2017. december: zöld-fehér ausztriai Advent

2017. év végére ismét rendszeres látogatói lettünk kedvenc csapatunk, a Ferencváros meccseinek, miután a B-közép visszatért a helyére. Így volt, hogy Szombathelyre is elkísértük a csapatot, ahol a frissen átadott Haladás Sportkomplexumban csúfos, 2-1-es vereséget szenvedtünk. A hazafelé úton ötlöttünk ki egy utolsó kirándulást az évre, hiszen mire az NB I véget ér, akkor még tart a sportélet Ausztriában. 

Eredetileg csak a Ferencváros jégkorongcsapatának Vienna Capitals II elleni Erste Liga összecsapására látogattunk volna ki, de Árpi haverom gondolt egy merészebbet és felvetette, hogy már előző nap utazzunk ki Ausztriába, de menjünk tovább St. Pöltenig, ahol a Fradi testvércsapata, a Rapid Wien vendégszerepelt. 

Így is tettünk, december 16-án reggel pedig már útra készen álltunk a Népligetben. Néhány rövid kitérővel tarkítva gyorsan lenyomtuk az utat St. Pöltenig, ahol a főtér alatt egy viszonylag olcsó parkolót találtunk. Emellett olyan jó szállásra is szert tettünk Árpi által, hogy a Rathausplatz egyik közeli mellékutcájában találhattuk meg és az igen tágas apartman nappalijának ablaka a főtérre nézett. A macedóniai szállás után nem tudtuk elhinni, hogy szinte azonos áron, ilyen jót tudtunk foglalni. Fényév volt a különbség a kettő között. Ebéd időben úgy gondoltuk, hogy nyakunkba vesszük a várost. Végül egy közeli Ikea-szerű bútorbolt étterméig jutottunk el nagy éhségünk közepette. Először jött hozzánk egy szerecsen lány, aki nem beszélt angolul, (mi pedig németül nem) így szólt a kolléganőjének, akivel már szót tudtunk érteni. Mikor kihozta az üdítőket egymás között magyarra váltottunk. Ekkor megszólalt a pincérlány magyarul: "Ja, hogy magyarok vagytok! Akkor jól hallottam a b@zmeget!" Onnantól anyanyelvünkön folytattuk a kommunikációt. Mikor fizetni szerettünk volna, a magyar hölgy éppen másik vendégnél végezte a munkáját, így a szerecsenlány a szakácstól kért segítséget. Eleinte vele is angolul beszéltem, de mikor a többiek jöttek hozzám érdeklődni, a szakács is magyarul folytatta a diskurzust. Tudtuk, hogy Ausztriában sok magyar honfitársunk dolgozik, de azt nem gondoltuk, hogy beljebb is érvényesülünk anyanyelvünkön. Miután fizettünk továbbálltunk, ugyanis lassan el kellett mennünk az NV Arenához, hiszen közeledett a mérkőzés kezdőrúgásának időpontja. 

Sajnos a tömegközlekedésben nem nagyon ismertük ki magunkat a városban, így a főtérről gyalog tettük meg a közel 4 kilométeres utat. Amíg sétáltunk a Traisen folyó mentén, sorra mentünk el külvárosi környezetben Advent okán kidíszített házak között, ahol már az udvaron állt feldíszítve a karácsonyfa. Közel 20 perccel a kezdősípszó előtt érkeztünk meg a városi stadionhoz. Elsőként a hivatalos szurkolói bolthoz mentünk, ahol megvásároltuk emlékbe a hazai klub sáljait, mint szinte minden túránkon. Az eladólány látva a Fradi-mezemet megkért, hogy mivel hazai szektorba szól a jegyünk, jobb ha felhúzom a kabátom zip-zárját. Ráhagytam, és aztán egyre nyugodtabban mentem a szektorunk felé, hiszen a hazai oldal is tele volt testvércsapatunk zöld-fehér mezes, szálas szurkolóival. 

