Felejthető meccsen, emlékezetes ZTE-győzelem

 Történelme során előszőr hódította el a Magyar Kupa trófeáját a Zalaegerszegi TE labdarúgócsapata, amely hosszabbítást követően múlta felül a másodosztályú Budafokot a Puskás Arénában rendezett fináléban.

Itt a május, elérkezett a MOL Magyar Kupa idei kiírásának döntője. Az előző szezonban a Ferencváros emelhette magasba a trófeát 24. alkalommal, azonban idén biztos, hogy első sikerét arathatta a győztes csapat. Bár a ZTE már másodszor kvalifikálta magát kupadöntőbe, akkor a DVSC győzte le a kék-fehéreket 3-2-re. Ezzel szemben a Budafok a legnagyobb sikerét aratta, hogy (idén) másodosztályú csapatként bejutott a fináléba. Utóbbi arra készült, hogy a Siófok 1984-es sikere után alacsonyabb ligából érkezve hódítsa el a trófeát. Először mindenki azt gondolta, hogy egy lényegtelen, gyér látogatottságú mérkőzést rendeznek a 65 ezer férőhelyes Puskás Arénában, így is harmadház, vagyis 24 ezer szurkoló váltott belépőt a mérkőzésre. Zalaegerszegről legalább 10 ezren utaztak fel a meccsre, köztük néhány barátom is, őket több százan támogatták a velük baráti viszonyt ápoló Ferencváros szurkolói, így nem csoda, hogy Roli és Árpi barátaimmal én is csatlakoztam hozzájuk. Az elején elég gyorsan megvettük a belépőket középre, aztán pedig mi is csodálkozva figyeltük, ahogy telik az alsó lelátó, majd megnyitották a középső karéj egy részét is a nyugat-magyarországiak részére. Amíg a zalai megyeszékhelyről különvonat, addig Budafokról a Városház tértől az önkormányzat által kibérelt villamos hozta a szurkolókat az összecsapás helyszínére.

Munkából gyorsan hazaigyekezve és átöltözve siettem a Keleti pályaudvarhoz, ahol Roli már nagyon várakozott. Előbb érkeztem a helyszínre, mint egerszegi barátaim, miközben körülöttünk már hangolt a Baross téren a kék-fehér drukkerhad. Nagyon sok fradista ismerősömmel is összefutottam a tömegben.

Miután megérkezett a társaság ZTE-s része, csatlakoztunk a menethez, amely hatalmas kékfehér füstöket kilőve indult meg a Verseny utcán át a Puskás Aréna irányába. A helyszínen viszonylag gyorsan bejutottunk a létesítmény területére, odabent pedig már gyülekezett a nép. Közel 1 órával a kezdősípszót megelőzően. A büféknél futottunk össze Marcival és Árpival, majd miután összeálltunk egy csoportképre, majd néhány ital elfogyasztását követően elfoglaltuk a helyünket a lelátón. Előttünk melegítettek a zalaegerszegiek, míg a másik térfélen a budafokiakon látszódott az elszántság. Nekik nem volt veszíteni valójuk. Ezt követően jött be a pályára a Pénzügyőr-zenekar, akik a csapatok bevonulását követően eljátszotta nemzetünk Himnuszát, addig a ZTE szurkolók egy élőképpel fogadták csapatukat, addig a budafokiak egy, a XXII. kerületi önkormányzat alkalmazottai által kiosztott piros és fekete kartonokat emeltek fel. 

A meccsen a ZTE előtt adódott az első lehetőség, Tajti Mátyás lecsúszott beadása veszélyesen csapódott Gundel-Takács Bence kapuja felé, ám a hálóőr kapu felé tudta ütni a labdát, 1 percre rá Eduvie Ikoba gyenge fejesét fogta a BMTE kapusa. Innentől mintha a ZTE maga alatt játszott volna, sok esetben el sem tudtam volna dönteni, hogy valójában melyik az NB II-ben szereplő csapat.

