, hogy ő jött felém a vonaton. Nem gondoltam, hogy találkozni fogunk ezen út során. Ő még Szentgotthárd előtt leszállt párjával a szerelvényről, én pedig utóbbi helyen, a határátkelés során egy kicsit lemásztam a peronra, hogy kinyújtózzak. Itt cserélték le a magyar mozdonyt egy osztrák dízelgépre, hiszen ez a szakasz nincs villamosítva a sógoroknál. Eközben egy kicsit beszélgettem a peronon az ÖBB kalauzhölgyével. Kedves volt és tájékoztatást is adott nekem a Graz 48 kártyáról, amelyről később írok. Miután rákapcsolták a vonatunkra az új mozdonyt, már szálltunk is vissza a járatra és indultunk tovább a sógorokhoz. Egy másfél órás zakatolás a dombok és hegyek között a stájer vidéken keresztül, meg is érkeztünk Grazba. Egyik első dolgom volt, hogy megkeressem az osztrák vasút pénztárát, hiszen itt tudtam megvenni a fent már említett kártyát. 42 € ellenében 48 órán keresztül korlátlanul használhattam a városi tömegközlekedést és a múzeumok többségébe is ezzel léphettem be.
Ha belegondolok, hogy mennyit kellett volna fizetnem az egészért, sokkal jobban jöttem ki. Első dolgom volt, hogy elfoglaltam a szállást, majd elindultam a belvárosba egy kis kirándulásra. A főtéren egy büfében fogyasztottam el az ebédemet, egy finom házi készítésű currywurstot. Inenn egy kicsit nyakamba vettem a környéket. Kinéztem a Mura partjára, majd sétáltam a Herrengasse díszes épületei között. Itt található a Stájer Fegyvertár, ahol a világ egyik legnagyobb fegyvergyűjteménye van kiállítva lovagi páncélokkal, kardokkal, lándzsákkal és korabeli lőfegyverekkel. Valahogy innen sikerült belógnom a Stájer Tartományi Vezetés épületébe is, mint kiderült illegálisan kerültem oda, csak ha már egy ajtó nyitva volt szellőztetés miatt, akkor ne nehezteljenek rám, ha azon kimegyek :D . Ezután a Jakominiplatz mellett egy templomot tekintettem meg, ahol az egyik rózsaablakon felfedezhető két nem épp pozitív történelmi alak. Az egyik egy volt salzburgi festőművész, a másik pedig alacsony olasz szövetségese. Ennek templomban a helye?
A nap végén még kinéztem a Muraszigetre és a Mariahilfplatz-ra, amelynek közelében megvacsoráztam, majd betámadtam egy szupermarketet és visszatértem a szállásra, ahol kerestem hol adhatják az Európa Liga meccseket az osztrák adókon, de helyette végül az Ausztria-Olaszország hokimeccset néztem meg, majd este lefeküdtem.
Másnap sűrű program várt rám. Első utam a Schlossbergre vezetett. Voltak ismerősök, akik ajánlották, hogy a csúszdán jöjjek le a hegyről, de végül erre nem volt elég bátorságom, de nem bántam meg. A siklót szerencsére külön díj nélkül használhattam a Graz 48 kártya miatt, fentről pedig gyönyörű volt a kilátás, ahol feltűntek már az Alpok havas hegycsúcsai is. Órakon át bojongtam a várhegyen, ahol végül kikötöttem az Óratoronynál (Uhrturm), végül egy gyönyörű gyalogúton jöttem le, majd a vár alatti alagúton visszajutottam a belvároshoz. Gondoltam megnézem azt a Mesevonatot is a hegy belsejében, de végül a pénztáros inkább lebeszélt róla, egyrészt sokkal később indul, német nyelven megy és legfőképp gyerekeknek szól.
Oké! Innen betértem a Graz Városi Múzeumban, ahol a település történelmén megyünk végig az 1400-as évektől egészen az 50-es évekig, mikor Ausztria elnyerte a függetlenségét. Itt volt megtalálható Graz legrégebbi épülete, amely az 1100-as évek óta áll. Kifeléjövet észrevettem egy táblát, mely szerint ez az épület volt Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar koronaherceg, trónörökös szülőháza (akit feleségével együtt ölt meg Gavrilo Princip Szarajevóban és robbant ki az esett miatt az I. világháború). Ezt követően betévedtem a belvárosba és megtaláltam a Glockenspielt, amelynek működését nem tudtam megvárni (másnap visszatértem ide). Itt találtam egy éttermet, ahová úgy gondoltam érdemes beülni. Így egy osztrák marhapörköltet ebédeltem házi zsemlegombóccal. Látványosan gyorsan kihozták és sajnos a délután folyamán nem voltama a legjobban, de így is folytattam a kirándulást. Még visszatértem a szállásra átöltözni és pihenni, majd útnak indultam az Eggenberg-kastély felé, amely a város külső részén található. Ha van a nyugalomnak székhelye, az ez volt. Elképesztő látvány körbe a hegyek, a hatalmas park. (A parkba a belépés is fizetős, Graz kártyával be lehet lépni, majd a múzeumok is külön fizetősek, de szintén elfogadják a turista kártyát). Mivel a magánszobákba csak idegenvezető kíséretével lehet belépni és a következő időszakban csak német nyelven indítottak, így csak az érmegyűjteményt, a festmény galériát (ahol a híres Ecce Homo festmény is ki van állítva), valamint a gótikus kápolnát lehet megtekinteni. Még kiültem egy kicsit a parkba, hiszen az itteni nyugalom egyszerűen élvezetes volt. De nem tudtam végtelen sokáig élvezni, hiszen vissza kellett mennem a hotelbe, hogy letegyem a cuccaimat, hiszen következett a meccs, amire ki akartam menni.
