2018. október: Jávorszarvas-steak Tallinn felett

2011-ben kísértem el először a magyar labdarúgó-válogatottat idegenbeli összecsapásra, akkor 3-0-ra nyertünk San Marino miniállama ellen. Anyagi okok miatt a 2016-os Európa-bajnokság kimaradt nekem, miközben két (van aki három) mérkőzésen is ott tudtak szurkolni barátaim, így 2018. októberéig kellett várnom arra, hogy ismét lehetőségem legyen elutazni a Nemzeti Tizenegyet követve.

Az UEFA új sorozatában a Nemzetek Ligájában Finnország, Görögország és Észtország mellé sorolták a magyarokat, csoportunkban pedig az októberben megrendezésre kerülő Észtország-Magyarország összecsapást néztük ki megtekintésre. Végül a piszkos anyagiak közbeszóltak a brigádban, így csak ketten készültünk az útra. Július végén kezdtük szervezni a kirándulást, sikerült közvetlen repülőjáratot találni a Balti-tenger partjára. Csak éppen az a gép Bécsből indult. Odafelé édesapám vitt ki minket autóval, hazafelé pedig vonattal érkeztünk meg az osztrák fővárosból. Miután hajnal 5-kor elindultunk Budapestről egy mosonmagyaróvári pihenés után 8-ra Schwechaton voltunk, majd 9 óra után fel is szállt a gépünk Észtország felé. Tallinn első ránézésre egy panelrengetegnek tűnt gyárakkal. Kb. mint Miskolc. Miután felszálltunk a reptéren a villamosra és egyre beljebb kerültünk a városban egyre szebb lett a látkép. Egyre jobban emlékeztetett minket egy gyönyörű skandináv településre. Egy kis bolyongás után megtaláltuk a központ közelében található szállásunkat. Ezek után már nem volt más, csak hogy bevegyük a várost. 

 Tallinn belvárosa egyszerűen gyönyörű. Az óváros épületei között sétálva még a válogatott néhány stábtagjával, köztük Gera Zoliékkal is összefutottunk, és beszélgethettünk. A főtér varázslatos látképében megbúvó éttermek kínálatában sok északi finom fogás meg volt található, többek között a jávorszarvas és a medve(!!!). Mi pedig az "egzotikus" ízek helyett inkább egy olasz éttermet választottunk. Bár úgy hirdették magukat, hogy a város legjobb pizzériája, azonban a gyomron nem úgy gondolta. Így a Szent-Olaf Székesegyházat aznap már nem tekintettük meg. Másnap eljött a meccs napja, de volt még időnk egy kis városnézésre. Először a városi parkot, a Kadriorgot vettük célba. Ott a cári palota és a köztársasági elnöki hivatal megtekintése után elindultunk kifelé a TV-torony felé. Mivel a busz az orrunk előtt ment el, így ki tudtunk nézni a széttúrt tengerpartra is. (inkább októberben csinálják, mint nyáron!) Így inkább a megállóban vártuk a járatot, amely kivisz minket a Teletornhoz. A busz kivitt minket Tallinn külvárosánál is túl a dombok közé. Kár, hogy párás volt az idő, így sajnos csak haloványan látszottak eme gyönyörű város épületei, azonban így is káprázatos volt. Roli barátom hirtelen ötletétől vezérelve itt fogyasztottuk el ebédünket a torony éttermében. Igazi ínyencség várt ránk, a fokhagymás krumplipüré mellé tálalt jávorszarvas-steak. Egyszer élünk! Gyönyörű kilátás mellett fogyasztottuk el ezt a menüt. Miután végeztünk megtekintettük a kiállított szovjet harckocsikat, és a belváros felé vettük ismét az irányt, ahol először a stadionhoz mentünk, hogy átvegyük a jegyeinket a voucherért cserébe. 

