Befejeződött egy csodálatos utazás

 Szurkolóként talán a legnagyobb ferencvárosi élményem volt ez az idei Európa Liga szereplés, amely a nyolcaddöntőben ért véget, miután a Bayer Leverkusen a Puskás Arénában is nyerni tudott a kedvenc csapatom ellen, amely így búcsúzott a nemzetközi porondtól.

Európa Liga nyolcaddöntő magyar csapattal. Próbáljuk ízlelgetni, de nehezen tudjuk elhinni még a mai nap sem, főleg az elmúlt 15 év után. Belegondolva, hogy amióta hétről-hétre követem kedvenc csapatomat, nagyon sok keserűséget éltem át a lelátón. Kezdve az NB II-től, vagy pedig egy albán ezüstérmes általi megaláztatásig. Igazi csodaként éltem át azt is, amikor Szerhij Rebrov vezetésével kvalifikálta magát a csapat a Bajnokok Ligája főtáblájára, igaz, egy mondhatni egyszerűsített selejtezőt követően a koronavírus-járvány okán. Bosszankodtam egy Maccabi Tel-Aviv elleni búcsút követően, de el sem tudom mondani mekkora örömöt éreztem, mikor lefújták a Monaco elleni csoportmeccset és kvalifikáltuk magunkat az idei EL kiírás nyolcaddöntőjébe. A mérkőzésre készülvén emlékeztem vissza, hogy milyen volt az, amikor vasúti mellékvonalakon zötykölődtünk Orosháza felé egy idegenbeli bajnoki mérkőzésre, vagy amikor a jelenleg NB II-ben szereplő diósgyőriek nevettek ki minket, amikor stadionjukban győzött le minket 2-1-re a Bőcs. Most pedig a 2002-ben Bajnokok Ligája döntőben szereplő, számos jegyzett játékost foglalkoztató Bundesliga-klub, a Bayer Leverkusen ellen készültünk. Bár Németországban 2-0-ra kikaptunk a gyógyszergyáriaktól, valahogy olyan érzések kavarogtak bennem, mint a Trabzonspor elleni hazai meccs előtt, hogy itt valami nagy dolgot fogunk véghez vinni. Sajnos a csapatunk meg volt tizedelve és nem játszott valami jó formában az elmúlt hetekben. Folyamatosan rúgták le (- véleményem szerint szánt szándékkal, az MLSZ és a játékvezetői bizottság hathatós támogatásával- ) az alapembereinket, így mostanában teljesen felforgatott kerettel készülhetett Sztanyiszlav Csercseszov. Emellett Botka Endre sárga lapok miatti eltiltása miatt is vakarhatta a fejét az oszét tréner, hogy egyáltalán kit tehessen be a csapatba? (mondjuk Wingo volt az egyértelmű megoldás) Szóval szinte semmi sem szólt a Fradi sikere mellett. Közben a gyógyszergyáriak Xabi Alonso irányítása alatt szárnyra kaptak. Egyre inkább kapaszkodnak a felsőház felé a pocsék ősz után a Bundesliga tabelláján, emellett a hétvégén idegenben tudtak nyerni egy harcos mérkőzésen a Werder Bremen otthonában. A papírforma toronymagasan a B04 győzelmét jósolta.

Újabb kemény munkanapot követően miután otthon leraktam a cuccaimat, meccs-szerelésbe öltöztem át, s szinte azonnal indultam a Keleti pályaudvarhoz, ahol már gyülekezett a nép. A Verseny utcánál futottam össze barátaimmal, akik már nagyban hangoltak a vendéglátóipari egységeknél. Reménykedtünk benne, hogy valahogyan be tudjuk énekelni kedvenceinket a következő szakaszba, vagy pedig esetlegesen egy szoros győzelembe. Este 7 körül lett teljes a csoportunk, így elindultunk a stadion felé. Nekem egy teljesen másik szektorba (másik beléptetőkapuval) szólt a jegyem, így búcsút vettem a srácoktól és a stadiont megkerülve, a szoborpark mellett mentem be a létesítménybe. Itt néztem meg a kezdőcsapatot, amely a helyzetet tekintve nem hozott nagy meglepetést. Addig a Leverkusen is több játékost nélkülözött, köztük a cseh válogatott támadót, Patrik Schicket. Felettünk közel 500 német szurkoló próbálta bíztatni a sajátjait, szemben jó 50 ezer magyarral, akik bíztak a csodában. A bemelegítés során a két jegyzett magyar DJ, Náksi Attila és Lotfi Begi próbálta felrázni a hangulatot olyan dalokkal, amelyeket előszeretettel énekelnek a szurkolók a lelátókon. Velük együtt az Edda Művek frontembere, Pataky Attila is elénekelte egyik slágerét, az "Álmodtam egy világot magamnak..." című dalt. Úgy gondolom mi már beléptünk az álomvilágba azzal, hogy egyáltalán itt lehetünk ezen a meccsen, ilyen téttel. A bevonulásra egy egész stadionos koreográfiával készült a Tábor, amelyen egy huszár arcképével emlékeztek meg az 1848-as forradalom hőseire, majd elkezdődött a mérkőzés.