Egy kiadós villamosozással tudtam kijutni a Merkur Arenához (korábbi nevén Arnold-Schwarzenegger-Stadion), ahol már gyülekezett a nép. Még a közeli üzletházba betértem, hiszen ott van a GAK-Fan Shopja (természetesen kint a városi rivális, Sturm boltja ekkor zárva volt). Vettem emlékbe egy sálat, majd egy kicsit élveztem a kinti hangulatot és elindultam befelé a stadionba.
Szépen telt a mi oldalunk, de közel sem volt teltház, 6200 néző látogatott ki. Fullon nem is lehet tele a stadion, hiszen a piros-fehérek meccsein nem nyitják meg a feketék kapu mögötti lelátóját. Külön érdekesség, hogy egymás mellett van emiatt az ultraszektor és a vendégszektor. Mondjuk nehezen lehetett volna különválasztani a két tábort, ha az ellenkező oldalra helyezik a riedieket, hiszen a hazaiak ott hangoltak. Természetesen most is csináltam fotókat és az egyik szurkoló emiatt azt hitte, hogy egy játékosmegfigyelő vagyok és már rá is kérdezett, hogy melyik játékost szeretném elvitetni a csapattól. :D A graziak egy remek koreográfiával fogadták a csapatokat, amelyben használtak némi pirotechnikát is. A kezdés előtt megemlékeztek a klub előző napon elhunyt egykori játékosára, az Arsenalban és a Juventusban is megforduló Alexander Manningerre, aki autóbalesetben vesztette életét. A néhai osztrák válogatott hálóőr a GAK-ból igazolt az Arsenalhoz.
A meccsen az első nagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott, akik nagyon harciasan küzdöttek a 3 pontért, egy távoli próbálkozás szállt úgy fölé, hogy majdnem veszélyeztette a kinti villamosforgalmat. De nagyobb lehetőségek a vendégek előtt adódtak.
Először Kingstone Mutandwa tört be a tizenhatoson belülre a védősoron keresztül, azonban lövése elkerülte a kaput. Majd a félidő felénél talán az egyik legnagyobb lehetőséget hagyta ki a Ried, mikor a dél-afrikai szélső, Antonio van Wyk kapott remek labdát a szélen, rövidsarokra tartó lövését pedig védte a hazaiak kapusa, Franz Stolz. A szögletből pedig a rosszul kijövő kapus egy bravúros mozdulattal hárította az ellenfél játékosától érkező fejest. Szinte csoda volt, hogy nem szerezte meg a vezetést a Ried. A játékrész második felében ismét van Wyk előtt adódott lehetőség, de szabadrúgása után elkerülte a grazi kaput a labda. A 40. perc környékén Yusuf Maart eresztett meg távolról egy életerős lövést, de Stolz hárította. Ebből sem lett gól. A szünet előtt egy szabálytalanság után tömegjelenet alakult ki a kispadoknál, a GAK játékosai úgy vélték, hogy a vendégek játékosa túlságosan erőszakos volt csapattársukkal szemben. Végül a játékvezető egy-egy sárga lap felmutatásával hűtötte a kedélyeket. Az első félidőben nem esett gól, a szurkolók pedig a szünetben betámadták a büfét.
Aki sokáig sörözött ez idő alatt, az igen csak bánhatta. Már a 46. percben betört a GAK ausztrál szélsője a tizenhatoson belülre, Csikar-szögből tett próbálkozását kiütötte a felső-ausztriai gárda kapusa, Andreas Leitner, ám középen érkezett Ramiz Harakaté, aki kapásból kilőtte a bal felsősarkot. 1-0! Jópár drukker még a büfében volt, így lemaradt róla, ahogyan hallják a lelátóról az ünneplést és a gólzenét, azonnal tódultak be tömegével a helyükre, ünnepelve.