Először Horváth Olivér próbálkozhatott kiszorított szögből, majd Kovács Dávid lövése szállt Demjén Patrik kapuja fölé. Az első félidő legnagyobb helyzete is a Budafok előtt adódott. Beke Péter passzolta középre a labdát, amely Kálnoki-Kis Dávidról a keresztlécre pattant. Mellettem a ZTE-szurkolók fogták a fejüket. Sokszor ingott meg a ZTE védelme, főképp Gergényit tudta nagyon sokszor megverni Beke, az egyik ilyen szituációnál egy középre adott labdáját könnyedén húzta magához Demjén. A széleken nagyon sokszor meg tudta verni a védelmet a budafoki támadósor, Kalmár Olivér beadását Csóka Dániel mentette szögletre. Ezt követően ismét Beke került helyzetbe, de lövésével nem találta el a kaput. Az egyetlen értékelhető egerszegi lövést Meshack Ubochioma eresztette meg, de az is messze elkerülte a kaput. Szinte a szerencsének volt köszönhető, hogy nem vezetett a Budafok. 

A szünetben voltak ZTE-drukkerek, akik nagyon erős kijelentéseket tettek Eduvie Ikoba teljesítményére, akinek egyetlen egy épkézláb megmozdulása sem volt a játék során. Ez szemet szúrt a csapat vezetőedzőjének, Boér Gábornak is, aki le is kapta a nigériai származású amerikai támadót, helyére Németh Dánielt küldte a pályára. Azonban a ZTE játéka nem épült fel jobban. Az egerszegiek folyamatosan azzal próbálkoztak, hogy megpróbálják a védők mögé ívelve a labdát kiugratni a csatárt, azonban a Jagodics Márk vezette védelem folyamatosan ellenállt ezeknek a próbálkozásoknak. Beállt a szélre Huszti András is. Norbi barátom szerint vele egy kicsit fellendülhetett a Zete szélsőjátéka. Sokat harcolt a szünetben beállt játékos is, de a BMTE védelme remekül helyt állt. Ám a Budafok előtt egy lehetőség adódott, Beke Pétert végül becsúszva szerelte Mocsi Attila.

Nagy volt a reklamálás a piros-fekete oldalról, hogy tizenegyest kellene ítélnie Vad II. István játékvezetőnek, azonban tisztán látható volt, hogy a védő tisztán szerelte a csatárt, így enyhén szólva részrehajló ítélet lenne a büntető. A VAR is vizsgálta, hogy lenyugodjanak a dél-budaiak, de megerősítette amit én is tisztán láttam a lelátóról. A 60. percben Szendrei Norbert előtt adódott lövőhelyzet, ám a kék-fehérek középpályása nagyon csúnyán fölé rúgta a játékszert. Továbbra sincsen gól, de egyre jobban kezdett érződni, hogy a hétről-hétre az NB II-ben játszó Budafok egyre inkább fárad. Többször tudott nagyobb lehetőséget kiharcolni a Zalaegerszeg. Először Németh Dániel elől tudtak az utolsó pillanatban tisztázni a védők, majd Szendrei gyengébbre sikerült lövését fogta Gundel-Takács. Közben folyamatosan sérültek meg a budafoki alapemberek. Kovács Dávid, Beke Péter és Bíró Márk is sérülés miatt hagyta el a pályát. A ráadásban odaszorította ellenfelét a kapujához a ZTE, folyamatosan lőtték a szögleteket, de Vad II István lefújta a rendes játékidőt. Gól nélküli döntetlen állt az eredményjelzőn.

Mellettem az egyik haverom úgy érezte, hogy itt tizenegyesekig is elmehet az összecsapás, Roli barátom is megjegyezte, hogy amíg a Budafok egyre inkább fárad, addig a ZTE-ben nem érzi a gólt. Valahogy én sem láttam azt, hogy miként tudná feltörni a budafoki védelmet az egerszegi támadósor. A hosszabbítás rögtön egy kavarodással kezdődött a BMTE kapuja előtt, ám sem Tajti, sem pedig Mocsi nem tudta belőni a labdát a kapuba. Az első 15 percben inkább a mezőnyben folyt a játék, az első perces szöglet után nagyobb lehetőség nem alakult ki. A folytatásban az első lehetőség Kálnoki-Kis Dávid előtt adódott, azonban csúnyán kapu fölé lőtte a labdát. Próbálkozott a Zalaegerszeg, a Budafok játékosai pedig egyre inkább görcsöltek be, barátaim pedig már azon kezdtek gondolkozni, hogy kik lőhetnek tizenegyeseket a szétlövésben.