Látszólag sokan kirándultak el ide Bécsből. Megvásároltuk az Arena kártyát töltöttünk rá egy kis összeget, hiszen itt is csak ezzel lehet vásárolni a büfében. Majd elfoglaltuk a helyünket a lelátón, amely eléggé jó helyre szólt. Majdnem a félpályánál foglaltunk helyet. A stadion pedig látszólag a legolcsóbb alkatrészekből készült el, hiszen a fedést egy sima deszkával oldották meg a sógorok. Nem volt teltház, összesen 3600 néző látogatott ki erre a bajnokira. A hazai tábor kitett magáért, de a hangjuk nem nagyon volt hallató. Ki merem jelenteni, hogy vannak kisebb magyar táborok, amelyek több embert tudnak megmozgatni. Bécsi oldalon természetesen tele volt a szektor. Oldalt pedig szintén a vendégszínek domináltak. Mondjuk ez nem véletlen, hiszen a St. Pölten utolsó helyen állt a Bundesligában (csak a bővítés miatti osztályozónak köszönhetik, hogy szezon végén nem estek ki), a Rapid pedig üldözte az éllovas Red Bullt. Ahogy várható volt, a bécsiek támadtak többet. A Pölten hősiesen védekezett, amíg a 32. percben (az azóta már a német élvonalbeli Hoffenheimet erősítő) Joelinton bevette az addig remekül védő Christoph Riegel kapuját. Ettől összeesett a hazai gárda, hiszen alig kettő perccel később egy büntetőt is összehoztak a Rapid számára, a csapatkapitány, Stefan Schwab pedig már kettőre növelte a fővárosiak előnyét. Ez a félidőig nem változott. A második játékrész elején begyújtottak a Rapid ultrák, gyönyörű görögtűz parádét mutattak be, de a pályán egy kisebb feltámadás jelét próbálta mutatni a St. Pölten, ám a norvég válogatott Veton Berisha meglőtte a Rapid harmadik találatát, amely sok volt a hazai keménymag részére, így beszedték a drapijaikat és nagyrészük el is hagyta a stadiont. Csak a bécsi daloktól volt hangos az Aréna! Egy kicsit le is állt a mérkőzés, a Rapid uralta a játékot, a hazaiak pedig látszólag feladták a mérkőzést. A semmiből pedig egy újabb tizenegyest harcolt ki a vendégcsapat, ám az első gólt jegyző Joelinton elhibázta a lehetőséget. Azonban ez nem úgy hozott változást a meccsbe, mint a maréknyi sárga-kék drukker remélte. Alig kettő percre rá Martin Rasner megkapta második sárga lapját és vele a pirosat, amivel a hazaiak a 3-0-ás vereség mellé emberhátrányba is kerültek. Ezt azonnal kihasználták a zöld-fehérek, a büntetőt elhibázó Joelinton talált be végleg pontot téve a mérkőzés végkimenetelére, a kegyelemdöfést pedig a hosszabbításban a csapatkapitány Stefan Schwab adta meg az alsó-ausztriai gárda részére. Egy igen gólgazdag összecsapást láthattunk, amelyen a Rapid Wien 5-0-ra lemosta a pályáról az akkor sereghajtó St. Pöltent. Mi pedig gondolkoztunk, hogy hogyan juthatnánk vissza a belvárosba? Sajnos taxit nem sikerült fognunk, a Rapid Wien szurkolóit visszaszállító transzferbusz pedig az orrunk előtt ment el, így nem maradt más, mint ismét legyalogolni a 4 kilométeres utat a főtérig. 

Mondjuk az időjárás eléggé kellemes volt, így jól esett ez a kis esti séta. Még betévedtünk a Rathausplatzon található karácsonyi vásárra, amelynek az egyik standjánál elfogyasztottunk vacsorára egy igen csak finom Alpen Dogot. (sült kolbász, cheddar sajttal, hagymával és barbecue-szósszal, kifliben) Még egy rövid időzést követően felmentünk a szállásunkra, ahol még beszélgettünk egy kicsit este, de aztán szépen sorban álomba szenderültünk. 

Az ilyen kirándulásokon ritkán mondhatom el magamról, hogy kifejezetten jót aludtam, de ezen a túrán kivételesen ez történt. A gyors reggeli és mosakodás után ismét bevetettük magunkat a városba. Megnéztük a Traisen partján a kilátótornyot, a székesegyházat, majd ismét kocsiba vetettük magunkat, hiszen továbbálltunk Bécsbe. Közel 1 óra alatt érkeztünk meg az Albert-Schultz-Eishalle előtti parkolóba, ahonnan nyakunkba vettük a várost. Először a belvárosban, a Stephansdom közelében találtunk egy hangulatos kis éttermet, ahol elfogyasztottunk egy jó ebédet. Innen megnéztük a dómot, amelynek felmentünk a tetejére. Szinte az egész várost be lehetett látni. Miután itt végeztünk, gondolkoztunk, hogy hol tudnánk ajándékot venni vasárnap az otthoniaknak?