Az látszott, hogy a Fradi mindent megpróbál, hogy még így tartalékosan is felvegye a versenyt a sokkal nevesebb ellenfelével szemben, azonban már rögtön a 3. percben foghattuk a fejünket, mikor Eldar Civic maradt nagyon elől, így a helyén megindulhatott senkitől se zavartatva a kapu felé Moussa Diaby és a kifutó Dibusz mellett passzolhatott a kapuba. Máris 3 gólos a hátrány összesítésben, itt már csak a szívemben hittem azt, hogy ez még sikerülhet. Innen visszahúzódott saját térfelére a Leverkusen és kontrákra állt be. Teljesen átadták a kezdeményezést a Fradinak. Előbb Eldar Civic lövése kerülte el a kaput, pedig már bent láttam az alsó sarokban a labdát. Ezután Gojak kapott egy pontatlan ívelést, ami után nem sikerült lehetőséget kidolgozni. Ha még így se lettünk volna elég nagy bajban, jött a következő. Henry Wingo is megsérült.

Akik bejöhetnének helyette, azok mind sérültek, vagy pedig el van tiltva. Gyors elgondolás a mestertől és a csapat átáll a 3-5-2-es felállásra, mely szerint Civic behúzódik középre, bal felfutóban játszott Traoré, aki a védekezésből is kiveszi a részét, a jobb oldalon pedig Zachariassen húzódik vissza. Wingo helyére pedig Marquinhos érkezett. Ekkor egy kicsit megzavarodott a Bayer is, hiszen sorban jöttek a ferencvárosi lehetőségek. Először Adama Traoré lövése nem ért célba, majd Vécsei Bálint és Ryan Mmaee sem tudott gólt szerezni átlövéséből, Amer Gojak pedig orbitális ziccert hibázott közelről, Lukás Hradecky kapus hatalmas bravúrral tudta védeni a bosnyák válogatott középpályás helyzetét. Nem sokkal később Traoré lövése után újra kapufa miatt foghattuk a fejünket, akár csak Németországban, de Wirtz próbálkozása után Dibusznak is akadt védeni valója, ahogyan egyes kontrák után, mikor a vendégek gyors játékosai sokat cselezgettek. Szerencsére ezeket a lehetőségeket tudta hárítani a védelem. A szünetben 1-0-ra vezetett a Leverkusen.

A második félidő elején mintha egy kicsit (megint csak) az öltözőben maradt volna a Fradi. Egy gyors leverkuseni ellentámadás után először Zachariassen mentett szögletre a vendégek támadója elől, majd pár perccel később már a kapuban táncolt a labda, azonban egy korábbi les miatt érvénytelenítették a találatot, amely ítéletet a VAR is megerősített. Ekkor nagyon beszorult a Fradi a saját kapuja elé, még Diaby is hatalmas helyzetben kapufát lőtt, de állta a sarat a védelem. Érezhető volt, hogy fárad a csapat. Miután kiszabadult a szorításból a Ferencváros egy szöglet után Amer Gojak került lövőhelyzetbe, a próbálkozása megpattant egy védőn, így hárítani tudta a lövést a gyógyszergyáriak szlovák születésű, de finn válogatott kapusa, Lukás Hradecky.

