2015. július: Az utolsó Magyar Szuperkupa-meccs

A mai nap böngészve a régi fényképeimet észrevettem egy 2015. júliusi 5.-i albumot. Ezen a napon Székesfehérváron lépett pályára kedvenc csapatom a frissen megnyert Magyar Kupa után, a bajnok Videoton vendégeként. Ez a meccs egy kisebb púp volt a magyar csapatok és a szövetség hátán, így 2016-ban, mikor a Ferencváros nyerte meg mindkét címet úgy döntött az MLSZ, hogy többször nem rendezi meg ezt a meccset.

De több szurkoló szerette ezt a rendezvényt, hiszen egy megfelelő helyszínnel, körítéssel, talán jobbá lehetett volna tenni. Amikor 1991-ben életre hívták a sorozatot még nem szólt közbe a nemzetközi kupa sem, de az UEFA 2009-es újratervezése egy kicsit felborította a tervet, emellett a 2010-es idényben mikor mindent megnyert a Debrecen, az MLSZ pedig mégis felkérte a Videotont a mérkőzés lejátszására, amely a 2004-es meccs nélküli ferencvárosi siker után a szurkolóknál kiverte a biztosítékot. Ezzel hanyatlani is kezdett a kiírás, aztán 2016-ban a Fradi duplája után már meg se rendezték a meccset, pedig egy Fradi-Videoton, vagy a Magyar Kupa finálé visszavágójaként egy Fradi-Újpest érdekes lett volna, de egy ilyen felfokozott mérkőzés magában hordozta a nemzetközi sorozatban szereplő gárdák játékosainak épségét. Bár ebben az évben a Fradit kijelentették meccs nélkül Szuperkupa-győztesnek, de 2017-ben a Honvéd-Ferencváros összecsapásra már nem került sor és azóta egy összecsapásra sem a trófeáért.

2015-ben a Videoton történelme második bajnoki címét nyerte meg, míg a Ferencváros 21. alkalommal hódította el a Magyar Kupát. A mérkőzést általában a bajnok otthonában játszották le, így most is Székesfehérváron rendezte meg az MLSZ. Bár ebben az időszakban ritkábban látogattam a szkenner-helyzet miatt a Fradi-meccseket, idegenbe pedig ha elmentem, nem a vendégszektorba váltottam jegyet. A fehérvári meccsre pedig egyéb programot szerveztünk barátaimmal. Családomnak egy, a Velencei-tó partján lévő településen van egy nyaralója, így az egész napot ott töltöttük. Már reggel levonatoztunk, majd egy jó kis grillezést csaptunk ebédre, délután fürödtünk egyet a tóban, kora estére pedig elindultunk a vasútállomásra, hogy átmenjünk Fehérvárra. Természetesen a főlelátóra vettünk jegyet, ahol más csapatnak szurkoló barátaim is közénk tudtak jönni (a másik, hogy semmilyen formában nem szándékoztunk együtt szurkolni a hal(l)hatatlanokkal). Bár kint a pénztáraknál nagyobbnak tűnt a tömeg, de nem volt nagy részvétel a Sóstói Stadionban, a vendégszektorban sem a Fradi-meccseken jól megszokott létszám vett részt az ismert helyzet okán. A főlelátón, ahol mi helyet foglaltunk, szintén sok ferencvárosi szimpatizáns foglalt helyet, volt aki vidista barátaival látogatott ki a meccsre. Ha egyáltalán a szkennernek volt jó oldala, az az volt, hogy más csapatoknak szurkoló jó barátok együtt nézték a meccset.

A pályán kifejezetten élvezetes volt az összecsapás. Eleinte a Videoton volt aktívabb, helyzeteket is kidolgoztak az azóta pokolba kívánt Bernard Casoni fiai, de a vezetést mégis a Fradi szerezte meg Roland Lamah találatával. Ez egy olyan gyomrost vitt be a hazaiaknak, hogy pár perccel később Varga Roland már kettőre növelte a ferencvárosi előnyt. Ezek után felcsillant egy reménysugár a kék mezesek számára, mikor a Ferencváros lengyel védője, Michal Nalepa megkapta második sárga lapját és vele együtt a kiállítást jelentő pirosat Andó-Szabó Sándor játékvezetőtől. Innen főképp Videoton helyzeteket lehetett feljegyezni, hiszen Thomas Doll csapata tíz emberrel inkább védekezett.

Félidőben 2-0-ra vezetett a kupa-címvédő.

A második félidőben bár mindenki azt várta, hogy egy lapra feltesz mindent és úgy támad a bajnok, de nem így történt. Bár a Videoton volt aktívabb, de veszélyesebb helyzetet nem tudtak kidolgozni, ami már előrevetítette a nyár székesfehérvári eseményeit a francia tréner kezei alatt. Nem tudott betalálni a Vidi, még emberelőnyben sem. Erre szokták mondani, hogy a kihagyott lehetőségek megbosszulják magukat, az utolsó percben Somalia iramodott meg és faképnél hagyva a fehérvári védőket Branislav Danilović alatt a kapuba passzolta a labdát. 3-0, minden eldőlt. A Ferencváros papíron 5. alkalommal hódította el a Magyar Szuperkupát (1993, 1994, 1995* és 2004* után - * meccs nélkül)

Mi még gyorsan megvártuk a kupaátadást, majd egy hatalmas sprintet levágva elértük vonatunkat. Visszatérve a nyaralóba még egy késő esti szalonnasütéssel töltöttük el az időt, miután hajnalban eltettük magunkat nyugovóra, lezárva egy emlékezetes és igen jó napot.

Sajnos a meccs után a két csapatra nem vártak szép emlékek. A Fradi miután kiverte a holland másodosztályú Go Ahead Eagles-t az Európa Ligában, csúfosan szénné égett a bosnyák Željezničar ellen (0-1, 0-2), addig a Videoton a bajnokságban bukdácsolt és a BL-ben bár nehezen átverekedték magukat a walesi színeket képviselő The New Saints csapatán, a BATE Boriszov átrúgta őket az Európa Ligába, ahol az akkoriban Lovrencsics Gergőt, Kádár Tamást és Holman Dávidot soraiban tudó Lech Poznan búcsúztatta az európai porondról. Bernard Casoni nem éppen szép szavakkal búcsúzott Székesfehérvárról, miután a Paulo Sousa és Joan Carrillo által felépített várat lerombolta az utóbbi évek egyik legrosszabb őszét produkálták a piros-kékeknél.

A Fradi pedig olyan őszt produkált, hogy a szezon végén 29. alkalommal emelhették fel a bajnoki serleget és az Újpest legyőzésével a Magyar Kupában is megvédték címüket. Mint az elején kitértünk rá, az MLSZ ezen dupla után végleg beszüntette a Szuperkupát, nem is néz ki úgy, hogy egy jobb körítéssel, vízparti környezetben (mondjuk Székesfehérvár, Siófok, de a Balatonfenyves is jó lenne helyszínként). Sajnos a csapatok a nemzetközi szereplés miatt nem kívánják ezt a meccset lejátszani, de szinte biztos vagyok benne, hogy jobb körítéssel ez egy érdekes program lenne a magyar futball világában.