Pokoljárás

 Visszaemlékezés a Ferencváros három évig tartó NB II-es száműzetésére.

A Fradi hivatalos honlapja az egyik reggelen megemlékezett a tragikus 2006-os jogellenes kizárásról (de azt nem mondhatjuk, hogy teljesen igazságtalan), így bennem is felelevenedett néhány emlék. Nem csak a játékosok, hanem mi szurkolók is nehezen éltük meg ezt az időszakot. Én még alig másfél éve rendelkeztem bérlettel, és alig fél éve kezdtem el túrázni idegenbe. Nem vehettem ki a részemet a legnagyobb sikerekből, az első bajnoki cím, amit megünnepelhettem a helyszínen, a focista lányok első sikere volt az MTK ellen, de azt is újságíróként, így visszafogottan. A 2016-os bajnoki cím még nem volt az igazi, így bérletesként (kivéve 3 és fél év szkenner-időszak) 15 évet kellett várnom arra, hogy tiszta szívből ordíthassam, hogy BAJNOKCSAPAT!!! Nekem az az időszak jutott, mikor az ellenfelek mutogatva, röhögve énekelték felénk, hogy "Ünnepel az egész város...", majd jött a szinte totális csőd. Az ősz akkor maga volt a pokol, főleg a REAC elleni hazai vereség, de legalább tavasszal kaptunk néhány vigaszt, mint a Vasas és a Honvéd legyőzése. A Derbit inkább ne is említsük! (azt reméljük a sors visszaadja nekünk, amit elvett, a 6-0-lal együtt) 2006. június 19-én még 17 éves fejjel jöttem haza a családdal a Balatonról, ahol a kivett szállásunkon a szobámban nem egy Vasas-címeres matrica volt felfedezhető. Féltem, hogy ez egy jel lehet, mikor bejelentették, újra ülésezik a másodfokú licencadó testület, új tagokkal, miután a Vasas és a Pápa jogi útra terelte az ügyet. Pedig a hétvégén már Kaposvárra mentünk volna és már néztem is a vonatot, hogyan lehet lejutni. 

Még este 9 körül nem volt eredmény, így úgy döntöttem, hogy elindulok haza. Ott ért a hír, hogy kizárták a Fradit, de a Vác indulását engedélyezték az NB I-ben. Másnap ismét a Szentély felé vettem az utat. Akkor ismerkedtem meg mai napig is egyik legjobb barátommal Rolival. Bosszús gyász hangulat lett úrrá mindenkin a székház előtt. Szurkolók egy kisebb csoportja a forgalmat is megállította a Könyves Kálmán körúton, miközben énekelték: "Mi ebbe nem nyugszunk bele!" A rendőrök is nagy erőkkel vonultak ki és látszott, hogy valamire készülnek. Akkor kezdődött az úszó-Eb, amelynek nyitányára egy Magyarország-Horvátország vízilabda-mérkőzést rendeztek. Gondoltuk kinézünk rá. A Margitsziget bejáratánál viszont a zöld-fehér ereklyéinket látva a rendőrök visszafordítottak, hogy fradisták nem mehetnek be, mert csak balhézni akarnak. Nem tudom, hogy mi, akkor 17 éves srácok milyen balhét akartunk kezdeményezni, de nem mehettünk be. Ekkor kezdtem tapasztalni azt a mérhetetlen gyűlöletet, ami többek között ránk zúdul Ferencváros-szurkolókra, elsősorban a rendőrség részéről. 

Jöhetett a bérletvásárlás. Kígyózó sorok nőttek ki a pénztárnál, majdnem a B-közép bejáratáig ért. Nagy nehezen, közel 2-3 óra várakozás után megválthattam a bérletemet erre a szezonra (is). Majd jött az Összefogás Napja, az idénynyitó előtt. Utoljára a Millwall elleni UEFA Kupa-meccs előtt tapasztaltam ekkora tömeget az Üllői úti Stadionnál. Közel 2-3 órával a meccs előtt demonstrációt tartott a Ferencváros Szurkolók Szövetsége, ahol a Tábor vezetői mellett prominens személyiségek, mint a korábbi kedvelt sportriporter, Kopeczky Lajos és a VVK-győztes csapat tagja, Kű Lajos is ösztönző beszédet intézett az összegyűlt tömeghez. Majd pódiumra lépett a Kapitány, Lipcsei Péter is. Ezek után léptünk be a Szentélybe, ahol tömött lelátók várták a csapatokat. Mondhatnám, hogy teltház előtt, de Marci barátom mindig hozzáteszi, hogy azért nem volt teltház, mert ő a jegye birtokában nem jött ki a meccsre... Ami a Fradinak az egyik legsötétebb nap volt, addig egy kis városka, Jászapáti lakosságának és játékosainak, köztük a korábbi ferencvárosi kedvenc, Horváth Péternek az egyik nagy napja, hiszen bajnoki meccset játszhatnak az FTC ellen idegenben, tömött lelátók előtt. A jászságiak beálltak védekezni, a végén Laczkó Zsolt fejes góljával legalább a három pontot behúzta a csapat, így nem lett teljes a gyász. Megélt már nagyobb gólörömöket ez a stadion. Addig az NB I-et megosztotta a Ferencváros másodosztályú szereplése. Volt, aki hasát fogva mutogatva röhögött, mint első sorban a városszéli mocsárlakók a Barbie-házban, de volt, aki szidta az MLSZ-t, mint pl. a debreceniek, akik a Vasas elleni meccsen kiírták, hogy "A Fradit várták, de csak egy sz@* Vasas jött". Amíg az NB I egyik legrosszabb időszakát élte, csapataink nemzetközi szinten még az egyszerűbb szabályokkal rendelkező UEFA tornákon sem alkottak (lásd: Vaduz 😃 ), addig a keleti NB II-es klubok alaposan megtömték a zsebüket. Akármerre ment a Ferencváros tömegek érkeztek meccseikre, szponzorok jelentek meg a csapatoknál, akik azon a meccsen támogatták őket és a jegybevétel is olyan volt, mint ami több év alatt jön csak össze. Amikor először játszottunk idegenben, Szolnokon, csak néztük, ahogy folyamatosan hagyják el a Nyugati pályaudvart a vonatok Zöld-fehér mezes szurkolókkal megtömve. Legalább 5-7 ezer fradista vette az irányt Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyére. A vendégszektor mellett a hazai lelátó is tömött volt. Bár korábban volt a Tiszaligeti Stadionban Magyar Népköztársaság Kupa-döntő is, de MÁV-meccsen biztos nem volt ennyire tele a létesítmény. Az augusztus 19-i meccsen gólzáport láthatott a kilátogató nézősereg, 5-2-re nyert a Fradi! 

Emlékezetes túrák sorra voltak a másodosztályban. Ha más miatt nem, ezért jó volt az időszak. Többek között újra találkoztunk régi ellenlábasunkkal, a Békéscsabával. Bár a viharsarki lila-fehérek sokszor megtréfáltak minket, de a 4-0-s siker a Kórház utcában örök emlék marad, ahogyan a kazincbarcikai kirándulások is. Bár egyszer sem nyertünk a vegyész-városban, de akármennyiszer mentünk oda, a túra felejthetetlen marad. A bükki körvonatozás, az egri bulizás, vagy a hazaút az IC-vel tök ingyen, mikor a rendőr még a miskolci kalauzt is helyre tette. Sosem felejti el senki, aki kilátogatott az élvonalbeli PMFC elleni kupameccsre, amikor zengett a stadion az NB I froclizásától a 4-0-s siker alatt. Aztán a Vasas ellen semmi nem jött össze. Jött a pocsék tavasz, a siker sehogy sem akart összejönni, kikaptunk a Kecskemét ellen, X itthon a Nyíregyháza, a Baktalórántháza és a Szolnok ellen, pontvesztés Orosházán és Miskolcon a Bőcs vendégeként... Maradtunk még két évet a második vonalban. Nyakunkba szakadt egy későbbi műceleb, aki jobban belenyomta az ürülékbe a csapatot, önkényesen és jogszerűtlenül kitiltotta a Tábort. Egy csúfos 4-0-s Kecskemét elleni vereséget követően, már feladta a nép a reményt, majd jött az angol tulajdonos (Kevin McCabe), vele együtt érkezett a kispadra "Gatyás" Bobby Davison, akivel a harmadik évre rommá vertük a másodosztály keleti csoportját, olyan játékosokkal, mint az Arsenal egykori játékosa Paul Shaw, vagy a még mai napig is a Premier League-ben focizó Matt Lowton. Bár a Bőcs ellen becsúszott egy narancs-mezes baki, de a végére ők is elfáradtak és a buszuk is szép díszítést kapott a márciusi rangadón. Sorra arattuk a gólzáporos győzelmeket, többek között az előző idényben minket megtréfáló Szolnok elleni "bosszú", mikor csúfos, 8-1-es verést kaptak ország-világ előtt az Üllői úton, amelyet akkorra már Albert Stadionnak hívtak. Így tértünk vissza az NB I-be, amely aztán szinte onnan folytatódott, ahol abbahagytuk 2006-ban. Csúfos leégések a riválisok otthonában, gyenge játék. ("Bobby go home!") De legalább a ZTE elleni visszatérés mindig emlékezetes marad. Mind a pályán, mind a lelátón. Őrjöngés, pokoli élőkép és 4-1-es siker. Azóta gyökeresen megváltozott az élet. Jönnek a sikerek, megszerezte a csapat a harmadik csillagot, ám velük együtt jött a szurkolói kártya, a széthúzás és a szkenner. Ezek a sebek még ott vannak, igaz, valamennyire kezdenek behegedni, de a var még nem gyógyult be. Bár voltak szép emlékek is a másodosztályban, de a rémálmunkban se jöjjön vissza többet! Emellett, a jóízűt röhögő észak-pesti állatkerti töltelékek is tölthetnének ott pár évet! Nekem nem hiányoznának, ahogy mi sem hiányoztunk nekik! Aki pedig ebben a nehéz időszakban a pályán is a csapat mellett maradt, legendaként tisztelik a szurkolók. Mint Lipcsei Pétert, Balog Zoltánt és a külföldről a klub segítségére visszatérő kedvenceket, Dragóner Attilát és Tököli Attilát, valamint a második idényben Mátyus János, Vincze Ottó, Lisztes Krisztián és Horváth Péter. Az angyalföldi klub neve pedig azóta is szitokszó Budapest IX. kerületében! És mialatt a Fradit a nehéz anyagi helyzetre hivatkozva kizárták, addig az NB I-ben is sorra csődöltek be a klubok. Megszűnt a Sopron, becsődölt a Tatabánya, a REAC pedig vidékre kényszerült. Azóta, amikor azt olvassuk, hogy nem feleltek meg a licencfeltételnek, kinyílik a bicska a zsebünkben. Velünk akkor bármit megtehettek. Sőt, az NB II utolsó évében mondhatni a semmiért kaptunk egy zárt kapus büntetést. A Kisteleki István vezette MLSZ-re csak gyűlölettel fog gondolni mindaz, aki Fradi-szurkoló!