Közben a Bayer továbbra is odaszögelte a kapuhoz az FTC játékosait, Dibusznak folyamatosan résen kellett lennie. Itt már nem éreztem azt sem, hogy bármi esélyünk lenne a gólszerzésre. Jöttek a cserék, a Fradi pedig újoncot avatott, beállt a csapatba a 17 éves Manner Balázs, aki rögtön úgy mutatkozott be a felnőttek között, hogy kiosztott egy kötényt az egyik leverkuseni játékosnak. Azonban sajnos a vendégek tudták növelni az előnyüket. A nem olyan régen csereként beálló Amine Adli talált a kapuba, aki eléggé sportszerűtlen módon ünnepelte gólját, kimutogatva a hazai közönségnek. Engem is feldühített a fiatal, arab származású játékos "mutatványa", reménykedtem, hogy valaki oda fog lépni neki a csapatból, hogy érezzen egy kis fájdalmat. Ezt sajnos nem kapta meg a játékosainktól, azonban a lelátóról zúdult feléje egy kiadós poháreső. (ahogyan a németek által kint a mieinkre is) Örüljön, hogy ennyivel megúszta! A hosszabbításra még két játékost küldött be Sztanyiszlav Csercseszov. Nikolai Frederiksen behozatalát már korábban megejtettem volna Ryan Mmaee újabb sértődős teljesítménye után, de mellette pályára lépett ifj. Lisztes Krisztián is, aki a legfiatalabb magyar játékos lett, aki nemzetközi kupa főtáblás mérkőzésen játszhatott. A ráadásban már nem sok esemény történt, a Leverkusen Budapesten is 2-0-ra nyert, amelynek köszönhetően összesítésben 4-0-val jutott a legjobb 8 közé az Európa Ligában. 

Vannak ismerőseim, akik szerint az edző nagy hibája az, hogy kiestünk az Európa Ligából. Én csak egy dolgot nem értettem Csercseszov mester tevékenységében, hogy miért hagyta Ryan Mmaee-t pályán a 90. percig? Nem volt teljesen sziporkázó a csapat játéka, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a fél csapat sérülés miatt partvonalon kívülre került. Olyan játékosok, akik biztosan kezdőként léptek volna pályára ezen az estén. Azonban remélem, hogy a marokkói csatárt megemberelik, mert a sértődős, flegma játékából már tényleg kezd elegem lenni! 

Azonban véget ért ez a gyönyörű utazás. Mikor kikaptunk hazai pályán a Qarabagtól, akkor felrejlett bennem, hogy megint pofozógépek leszünk az EL-csoportban, mint egy évvel azelőtt Peter Stöger irányításával. Ehhez képest legnagyobb élményemet kaptam a csapattól. A Trabzonspor elleni győzelem a legnagyobb futballélményem lett, amelyet helyszínen szurkolóként átélhettem. A Crvena Zvezda és a Monaco elleni meccsek pedig olyanok, amiket már régen át akartam élni. Emlékszem, amikor 2018-ban a helyszínen tekintettem meg a Videoton-PAOK csoportmeccset, irigykedtem a fehérváriakra, hogy ezt ők átélhették, hogy egy sokkal nevesebb klubot győzött le a csapatuk. Most nekem is összejött ez az élmény. Nagyon szépen köszönöm a csapatnak, a klub alkalmazottainak, hogy ezt átélhettem!
Innentől pedig ahogy édesapám mondaná: nincs más hátra, mint előre! Most már csak az NB I-es szezonra kell koncentrálnunk, hogy ott minél előbb behúzhassuk a bajnoki címet. Innen már nincs olyan kifogás, hogy aggódunk az Európa Liga miatt, hogy rápihenünk a másik kihívásra. Most már a bajnoki meccseken kell teljesíteni és kiadni mindenkinek magából a 100%-ot. Amilyen teljesítményt az elmúlt másfél hónapban láttunk a játékosoktól, az szinte teljesen elfogadhatatlan! Eddig betudtam az EL-nek a gyengélkedést, de most már az sincsen. Innentől teljes gőzzel kell haladni a bajnoki címért, ha kell tönkreverve az ellenfeleket, keményen odalépve nekik, visszaadva azt a fájdalmat, amit ők okoztak nekünk az elmúlt hónapokban! Gondolok itt Pauljevicsre, Babusnkira, Karabeljovra és az ámokfutó társaikra! (na nem sérülés, hanem egy őket és csapatukat szénné alázó győzelem, de az se baj, ha néhány keményebb belépőt kapnak! :) ) Innentől nincs megállás! Mindent bele kell adni a 34. bajnoki cím megszerzéséért és azért, hogy egy újabb emlékezetes utazásban vehessünk részt!