Nem bíztunk benne, hogy a Mariahilferstraßén ilyenkor bármit is nyitva találnánk, így a Kärtnerstraßén tértünk be egy üzletbe. Itt a hazaiaknak beszereztük a Mozart-golyókat, meg az egyéb Bécshez köthető ajándékokat. És hogy adjunk a kulináris élvezeteknek is, úgy gondoltuk, hogy magunkat is kényeztetjük a Városháza előtti téren. Elfogyasztottunk pár forrócsokit, elmajszoltunk néhány télifagyit, majd nézegettük az áruk portékáját. Amíg Budapesten a Vörösmarty téren csak külföldi hangokat hallasz, addig Bécsben csak magyar szó ütötte meg a füledet. Még az árusok részéről is! Az egyik pultnál Roli haverommal megtaláltuk Süsü a sárkány fabábját, amire énekelni kezdtük a főcímdalt ("Én vagyok a híres egyfejű!..."), persze az árus is folytatta legnagyobb megdöbbenésünkre Ausztriában. De ekkor már nagyon elszaladt az idő, ideje volt visszamenni a jégcsarnokhoz. Metróra szálltunk és miután beraktuk a vásárolt holmit az autóba, elindultunk a hétvége második mérkőzésének helyszíne felé, hogy ezúttal saját csapatunknak szurkoljunk. Egy kicsit kellett még sétálnunk a szomszédban található csarnok felé, majd a bejáratnál fizettünk 1 €-t a becsületkasszába és elfoglaltuk a helyünket a vendégszurkolók között. 

A Vienna Capitals második csapata sereghajtó volt a magyar bázisú bajnokság táblázatán, így joggal bizakodtunk abban, hogy csapatunk kiütéssel nyerni fog. De a bécsiek is megéreztek valamit, hiszen az osztrák gárda ultrái is kilátogattak a meccsre egy kisebb létszámban és nyomták a szurkolást. Ekkor már 10 éve jártam a Ferencváros jégkorong-meccseire, azonban az, hogy ennyire ne jöjjön be semmi, már rég nem láttam. Rögtön a második percben egy védelmi kihagyás után Simon Wolf megszerezte a hazaiak számára a vezetést. Ekkor azt gondoltuk, hogy ez csak egy rövidzárlat így a meccs elején, amire Virág Tamás gyorsan válaszolt. Azonban semmi nem akart összejönni, sehogyan se tudtuk bevenni Dusan Sidor kapuját. Az első harmad után 1-1-re állt a mérkőzés, mi pedig reménykedtünk, hogy a szünetben Lindqvist mester megmossa a fejeket és bedaráljuk a bécsi csikócsapatot. Miután én a szünetben elfogyasztottam egy Capitals-burgert (aki az osztrák hokicsapat meccsén jár, az kóstolja meg!), a második játékrészben odaszögeztük a hazaiakat kapujukhoz, de az a fránya korong nem akart átcsúszni a gólvonalon. Sidor lehúzta a rolót. A záróharmad pedig egy érdekes ítélettel kezdődött. A játékvezetők két Fradi-játékost is kiküldtek a büntetőpadra, a Caps időt kért és ezt követően egy Richard Schlögl eléggé véleményes góljával ismét előnyhöz jutottak. Ekkor teljesen összeesett a Fradi. Semmi nem jött be, egyre többször kerültek helyzetbe a hazaiak. Csak Sevela tartotta a lelket a mieinkben, a Vienna pedig megérezte a vérszagot. Szégyen szemre mi lettünk az első csapat, akit a bécsi fiatalok rendes játékidőben le tudtak győzni. 2-1 lett a Capitals II javára, mi pedig rossz szájízzel vonulhattunk a kocsihoz és indultunk haza Budapest felé. 

 Bár a hokisok kikaptak Bécsben, de emlékezetes hétvégét töltöttünk Ausztriában. Mindig szívesen emlékszünk vissza a másfél pölteni napra, a bécsi bolyongásra, és a Rapid Wien gólzáporos győzelmére. Aki pedig teheti egyen Ausztriában Alpen Dogot! Isteni! Mégha a vége nem is, de szinte minden jól sikerült. Ezt a túrát pedig soha nem felejtjük!