Nem tudtuk, hogy merre kell menni, majd egy biztonsági őr beengedett minket a stadion területére. Majdnem be tudtunk szökni a küzdőtérre is, de a boltban ajándékokat is tudtunk szerezni itthon maradt barátaink számára, köztük egy Flora Tallinn-sálat. Majd egy másik szekus állított meg minket, hogy mit keresünk mi bent? Szerencsére lazán vett a mi, illegális betolakodók helyzetét és odavitt az MLSZ pultjához minket, ahol átvettük a belépőnket, majd kertek alatt visszatértünk a villamoshoz és visszatértünk a belvárosba, azonban most felmentünk a tetejére is, ahol a székesegyház mellett a Dán király kertjét és a Parlamentet is megtaláltuk. Egy gyors körbenézés után visszatértünk a szállásra, majd onnan villamosra szálltunk és elindultunk a stadionba. Út közben összefutottunk magyar drukkerek kis csoportjával, akikkel jó hangulatú éneklésbe kezdtünk a járaton, amelynek vezetője rendőrt akart emiatt hívni ránk. Az észtek nem bírják a szurkolást. Nagy kerülővel megtaláltuk a vendégszektort, de igen kemény motozást végeztek el rajtunk. Teljesen ki kellett ürítenünk a zsebünket, mindennek alaposan utánanéztek, hogy mi ez. Volt már néhány szigorú motozásom, de ilyen alapos még nem volt! Még szerencse, hogy üregvizsgálatot nem végeztek! 

Közel 300 magyar drukker foglalt helyet a vendégszektorban és kóstolták a büfében az észt különlegességeket. Lehetett kapni valami virslis sütit és szétfokhagymázott kétszersültet. Majd vártuk a kezdősípszót. Bizakodtunk, hogy innen azért csak elhozzuk a három pontot, mivel a hazaiak az utóbbi időben nem zavartak sok vizet a futballpályán. Ebből kiindulva összesen 3000 drukker gyűlt össze az A.Le Coq Arénában. Velünk szemben helyezkedett el a törzsszurkolói gárda síppal, dobbal, nádihegedűvel, meg egy egész tűzoltó-zenekarral. Majdnem el is húzták a nótánkat, hiszen a mieink iszonyatosan gyengén kezdtek. Szinte a fejünket fogtuk, majd góllá is értek az észt lehetőségek, miután a 20. percben Anier beadását Siim Luts senkitől sem zavartatva lőhette Gulácsi Péter kapujába. Szerencsére gyorsan jött a válasz, Nagy Dominik egy ellentámadásból helyezhetett Aksalu hálójába. Innen már egy kicsit aktívabbak voltak a magyarok, de a kapu helyett a hálóőr lábát rúgták szét, így a félidő végén Sergei Lepmets folytatta a meccset. A második félidő remekül kezdődött a számunkra. Az 54. percben Szalai Ádám egy szöglet után kiosztott esernyőt követően vágta a labdát az észt kapu közepébe. Szóltak is a dalok, őrjöngtek a magyar drukkerek. Úgy nézett ki, hogy minden szép és jó. Teljesen nyeregben éreztük magunkat, aztán egy potyagól úgy pofon vágott minket, hogy csak na! Egy szélső beadás Pátkai Máté lábán úgy pattant meg, hogy Gulácsi Péter felett a hosszú sarokba hullott. Ez annyira megzavarta a magyar védelmet, hogy Henri Anier kapott egy ajándékot Kádár Tamáséktól, hogy egyenesen besétálhatott a kapuba, vezetéshez juttatva Észtországot. Ez számunkra ott felért egy gyomrossal, de egy újabb szögletet követően Szalai Ádám ismét betalált Lepmets kapujába, amivel döntetlenre mentette a meccset. Az utolsó percben még volt egy véleményes helyzet, amire a helyszínen úgy éreztük, hogy jogos tizenegyest kaptunk volna, mikor Eppel Márton került a földre a tizenhatoson belül. A játékvezetői síp ebben az esetben néma maradt, de rögtön utána háromszor is megszólalt, amivel a magyar válogatott újabb arcpirító eredményt ért el, 3-3-as döntetlent Észtország ellen. A válogatott játékosai nem is mertek odajönni a Tábor elé, távolról megtapsolták az elutazó magyar drukkereket. Csupán ketten, Szalai Ádám és Baráth Botond volt olyan egyenes, hogy odajött hozzánk, szurkolókhoz. Keserű szájízzel indultunk vissza a szállásra. És ha nem fájt volna eléggé az eredmény, még a villamos is elment az orrunk előtt, így gyalog mentünk vissza. 

 Másnap reggel viszont már korán elindultunk a reptérre, ahol még megtekintettük a magyar sportriporterek ping-pong rangadóját, ahol Berkesi Judit és Hajdú B. István mérkőzött meg két kollégájukkal a gép indulására várva. Majd miután két és fél óra út után megérkeztünk Bécsbe, vonattal betértünk még a főpályaudvarra és egy rövid városnézés után ismét vonatra szálltunk, hogy hazatérjünk Budapestre. Sajnos két pontot az észteknél hagytunk és ismét elmondhattuk, jók ezek a túrák, csak azok a fránya meccsek ne lennének!