Győztes szezonzárás
A hétközi forduló után elég vegyes érzések kavarogtak bennem, hogy mit várjak a szombat esti Ferencváros-Mezőkövesd összecsapástól? Ugyanis a matyók elég véleményes körülmények között kaptak ki a kiesés elől menekülő Debrecen ellen, amely után Kuttor Attilát az őszintesége és a jól látható játékvezetői (khm.) "hibák" után az MLSZ eljárás alá vonta. Az előttünk álló hét közben lesz döntés az ügyében. Mivel a Felcsút a nagy hajrájának köszönhetően döntetlent ért el a Kisvárda vendégeként, így kezükbe vették sorsukat a bronzéremért folyó csatában.
Mivel a magyar drukkerek 95%-a a falusi műcsapat ellen szurkolt, így eléggé skizofrén állapotba kerültem fradistaként, ugyanis ahhoz, hogy az akadémiának semmiképp se nevezhető (max. az utánpótlásuk) legenda "felvásárlókat" nem akartam se dobogón, se nemzetközi szinten látni, így saját csapatom ellen kellene szurkolnom. Úgy voltam vele: lesz, ahogy lesz, de reméltem, hogy a kispestiek elhozzák a 3 pontot a "Pancholóból".
Kivételesen kezdés előtt már 3 órával elkezdtünk gyülekezni törzshelyünkön a Jablonkánál, közben pedig 5 percenként néztünk rá a telefonunkra, hogyan áll a kiesés ellen folyó harc. Mivel volt pár keserű élményem velük kapcsolatban, így nem voltam nagyon rosszkedvű, mikor megtudtam, hogy a Debrecen búcsúzott az élvonaltól, mégis csak egy nagy riválisról van szó. Abba viszont szomorú belegondolni, hogy falvak, kisvárosok, csekély létszámú szurkolói közösségekkel az élvonalban vitézkednek, addig hazánk második legnagyobb városának viszonylag népszerű csapata több vidéki fellegvárral együtt a másodosztályban fog harcolni.
Ebbe abban a pillanatban nem tudtam belegondolni
Mi viszont beléptünk a Groupamába, hogy megnézzük mekkora forgatag van a Fradi Fieszta nevű rendezvényen. Dedikálások, dekázó-verseny (miért nem indultál el, Deka? 😃 ), ugrálóvárak, foci-billiárd, kapuralövés és még az osztrák energia-ital márka, a vörös bikák is kivonultak.
Majdnem egy órával a kezdés előtt foglaltuk el helyünket a lelátón, ekkor jött a hír a Loki búcsújáról. Jól láthatóan a Tábor nem örült a rivális kiesésének, sokan a várdai búcsúnak örültek volna a fórumokat olvasva. Majd visszatértek sokan tinédzser-korukba, mikor DJ Náksi Attila retrószámokkal hangolta a népet és a bemelegítés alatt a játékosokat. Majd a mezőkövesdi díszsorfal mellett bevonultak a játékosok , a Fradi-tábor pedig ismét koreográfiával köszöntette az övéit, míg a matyók megköszönték a sajátjaiknak a számukra (is) szép emlékeket hozó szezont.
Az elején a Mezőkövesd volt az aktívabb a tikkasztó hőségben. Dibusznak rögtön két hatalmasat is kellett védenie, de a másik oldalon is akadtak helyzetek. Az első félidő alatt hosszú idő után először volt ténylegesen olyan érzésem, hogy nekünk fújt a játékvezető. Nagyon nyomni akarták 50 kilométerre tőlünk a falusiakat. Aztán végre jött a jó hír, vezetett a Honvéd a műbrigád ellen! Akkor úgy örültem volna egy gólzáporos döntetlennek és bíztam benne, hogy a kispestiek jobban meg fogják szórni ellenségüket.
A félidő végén teljesen összezavarodott a kövesdi védelem. egy távoli lövés után Szappanosról kijött a labda, a védő rossz helyre szabadított fel, Tokmac Nguen pedig köszönte a lehetőséget és a kapura rúgta a labdát. 1-0 a Fradi javára és a Kuttor-gárda duplán messzebb került Európától, mert a Pancholóban egyenlített a pafc. Innentől a felcsúti kudarchoz nekünk vereséget kellett volna szenvednünk. A második félidőben aktívabb volt a Mezőkövesd. Budu Zivzivadze és Marin Jurina is helyzeteket hagyott ki, a másik oldalon pedig a hosszú idő után visszatérő Varga Roland okozott izgalmakat Botka Endrével, de a szélső támadás utáni beadásról Franck Boli és Marcel Heister is lemaradt. Addig a másik oldalon beállt legendánk fia, Dragóner Filip, aki, ha betalál, talán még meg is tapsolta volna a publikum. De nagyobb veszély nem alakult ki, esetleg Franck Boli lefordulása után Szappanos védését lehetett feljegyezni. A Ferencváros 1-0-ra nyert a Mezőkövesd ellen, a falusiak pedig végül 2-1-re verték a Honvédot, így ők indulhatnak az Európa Liga selejtezőjében. Azonban a buli nem ért véget. Rögtön a lefújást követően megkapták a ferencvárosi játékosok és stábtagok a bajnoki címért járó aranyérmet és trófeát, majd az ünneplés közepette a Császár szobra megkapta már-már hagyományosan a bajnoki sálat. Innentől Lotfi Begi vette át a szerepet és próbált egy kisebb-nagyobb bulit összehozni. A csapat ünnepelt a Táborral, Eldar Civic még görögtüzet is kapott, majd a Himnusz eléneklése után mindenki távozott a lelátóról és a népligeti kocsmáknál folytatódott az ünneplés.

A Ferencváros 31. alkalommal hódította el a bajnoki címet, jövőre pedig reméljük jön az újabb, de ehhez több csapatnak van egy-két szava.
Minden esetre a másodosztály elég színvonalas lesz.
Ismét összejön a Debrecen-Nyíregyháza, Debrecen-Szeged és Debrecen-Békéscsaba rangadó, mellettük a cívis város és Győr is két csapattal szerepel. Reméljük hamarosan visszatérnek, a pályán elért teljesítményük alapján!
Nemzetközi szinten remélem lesz alkotás ismét! Egy évvel ezelőtt a Pancho Aréna lelátóján az volt a kívánságom, hogy a Fradi végre alkosson az európai kupákban is. Összejött az EL!
Remélem idén megismétli a csoportkörbe jutást a Ferencváros és vele együtt ott lesz a Fehérvár, valamint a Honvéd is eléri legalább a Playoffot!
A Felcsút pedig... Hát, hogy is fogalmazzam meg finoman. Még annak a román csapatnak is tudnék ellenük szurkolni, amelyiknek a szurkolói habzó szájjal szidja a magyarokat és trianonozik. Rosszat nem kívánok nekik, de az biztos, hogy én nem szorítok értük, mint a többi magyar csapatért ilyen helyzetben!
A végén hadd emlékezzek meg egy játékosról, aki messziről jött, de itt találta meg a boldogságot. Leandro de Almeida akkor igazolt a Fradihoz, mikor én elkezdtem meccsre járni. Szerettem a játékát és eléggé szomorú voltam, mikor Debrecenbe szerződött, de érthető volt, hogy nem vállalta a Ferencváros kizárásakor a másodosztályú megpróbáltatást a kilátástalanságban. Ciprusról is az FTC-hez jött vissza és további három bajnoki címhez segítette a klubot. Marad nálunk és remélem a jövőben sokat segít a fiataloknak, hogy rátaláljanak a jó útra! Köszönünk mindent, Leo!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése