2010. július: vb-döntő helyett edzőmeccs

Aki fanatikusan szeret egy csapatot, az mindig őrülten követi. 2010. július 11-én a futballvilág és a Ferencváros szurkolói a Spanyolország-Hollandia világbajnoki döntőre figyelt, nem pedig a Fradi Steaua Bukarest elleni felkészülési meccsére. 

Rossi haverommal sokat gondolkodtunk azon, hogy nyáron kinézzünk-e egy Rapid Wien meccsre Ausztriába, de végül a Wahlsee-ben edzőtáborozó csapatunkra koncentráltunk, amely ezen a napon az egyik legfőbb román rivális ellen mérkőzött meg. Eredetileg egy kisbuszt szerveztünk volna a meccsre, de az embereket a Dél-Afrikában zajló világbajnokság jobban érdekelte, mint egy barátságos meccs. Így végül csak öten maradtunk és az egyik túratársunk felajánlotta, hogy menjünk a kocsijával. Az ország több részéből jöttünk fradisták. Sofőrünk Baranyából jött, én Budapestről, de a többiek Győr-Moson-Sopron megyéből készültek a hosszú útra. Reggel gyülekeztünk Győr külvárosában a Megyeri Kocsmánál (nem csárda 🙂 ), majd egy rövid mosonmagyaróvári kitérőt követően elindultunk Salzburg felé. 

A meccs napján meg is változott az összecsapás helyszíne, Wahlsee helyett Bad Reichenhallban rendezték a meccset. Eleinte nem tudtuk pontosan, hogy hova menjünk, de egy hihetetlen szerencsénk volt. Linz és Salzburg között egy pihenőhelyen éppen fizettem a benzinkútnál, mikor beállt mellém egy Fradi-pólós srác. Eleinte nem ismertem fel, hanem gondolkodtam, hogy ismerős valahonnan. Mégegyszer ránéztem és láttam, hogy akkori fiatal középpályásunk, Kulcsár Dávid állt be mellém a sorba és mögém beálltak többen is a csapatból. Többekkel is beszélgetésbe kezdtünk, közülük hosszabban az akkori másodedzővel Nagy Tamással. Mi pedig örültünk, hogy így biztosan nem tévedünk el. Miután a csapat elhagyta a benzinkutat, mi is kocsiba vágódtunk és követtük a buszukat egészen a már Németországban található Bad Reichenhall "stadionjáig". 

 A pálya gyönyörű alpesi környezetben volt található. Körbe beölelték a települést a magas hegycsúcsok. De ettől függetlenül nagyon forrón sütött a Nap, az italaink felforrtak. Kétségbeesésünkben először a futballpálya öntözőrendszerében, majd a Saalach folyóban próbáltuk hűteni a söröket és magunkat is. Közben megérkezett a katonacsapat is. Elsősorban nekem egy maffia-család érkezésére emlékeztetett bevonulásuk a sporttelepre, hiszen a csapatbusz mögött sorra érkeztek a terepjárók a román újságírókkal együtt. A zöld-fehér színeket rajtunk kívül egy Németországban nyaraló család és az Üllői129 szerkesztői képviselték. 

Sokat erősödött csapatunk az előző szezonhoz képest, többek között a braziloktól, köztük Andrezinhótól vártunk sokat. Hosszú idő után végre olyat láttunk, amit az angol-érában nem nagyon, a játékosok ismét összeálltak egy fogadalom-tételre. A meccsen eleinte a Fradi volt az aktívabb. Pontosabban játszott a Fradi, olyan játékot láthattunk, amit a 2004-es UEFA-csoportkör óta ritkán. Külön öröm volt látni, ahogy a sokak által pokolba kívánt Maróti Béla csak úgy aprította a piros-kék mezes játékosokat. A börtönőrre emlékeztető kopasz német játékvezető egyre erősebben ordított, majd egy ellentámadást követően megszerezte a vezetést a Steaua. A második félidőben is folytatódott ez az edzőmeccs iram, gól nem született. Egyedül Igor Pisanjuk hozott egy kis riadalmat, mikor egy összefejelés után ömlött a vér a fejéből. Ki is hívták hozza a mentőket. És ha már mentők, nagy valószínűséggel a helyszínhez köthető sorozat, a Medicopter emberei jöttek ki, az RTL-es szériából megismert helikopteres egyenruhákban. Legalább láttuk a légimentőket akcióban. Nagyobb riadalom nem volt. A Steaua 1-0-ra nyert, mi pedig egy kicsit még maradtunk beszélgetni a csapattal, míg Prukner mester meg nem szólalt: "hogy ha időben meg akarjuk nézni a vb-döntőt a szálláson, induljunk!" Míg a csapat felszállt a buszra, mi is kocsiba vágtuk magunkat. 

Eredetileg azt terveztük volna, hogy Salzburgban keresünk valami kocsmát, vagy FanZone-t ahol megnézhettük volna a meccset, de mivel másnap hétfő volt és hosszú út állt előttünk, így elindultunk hazafelé és az egyik osztrák rádióállomás közvetítésében követtük a kocsiban hallgatva, ahogy Andrés Iniesta hosszabbításban lőtt góljával nyertek a spanyolok. 

Ezek voltunk mi 2010-ben. Hiába volt aznap a vb-döntő, de mi annyira szeretjük csapatunkat a Ferencvárost, hogy inkább átutaztunk Ausztrián, hogy már Németországban nézzük meg csapatunk felkészülési meccsét. Bár a meccs nem hozott nagy izgalmat és nem volt eget rengető, de mi jót túráztunk, kirándultunk. Ki tudja? Lehet, hogy most is így döntenénk! A Fradiért mindent!