Ekkor Németh Dániel cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd éles szögből a letérdelő Gundel-Takács feje felett a kapuba lőtte a labdát. Vezet a ZTE! 0-1! Egymás hegyén hátán a zalai drukkerek, csapatuk a történelme legnagyobb sikerének kapujában. Az ember szinte sajnálja a nagyot küzdő budafokiakat, még akkor is, ha éppen az egerszegi barátaiért szorít. A középkezdést követően Jagodics Márk ütközte le keményen a gólszerző Némethet, amellyel szabadrúgáshoz jutott a Zalaegerszeg, ám egymást kezdték lökni a játékosok a piros-feketék védőjének sportszerűtlen megmozdulását követően, amellyel odaszólt valamit a fiatal csatárnak. A tömegjelenet után Szalay Szabolcs állt a labda mögé és közel 30 méterről egy bődületesen nagy bombagólt lőtt Gundel-Takács Bence kapujába. Földöntúli öröm a kék-fehéreknél, egymás hegyén hátán a szurkolók, vannak akik meg is könnyezik a sikert. Vad II István nem is látja értelmét a folytatásnak, a 122. percben le is fújja a mérkőzést. 2-0-ra nyert a ZTE és történelme során először hódította el a Magyar Kupa trófeáját. 

Amíg a játékosok átvették az érmeket és a trófeát, mellettem egerszegi barátaim próbálták elhinni a történéseket. Fennállása második trófeáját szerezte meg a ZTE a 2002-es bajnoki cím után. Bár a bajnokságban gyengébben teljesítenek, de ezzel a sikerrel kvalifikálták magukat az UEFA Európa Konferencia Liga selejtezőinek következő kiírásába. Egy biztos, ahogyan Norbiék is mondták, a vezetőknek nem árt egy kicsit jobban kinyitnia a bukszát, ha el is szeretnének érni valamit nemzetközi harctéren. Legutóbb 2010-ben az akkori kupaezüst után szerepelhettek az Európa Liga kvalifikációjában, akkor az albán KF Tirana búcsúztatta a ZTE-t.

Sajnos az esélyek idén sem kecsegtetnek jobb szereplésben, hacsak valahogy nem kezdenek sürgősen dolgozni a klubvezetésben a csapat megerősítéseként. (Vannak pletykák az érkező oldalra, de nincs megbízható információ).
Addig a Budafok mellett is hadd szóljak egy-két szót. Minden elismerésem Mátyus János csapata felé. Hatalmasat küzdöttek a fináléban, látható volt, hogy a BMTE játékosainak ez volt élete mérkőzése. Remélem a fiatal játékosaiknak még lesznek hasonló nívójú összecsapásaik a jövőben. (Beke Pétert szívesen látnám a Ferencváros játékosaként!) Az utolsó csepp erejükig küzdöttek, a végén pedig amint már a hátsófertályukon vették a levegőt, kapituláltak. Hatalmasat meneteltek, megérdemelték, hogy itt legyenek és a játék alapján az sem lett volna érdemtelen, ha ők nyerték volna meg a kupát. Minden gratulációt megérdemelnek a XXII. kerületiek, amit itt a döntőben, másodosztályból érkezve bemutattak. 

Mi pedig készülünk a hétvégére. Félve mondom ki, hogy már akár pénteken is bajnok lehet kedvenc csapatom, a Ferencváros, amennyiben a Honvéd le tudja győzni a második helyen álló Kecskemétet. Azonban, ha a kispestiek nem nyernek, a Fradi egy Kisvárda elleni győzelemmel is megszerezheti történelme 34. bajnoki elsőségét. A terv szerint mindkét meccsen igyekszünk jelen lenni. Majd kiderül, hogy a helyzet hogyan hozza. De szombaton biztosan a Groupama Aréna felé veszem az irányt, ahova már szépen fogynak a jegyek a szabolcsiak elleni bajnokira. Reméljük ünnepelhetünk!