Gyorsan megszerezte a vezetést a grazi csapat a második félidő elején. Aki pedig szerencsés volt, a büfében nézhette kivetítőn, mint ahogyan a mellettem ülő úr. Gyulladtak a tüzek az ultrák között, majd nem sokkal később a vendégszektorban is. Nagyon jó hangulat uralkodott a stadionban. A gól után egy sebességgel feljebb kapcsolt a Ried, először egy ordító nagy helyzetet hagytak ki, hiszen már szinte csak az üres kapu volt velük szemben. Ezután egy oldalról érkező beadást Mutandwa lőtte Stolz kapusba. Nagyon is érett már a vendéggól, csak az volt a kérdés, meddig tudja állni a Graz a rohamokat. A 69. percben Bajlicz esett el a tizenhatos környékén, amiért szabadrúgást ítélt a játékvezető. A beadásra pedig a holland származású, de japán válogatott védő, Nikki Havenaar érkezett középen és közelről fejelt a hazai kapuba. 1-1! A vendégszektorban is gyulladtak a tüzek. Még szabad szemmel is jól látható volt, hogy nem történt lesállás. Ez erőt adott a sárga mezeseknek és megint Mutandwa került erőszakosságának is köszönhetően ziccerbe, azonban lövése a kapufán csattant. Hatalmas kő esett le a hazai drukkerek szívéről. A hosszabbításban egy hatalmas lehetőség adódott a pirosak előtt a győzelemre, Harakaté kapott egy ívelés után egy labdát, amely után Leitner kapus portáját elhagyva tisztázott előle, ám a középpályás Mathias Olesen elé került a labda, a luxemburgi játékos pedig félpályáról rálőtte a kapura a labdát, de nem sokkal elszállt mellette. Több lehetőség már nem adódott, a vége döntetlen lett.
Az osztrák bajnokság kiírása alapján az alsóház 7-8. helyezettje kap egy lehetőséget a Konferencia Ligában való szereplés kiharcolására egy rájátszáson keresztül. Először egymással, majd a felsőház 4. helyezettje ellen. A döntetlen a Ried számára volt előnyös ebből a szempontból, ők a 7., a GAK 9. helyen maradt. Szerecséjükre az Altach is döntetlent játszott a Tirol ellen. Véleményem szerint a Ried jobban megérdemelte volna a sikert, sokkal több lehetőséget dolgoztak ki, azonban jobban bánhatják, hogy ezek kimaradtak. Nem tudom mennyire igazságos a döntetlen. De az biztos, hogy a játék képe alapján a graziak örülhetnének neki, de láthatóan győzni akartak. A szurkolók nem épp boldogan indultak haza.
A meccs után mentesítő villamosok is indultak, de én közel 10 percet vártam a sajátomra, amely egyenesen visszavitt a hotelhez. Még ott tv-n megnéztem a másodosztályból az Admira-First Vienna meccset, majd nyugovóra tértem. Másnap reggel már csomagolnom kellett. Lementem reggelizni, majd ezt követően minden dolgomat elpakoltam és kijelentkeztem a szállásról. Elindultam a belváros felé, ahol egy templomot megnéztem, majd megtaláltam azt a helyet, ahonnan egy ikonikus képeslapot lehetne fotózni Grazról a Mura egyik hídjáról.
A belvárosban mászkálva egy kicsit megnéztem II. Ferenc császár mauzóleumát, az északi városkaput, majd elindultam a Glockenspielhez, hiszen jött a 11 órai "előadás". Ezt követően egy kicsit élveztem a csendet a Burggartenben, majd elindultam a főtérre, ahol egy bratwursttal zártam le a grazi kirándulást. Még egy rövid séta a Mura partjára, majd egy közeli szupermarketben megvettem az útravalót. A főtéren felszálltam egy villamosra, majd a főpályaudvaron vártam a vonatom indulására és délután már haza is indultam. Még a határon történt egy kis érdekes sztori. Egy osztrák srác próbált érdeklődni (először németül), hogy hol állt meg a vonat. Mikor mondtam neki, hogy ez már Szentgotthárd. Először nézett rám bambán. Miután mondtam neki, hogy Magyarország, még jobban kidülledt a szeme és fogta a fejét. Úgy elaludt a vonaton, hogy a határ másik oldalán ébredt. A magyar kalauz srác gyorsan felrakta a hamarosan Graz felé visszainduló regionális vonatra, így gyorsan visszaérhet Ausztriába. Én pedig folytattam az utamat Budapest felé, ahová este 8 körül érkeztem meg.
Összegezve a túrát, nagyon jó kiránduláson vagyok túl Grazban. A város gyönyörű és bár nem egy metropolisz, egy hosszú hétvégét össze lehet itt hozni. A Graz 48-as kártyát pedig csak ajánlani tudom. 42 €-t kifizetve sokkal olcsóbban jöttem ki, mintha mindenre külön fizettem volna. Ezt az ÖBB pénztárában (is) ki lehet váltani, de tegyétek hozzá, hogy a múzeumokat is szeretnéntek megnézni. A fiataloknak nagyon sok program van itt, minden korosztály megtalálja a saját érdeklődésének megfelelő látványosságot. Egyszer lehet, hogy szívesen visszatérnék ide!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése