Mennyből a pokolba - viszlát, vb-szereplés!

 Amennyire örültünk a Magyar Labdarúgó-válogatott nyáron, az Európa-bajnokságon mutatott teljesítményének, most annyira megdöbbenve néztük az őszi meccseket, teljesen szétesett a Nemzeti Tizenegy.

A magyar válogatott szurkolói egészséges önbizalommal várták az Anglia elleni mérkőzést. Nem csoda, hiszen Marco Rossi csapata az elmúlt két évre megmutatta, hogy a legnagyobbakat is képes térdre kényszeríteni és nem adja könnyen a bőrét. Emlékszem mekkora ünneplést csaptunk, mikor a mieink legyőzték Horvátország és Wales legjobbjait hazai pályán, majd jött az előző év és a remek pótselejtezés, valamint a bravúr a Nemzetek Ligájában, amely során sokkal erősebb csapatokat megelőzve Szalai Ádámék feljutottak az A divízióba, ahol tényleg Európa legjobbjaival fog megmérkőzni a magyar csapat. Az idei év is jól indult miután Lengyelország ellen 3-3-as döntetlent ért el a csapat, azonban a védelem már ekkor is bemutatott jó pár bakit. Az Eb-n mutatott játék pedig hatalmas bizakodással látott el minket az őszi világbajnoki selejtező meccsekre, hogy akár Anglia ellen is sok mindent elérhetünk, az albánokról nem is beszélve. 

Aztán visszaestünk a sötét valóságba. Anglia úgy győzött Budapesten, hogy Szoboszlai Dominikék szinte veszélyesek se voltak Jordan Pickford kapujára, míg a mieink ellen sajátjaikat felhergelő brit média által űzött három oroszlánosok könnyen, 4-0-ra nyertek. Nem tudom ott mi történt a válogatott öltözőjében, de amit a pályán láttunk az elkeserítő volt. Pár napra rá Albániában a játék szinte teljesen kilátástalan volt. Szinte nem is voltak ott fejben a magyar játékosok az elbasani stadion gyepén. Minden magyar egyetértett abban, hogy a szkipetárok teljesen megérdemelten győztek le minket. Az Andorra elleni teljesítményről ne is beszéljünk. Szinte csoda volt, hogy a munka mellett futballozó miniállambeli játékosok nem raboltak pontot a csupán testileg jelen lévő válogatottunk ellen. Nem tudtam őszintén örülni annak a győzelemnek. 

Tegnap az albánok érkeztek Budapestre, az angolok ellen a brit média munkatársai által kiprovokált és a fare senkiházijai által felnagyított rendbontás miatt zárt kapuk mögött. Nem azt fájt nézni a televízión keresztül, hogy nem lehetek ott a Puskás Aréna lelátóján. Azok a játékosok, akik életük egyik legjobb teljesítményét nyújtották az elmúlt ősszel és idén a nyár folyamán, szinte összeestek. Erősen szellős volt a védelem, a Fradiban is jó teljesítményt nyújtó Myrto Uzuni akkor lépett ki Orbán Willi és Szalai Attila között, amikor csak akart. Támadásban pedig érezhető volt, hogy a két "új" játékos, Nagy Zsolt és Sallói Dániel még nincs teljesen beépítve, hiszen a helyezkedésükben akadt még probléma. Nagyon sok volt a pontatlan passz a magyar teljesítményben és sokszor azt figyeltem meg, hogy fel se néztek a mieink. Kb. odapasszolták a megváltónak kikiáltott Szoboszlai Dominiknek a labdát, hogy ő majd megoldja. Könyörgöm! Van egy tehetségünk és tőle várunk mindent? Ez lenne a csapatjáték? Sallai Roland pedig már hetek óta nem produkál jó teljesítményt, hiába lőtt augusztusban gólt a Borussia Dortmund ellen a Freiburg színeiben. 

Hova tűnt a csapatunk? Azok a játékosok, akik a nyáron rendezett Eb-n totálisan odatették magukat, tegnap szinte úgy gondolták, hogy elég a mezt felrakni a pályára. Az Internetnek és a sportcsatornáknak hála, látjuk milyen teljesítményt nyújtanak hétről-hétre klubcsapataikban. Sajnos most elég mélyen vannak lelkileg, érzelmileg. Láthattuk Gulácsi Péter válogatott-forduló utáni teljesítményét a Leipzigben, ahogyan Sallai kijátszotta magát a Freiburg kezdőjéből. Nem mondom, hogy Nagy Zsolt és Sallói Dániel lélektelenül játszott, de úgy nézett ki, mintha nem találnák a helyüket a pályán. Még nem voltak teljesen beépítve, de sajnos a kényszer úgy hozta, hogy nekik kellett játszaniuk Fiola Attila és Szalai Ádám sérülése miatt. Utóbbit hiába szidjuk sokan, most láthattuk mennyit jelent nem kizárólag a játéka, de a jelenléte is a Nemzeti Tizenegy számára. És most feltehetjük azt a kérdést, amit Marco Rossi intézett az újságírókhoz és a magyar futballszurkolókhoz: folyamatosan szidjuk Szalai Ádámot a teljesítménye okán, azonban most, hogy nem játszhat(ott), őszintén kit tettünk volna be a helyére? Bekerült Sallói, most pedig szidni fogja egy ország. Rossi megpróbált 19-re lapot húzni, sajnos nem jött be. Pedig emlékszünk Gellei Imrének 2003-ban mekkora szerencséje volt hasonló helyzetben Szabics Imrével. Sajnos Rossinak nem adódott egy edzőmeccs, hogy ezt kipróbálhassa és ezt a két játékost teljesen beépítse a csapatba. Mondogathatjuk, hogy miért nem kezdett akkor Nikolics, vagy Hahn, de ha nem jön be az a húzás, akkor most őket szidjuk és ugyanott vagyunk. Hozzátenném, hogy nem elsősorban emiatt a két játékos miatt kaptunk ki tegnap. Az okozta a vesztünket, mert teljesen rágörcsöltek futballistáink a meccsekre. Hihetetlen, hogy egy jó Eb-szereplés ennyire negatívan hatna a magyar focista fejekre? (mint 2016-ban) Tegnap jól láthattuk, hogy sok mindenen kattogott az agyuk, a játékon viszont egyáltalán nem. Az ebből fakadó görcsösség, pontatlanság pedig a magyar világbajnoki szereplésről szőtt álmok szertefoszlását jelentette. Össze kell szedni magukat a mieinknek!

Az Eb-n se játszottunk teljesen jól, de ott azt a hozzáállást értékelte a közönség, hogy veszteni való nélkül küzdöttek a pályán a mieink, hogy megmutassák magukat a világnak! Európa kedvencei lettünk, hirtelen mindenki szurkolt a magyaroknak! Ugyanebben a kemény, "odateszem magam lesz, ami lesz" hozzáállásban szeretném az elmúlt meccsek után látni kedden, a Wembley gyepén a magyar csapatot! Innen már tényleg nincs veszíteni való. Fejeket fel és neki menni a térdelgető, másokat megbélyegző angoloknak! Hadd legyünk büszkék rátok, ugyanúgy, mint nyáron! 

MINDENT BELE!!!!

"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi sem sikerül. Nem számít, a lényeg az, lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért válogatottért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!"

Simon Tibor